140 éve született David Ben-Gurion, az ember, aki valóra váltotta a zsidó állam álmát

David Grün néven született az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó, ma Lengyelországban fekvő Płońsk városában. Édesapja a korai cionista mozgalom elkötelezett híve volt, így a zsidó nemzeti újjászületés gondolata már gyermekkorában meghatározó szerepet kapott az életében.

Mindössze tizennégy éves volt, amikor két barátjával megalapította az Ezra nevű ifjúsági egyesületet, amely a héber nyelv tanulását és használatát népszerűsítette. A közös nyelv újjáélesztésében már ekkor a zsidó nemzeti összetartozás egyik fontos feltételét látta.

1906-ban, húszévesen érkezett meg az akkor még oszmán uralom alatt álló Palesztinába. Mezőgazdasági munkásként dolgozott, miközben egyre aktívabban vett részt a munkáscionista mozgalomban. Nem menekülni érkezett, hanem hazát építeni – későbbi visszaemlékezéseiben is hangsúlyozta, hogy kivándorlását nem személyes üldöztetés, hanem a zsidó nemzeti otthon megteremtésének vágya motiválta.

A David Ben-Gurion nevet 1910-ben kezdte használni. Később Isztambulban jogot tanult, mert úgy vélte, az Oszmán Birodalom politikai és jogi rendszerének ismerete segítheti a cionista törekvéseket. Az első világháború azonban megváltoztatta terveit. Az oszmán hatóságok kiutasították, ő pedig az Egyesült Államokba került, majd a brit hadsereg Zsidó Légiójához csatlakozott.

Az álomból politikai valóság lett

Ben-Gurion egyszerre volt nagyra törő álmodozó és józanul mérlegelő politikus. A zsidó állam megteremtésének céljából soha nem engedett, az odavezető úton azonban kész volt kompromisszumokat kötni, szövetségeseket keresni és olykor korábbi álláspontját is felülvizsgálni.

Az 1930-as évekre a munkáscionista Mapai párt vezetőjeként, majd a Zsidó Ügynökség meghatározó politikusaként a brit mandátumterületen élő zsidó közösség, a jisuv egyik legbefolyásosabb vezetőjévé vált. A különböző politikai irányzatokkal folytatott vitái, a baloldali és a jobboldali cionista mozgalmakkal való konfliktusai évtizedeken át végigkísérték pályafutását.

A második világháború idején különösen nehéz döntések elé került. Miközben a náci Németország elleni brit háborús erőfeszítések támogatására szólította fel a palesztinai zsidóságot, következetesen szembeszállt a brit kormány bevándorlást korlátozó politikájával.

Álláspontját egy sokat idézett mondatban foglalta össze:

„Úgy kell segítenünk a briteket a háborúban, mintha nem volna Fehér Könyv, és úgy kell harcolnunk a Fehér Könyv ellen, mintha nem volna háború.”

A brit korlátozások elleni fellépés a holokauszt éveiben, majd a háború után különösen nagy jelentőséget kapott, amikor az európai zsidóság túlélőinek százezrei kerestek lehetőséget egy új élet megkezdésére.

1948. május 14-én elérkezett Ben-Gurion életének történelmi pillanata. Tel-Avivban, a Rothschild körúti múzeum épületében felolvasta Izrael függetlenségi nyilatkozatát, és kikiáltotta a zsidó állam megalakulását.

Az ünnepélyes eseményre a brit mandátum lejártának előestéjén került sor. A függetlenségi nyilatkozat a zsidó nép történelmi kötődésére, a diaszpóra és az üldöztetések tapasztalataira hivatkozva hirdette ki az új állam megszületését, amely minden polgárának egyenlő jogokat ígért, vallási és származási hovatartozástól függetlenül.

A függetlenség kikiáltását háború követte. Ben-Gurion miniszterelnökként és védelmi miniszterként irányította az országot, és meghatározó szerepet játszott az Izraeli Védelmi Erők, a Cáhál létrehozásában. Ragaszkodott ahhoz, hogy a különböző fegyveres szervezetek helyett az új államnak egyetlen, egységes hadserege legyen. Ez az elhatározása súlyos belső konfliktusokkal is járt.

