Zsidó Világpanoráma: Netanjahu, Togo királya és a zsinagógamecset

Izrael: egy megrázó hét

Ez a hét elképesztő fordulatok sorát hozta az izraeli politikában. Párhuzamosan került ismét napirendre, bár merőben bizonytalan esélyekkel, két béketerv és eközben radikálisan átalakult a kormány, politikai viharok rázták és rázhatják meg az izraeli jobb és baloldalt egyaránt.

A héten Egyiptom katona-elnöke, Al-Sisi tábornok erőteljes támogatásáról biztosította a palesztinok és az izraeliek közötti béketárgyalások esetleges újraindulását és a bejelentést Netanjahu miniszterelnök hálásan fogadta. A kapcsolatok elmélyítését célozta az is, hogy Izrael visszaszolgáltat Egyiptomnak két olyan, az országból kicsempészett vas és bronzkori műtárgyat is, amelyeket végül az izraeli feketepiacon foglaltak le. Al-Sisi elnök a franciák béketerve mögé állt be a héten, amelyet először Jean Marc Ayrault külügyminiszter, most pedig a hétvégén három napos látogatásra Izraelbe érkező – a Palesztin Hatóságot is felkereső – Manuel Valls miniszterelnök promotál a helyszínen, mert az izraeli fél egyelőre nem mutat túl sok lelkesedést.

A tárgyalássorozat a jövő hónap elején, 20 ország diplomatáinak részvételével indulna, ebben a fázisban a palesztinok és az izraeliek még nem lennének jelen, csak a későbbiekben csatlakoznának. Netanjahu szerint erre a közvetítésre nincsen semmi szükség, a palesztinok és az izraeliek négyszemközti tárgyalásait kell felújítani. A francia elképzelés szerint két állam jönne létre egymás mellett és a palesztin állam valamint Izrael valamiképpen megosztaná Jeruzsálemet.

A szaúdiak régóta rendelkezésre álló, lassan másfél évtizede bedobott béketerve is rendre elő szokott kerülni. Most a legnagyobb izraeli ellenzéki pártszövetség, a Cionista Tábor vezetője, Jichák Herzog beszélt arról, hogy akár ennek valamiféle módosításával lehetne a tágabb régióban is valamiféle megbékélést elérni Izrael és a környező arab országok között (jó ideje keringenek már hírek arról, hogy az iráni fenyegetés közelebb hozta egymáshoz Izraelt és némely szunnita államokat, például Szaúd-Arábiát). Ennek lehetőségén állítólag közösen is elgondolkoztak Netanjahuval.

Kérdés, hogy hogyan befolyásolja mindezeket az elképzeléseket a héten végbement belpolitikai földrengés, a radikális jobboldali Jiszráel Béiténu (Izrael a hazánk) csatlakozása az eddig mindössze egyetlen fős többséggel rendelkező kormánykoalícióhoz, a pártelnök, Avigdor Liberman kinevezése hadügyminiszterré és a posztot eddig betöltő Moshe Yaalon átmenetinek szánt távozása a politikai életből.

Yaalon és a kormányfő viszonya – bár mindketten a Likudban politizáltak – súlyosan megromlott a legutóbbi időkben, elsősorban amiatt a néhány héttel ezelőtti hebroni eset miatt, amelynek során egy terrorcselekmény helyszínére érkező izraeli katona agyonlőtte a már ártalmatlanná tett terroristát. Yaalon konzekvensen elfogadhatatlannak tartotta azt, ami történt, Netanjahu azonban nem tanúsított ilyen határozottságot az eset megítélésében – a fiatalember ellen egyébként vádat emeltek. Ugyancsak részben másképp ítélték meg a vezérkari főnök helyettesének a holokauszt emléknapjára időzített, híressé vált beszédét, amelyben aggasztó folyamatokat vélt felfedezni az izraeli társadalomban és ez az egyre inkább elharapózó gyűlölet szerinte a náci hatalomátvétel előtti időket idézi. Yaalon kiállt a magas rangú katona mellett, míg Netanjahu egyértelműen elítélte.

A kormányfőnek és pártja markánsan jobboldali koalíciós partnereinek (elsősorban a vallásos-nacionalista Zsidó Otthon képviselőinek) így a kormányon belülről, egy komoly katonai tapasztalatokkal rendelkező, tekintélyes jobboldali politikus szájából kellett éles kritikával szembesülnie és ez, valamint a koalíció kibővítésének kényszere szakításhoz vezetett. Az első gyorselemzések szerint a kormánykoalíció megerősítésével és jobbra tolásával Netanjahu rövid távon jól járt – stabil parlamenti többséget szerzett és megszabadult belső kritikusától – hosszú távon viszont űrt hagyott egy középjobboldali politikai párt számára, amelynek vezetésében mások mellett Yaalon is kulcsszerepet játszhatna, vagyis – jóformán a semmiből – kihívót teremtett saját magával szemben. Azt, hogy Yaalonnak van politikai súlya, nem csak az jelzi, hogy a közvéleménykutatások szerint a többség inkább őt látná a hadügyminiszteri székben, mint a komoly katonai vezetői tapasztalatokkal lényegében nem rendelkező Libermant, hanem az is, hogy a vezető ellenzéki párt máris felkérte a leköszönő minisztert, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Itt, a Cionista Táborban szintén súlyos ütközésekhez vezetett a koalíció bővítése, ugyanis Netanjahu velük is tárgyalt a csatlakozásról és Herzog elnök nem is utasította vissza élből az ajánlatot, komoly felzúdulást váltva ki párttársaiból. Sokan a távozását követelik a héten történtek miatt. Ő arra hivatkozik, hogy a csatlakozás feltételéül szabta volna a radikális politikai irányváltást, például a ’67-ben elfoglalt területeken zajló építkezések befagyasztását, illetve abban reménykedett, hogy a már említett regionális béketeremtés „történelmi esélye” az egységkormány felállásával megvalósulhat.

A végül helyettük kormánytényezővé váló Jisrael Beitenu próbált néhány politikai javaslatot tenni az állam és az egyház szétválasztását illetően, ezt azonban nem tudták elfogadtatni, viszont régi javaslatuk, hogy a katonai bíróságok elítélt terroristákra könnyebben szabhassanak ki halálbüntetést, úgy tűnik, ezúttal bírni fogja a frissen létrejött parlamenti többség támogatását.

A kialakult helyzet végletesen megosztja az izraeli közvéleményt, a Palesztin Hatóság csalódottságának adott hangot és kérdés, hogyan fogadják majd a fejleményeket Izrael európai és amerikai partnerei, szövetségesei.

Egyesült Államok: Zsidók a Donald mögött

Úgy tűnik, hogy a Republikánus Párt holdudvarába tartozó zsidó donorok tudomásul vették és támogatni is hajlandóak Donald Trump elnökjelöltségét. A jeget a Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közismerten közeli viszonyban lévő mágnás, Sheldon Adelson törte meg és bíztatta társait, hogy ők is nyissák meg a pénztárcájukat, finanszírozzák Trump elnökjelölti kampányát. Szavai a jelek szerint meghallgatásra leltek.

New York állam törvényhozása olyan jogszabályt készül elfogadni, amely lehetővé tenné, hogy az egyházi iskolák tanrendjét folyamatosan ellenőrizzék: valóban az állam által előírt módon és mértékben tanítják-e a világi ismereteket. Ezt a gyerekek jövőbeli elhelyezkedési esélyei miatt, az ő védelmükben írja elő az állam, ugyanakkor számos vallási közösség ellenzi mindezt, mert ellenkezik a meggyőződésükkel.

szatm__rirebbe.jpg
Balra: Aaron Teitelbaum / a kép forrása

Az egy évtizede kettészakadt szatmári haszid közösség egyik vezetője, Aaron Teitelbaum rabbi hevesen kikelt a tervezet ellen: szerinte lényegében felszámolná autonóm oktatási rendszerüket, ha a törvényt elfogadnák és alkalmaznák, imádkozni kell, hogy ez ne történhessen meg.

Egyesült Királyság: Zsidók Európa egységéért

Ugyanezzel a problémával küzd az Egyesült Királyság is: egy erre a célra felállított vizsgálóbizottság mintegy 100 regisztrálatlan iskolát fedezett fel eddig ténykedése során, ebből mintegy 25 jesiva volt. A gyanú szerint a titokban működtetett, ezért illegális iskolák fenntartásával próbálnak kibújni az üzemeltetők az állami előírások betartása alól. A brit hatóságok zárattak be nemrégiben olyan zsidó iskolát, amely nem biztosította a megfelelő világi műveltséget és úgy tűnik, hogy a probléma hosszú távon is jelen lesz a nyugati világban.

A brit zsidó közösség ugyanakkor aktívnak és elkötelezettnek tűnik a közelgő választásokra készülve: arról tartanak nemsokára népszavazást, tagja maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Uniónak, és ha messze nem is elsöprő, de viszonylag megnyugtató fölényben tűnnek lenni a kiválást elutasító szavazók. A zsidó népesség ugyanakkor sokkal Európa-barátabb az összlakosságnál, körükben 10%-kal szélesebbre nyílik az olló a menni és maradni szándékozók között és egy újabb mérés szerint a zsidó fiatalok jóval nagyobb arányban terveznek szavazni menni, mint más etnikai kisebbségek képviselői.