A vallásos és a világi zsidóság együttélésének alapjai

Ben-Gurion maga nem élt vallásos életet, de tisztában volt a zsidó hagyományok jelentőségével és a vallási közösségek szerepével.

Már az államalapítás előtt, 1947-ben megállapodásra törekedett az ortodox vallási vezetőkkel az állam és a zsidó vallás jövőbeli kapcsolatáról. Az úgynevezett status quo megállapodás alapelvei négy fontos területet érintettek: a szombat közéleti szerepét, a kóser étkeztetést az állami intézményekben, a házasság és a családjog kérdéseit, valamint a vallási oktatás autonómiáját.

Az akkor kialakított keretek máig érezhetően befolyásolják Izrael életét, és számos közéleti vita alapját képezik. Ben-Gurion számára a különböző vallási és világi közösségek együttműködése az új állam működőképességének egyik feltétele volt, még akkor is, ha az ehhez szükséges engedmények saját meggyőződésével sem mindig álltak összhangban.

A miniszterelnök, aki a sivatagot választotta

Ben-Gurion életének egyik legszemélyesebb fejezete a Negev-sivataghoz kötődik. Szenvedélyesen hitt abban, hogy Izrael jövője a ritkán lakott déli területek fejlesztésétől is függ. A sivatag benépesítése, művelhetővé tétele és a déli települések megerősítése évtizedeken át foglalkoztatta.

1953-ban, amikor először visszavonult a miniszterelnöki tisztségből, feleségével, Paulával a Negevben fekvő Sde Boker kibucba költözött. A nemzetközileg ismert államférfi a politikai élet helyett egy időre a kibuc mindennapjait választotta. Bár később visszatért a kormány élére, 1963-as végleges visszavonulása után ismét Sde Bokerben telepedett le.

Egykori otthona ma is látogatható.

A házat eredeti berendezésével, könyveivel és személyes tárgyaival együtt őrizték meg. Ben-Gurion szenvedélyes olvasó volt, hatalmas könyvtárat gyűjtött össze, és még idős korában is rendszeresen foglalkozott történelemmel, filozófiával, valamint a zsidó hagyomány írásaival.

David Ben-Gurion 1973. december 1-jén, 87 éves korában hunyt el, alig néhány héttel a jom kipuri háború után. Kívánságának megfelelően nem a jeruzsálemi Herzl-hegyen, az ország vezetőinek hagyományos nyughelyén temették el, hanem Sde Boker közelében, szeretett felesége mellett.

Egy élet, amely megváltoztatta a zsidó történelmet

Ben-Gurion politikai öröksége ma is élénk viták tárgya. Az államalapítás, a bevándorlók befogadása, az ország intézményeinek megszervezése és a hadsereg felépítése mellett döntéseihez súlyos konfliktusok, az 1948-as háború és a palesztin menekültkérdés története is hozzátartozik.

Egykori közeli munkatársa, a későbbi izraeli államelnök, Simon Peresz különösen nagyra tartotta benne azt a képességet, hogy történelmi távlatokban gondolkodott, miközben a mindennapi politika lehetőségeit és korlátait is pontosan mérlegelte. Peresz szerint Ben-Gurion ereje abban rejlett, hogy világos elképzelése volt a jövőről, és ennek érdekében akár számára fontos célokról is képes volt lemondani.

David Ben-Gurion 1886-ban egy olyan világba született, amelyben az önálló zsidó állam még távoli álomnak tűnt. Mire 1973-ban véget ért az élete, Izrael már huszonöt éve létezett.

A płoński fiatalember megérte mindazt, amiért egész életében dolgozott. Neve pedig örökre összefonódott 1948. május 14-ével, azzal a nappal, amikor a zsidó nép több évszázados szétszóratása után megszületett a modern Izrael Állam.

***

Címlapfotó: David Ben-Gurion 1948. május 14-én, Izrael függetlenségének kikiáltásakor, Tel-Avivban / Wikimédia

---