Németország: A zsinagógamecset, amely templom is

berlin_mecset_zsinagoga.jpg
A kép forrása: Kuehn Malvezzi / Haaretz

Berlinben nemsokára felemelkedik egy olyan épület, amely zsinagóga, mecset és templom lesz egyszerre: nem úgy, hogy „nappal szék lesz, éjjel ágy”, mint Karinthy Frigyes híres Schöberl-bútora, hanem mindhárom imahely egyszerre a nap 24 órájában. Lesz az épületben külön egy zsinagóga, egy templom és egy mecset is elkülönítve és egy mindhármukat összekötő helyiség is, amely a találkozás, beszélgetés, tanulás színhelyeként funkcionál majd. Így a három monoteista vallás közelsége, kapcsolata és azok a sajátságok is szerepet kapnak a térrendezésben, amelyek elválasztják őket egymástól. A közös tér, a beszélgetés és a tanulás tere pedig olyan lesz, mint „egy városi közterület” a Haretznek nyilatkozó tervező szerint.

Ez a vállalkozás ebben a nemben az első a világon: 2012-ben nemzetközi pályázaton választották ki a győztes tervet, jövőre kezdik az építkezést. Az Egyetlen Háza nevet viselő épület területe 670 négyzetméter lesz, egyforma méretű, de különböző alakú imatermekkel annak ellenére is, hogy a berlini zsidó közösség a kereszténynél és a moszlimnál lényegesen kisebb. 10 eurós „téglajegyek” vásárlásával lehet támogatni a projektet, idáig 1 millió euró gyűlt rá össze.

A projektet zsidó részről felügyelő rabbi szerint azért Berlinre esett az ötletgazdák választása, mert több tekintetben is szimbolikus város: az európai zsidók megsemmisítését itt tervezték el és itt született meg a válasz is erre a tervre, egy eleven, multikulturális nagyváros.

A moszlim projektgazda imám szerint az épület is jelzi majd, hogy a moszlimok többsége a béke és az együttélés híve.

Afrika: A togói király és az elveszett törzs

togokir__lya.png

Ismét előkerültek az elveszett törzsek, ezúttal Togoban és akinek gúnyos mosolyra húzódik a szája, azzal sietve közöljük, hogy mindezt Togo tiszteletbeli királya mondta (Togo hivatalosan nem királyság). Akinek még ez sem elég, azzal tudatjuk továbbá, hogy Francois A. Ayit, a tiszteletbeli királyt hivatalos látogatáson fogadta a napokban David Azoulay vallásügyi miniszter Izraelben.

A király szerint népe, országának majdnem 7 millió lakója Izrael elveszett törzseihez tartozik és arra kérte az izraeli államot, hogy ezt hivatalosan is ismerje el. És van egy következő aduja is: Rabbi Chaim Kanievsky, az izraeli ultraortodoxia egyik legtekintélyesebb rabbijának áldása, aki királyként áldotta meg, hisz neki és támogatja céljait. Mindketten úgy gondolják, hogy itt az idő: közel jár már a Messiás és a zsidóknak mind össze kell gyűlniük Izráel földjén.

„Tudnunk kell, hogy betelt az idő: nincsenek többé fehér vagy fekete zsidók, mind Isten királyságának lakói vagyunk” a togói király szerint, aki egész Afrikát vissza akarja vezetni a judaizmusba.

A világszerte fellelhető, valamilyen szinten a zsidósághoz köthető vagy kötődő csoportok, akik zsidó eredetűnek vélik magukat, vagy önként csatlakoznak a zsidósághoz (mint például a székely szombatosok egykor), újabban megint egyre látványosabbak, egy ideje fontossá váltak az izraeli politika számára is, a diaszpórával foglalkozó minisztérium bizottságot is alakított a helyzet áttekintésére. A vallásos cionista csoportok világképébe mindez, a Messiás érkezésének jeleként, remekül illeszkedik.

„Nem vagytok egyedül, milliónyi fivéretek és nővéretek van, akik most visszatérnek, hogy felépítsék Izraelt”, üzente nekünk, magyar zsidóknak is Togo királya.

Ausztrália

Amíg a Messiás megérkezik, még gyorsan érdemes elrendezni egy névhasználati problémát, mert aztán már elveszítené a jelentőségét. Új Dél Walesben, egy skót alapítású kisvárosban, a beszédes nevű Macleanben egy skót eredetű zsidó városlakó kóser éttermet kívánt nyitni McKosher néven. A McDonald’s azonban nem hagyta neki, mert ahhoz, hogy Jeruzsálemben éttermei megkapják a kósersági pecsétet, át kell nevezzék őket McKosherre, hogy véletlenül se legyenek összekeverhetőek a cég tréfli hamburgert áruló üzleteivel. Így aztán szeretnék birtokolni a McKosher nevet is, a kisvárosi vállalkozó pedig emiatt nem kaphatja meg. Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a helyi hivatalok meghajolnak az óriásvállalat kérése előtt a kisvállalkozóéval szemben, de még nem biztos, hogy vége a küzdelemnek. Ha folytatódik, hírt fogunk adni róla.