Zerkovitz Béla, a budapesti holdfény énekese

Budapestnek, ennek a fényesen emelkedő, szédületes, modern nagyvárosnak, hosszú ideig rossz volt a sajtója az irodalomban. „Az utcán por, bűz, német szó, piszok”, írta róla, tulajdonképpen a nagyváros első költőjeként, Arany János.

---

Már korán szembesült a váddal, hogy idegen szelleme, ez a léha, ócska, törtető és cinikus kedély idegen a nemzet jobb és igazabb részének lelkületétől. Akadtak ugyan, végül nem is kevesen, a modernitás bajnokai között, akik védelmére keltek, legnagyobb bajnoka azonban mégis egy ügyesen komponáló, kezdő építész lett, Zerkovitz Béla, a pesti kuplé édesapja. Bizonyosan születtek mélyenszántóbb, tisztább költőiségű sorok is a város védelmében, de népszerűbbek soha, mint az övéi: benne ismert magára, általa ébredt öntudatra Budapest népe, Zerkovitz melódiáiban tárult lelkének legmélye az éltető napvilág felé. Dalaiban lelt formát por, bűz, német és jiddis szó, cinikus törtetés és elomló szentimentalizmus, ezekben szólalt meg a belkerületek titkos romantikája, húrjain született könnyedén a kuplé, a pesti népdal.

Neki köszönhető, hogy felragyogott a másodlagos romantika lesüllyedt kultúrjava, a holdvilág immár az anyatermészet lágy öle mellett a hetedik kerület felett is és rögtön bele is vetette magát a szerző oldalán a pesti éjszakába: én és a holdvilág, két szép kis mákvirág, kettecskén ballagunk, az éj a nappalunk és így tovább. A mindeddig előírás szerint a tópartok felett lebegő holdvilágot Zerkovitz Béla rendes, törzskönyvezett pesti lakossá honosította.

Csak ezért tudhatjuk, mi történt pontosan „éjjel az omnibusz tetején”, mert ami a közvilágítást illeti, „eloltottam égő ajkad s a lámpát”, miközben fölöttünk nevetett a telihold. Pimasz ez a világ, mégis érzelgős, hivalkodóan intimpistáskodó (van a Bajza utca sarkán egy kis palota, de pszt), jókedve erőltetett és dacos (ujjé, a Ligetben nagyszerű, ujjé, hogy mulat a nép), ezt örökölte híres rokonától, a cigányzenétől, de az öngúny mégiscsak átszínezi mindezt egy végső soron egészen más minőséggé.

Tudják, mi a Nyugat utolsó lapszámának utolsó írása? Vas István, szintén Budapest nagy lírikusa, azon füstölög, hogy a Népszava, a szervezett munkásság napilapja, amely Bartókot visszafogottan dicséri csak, Zerkovitztól látványosan hanyatt esik és bár ő is elandalodik néha dalain, azért ezt mégis túlzásnak érzi. Az is, de egyben mégis megmutatja, hogy Zerkovitzot nem lehetett nem szeretni, hogy így vagy úgy, de mindenkire hatott.

Zerkovitz volt a kezdet: nélküle, az ő közvetítése nélkül nem tudott volna G. Dénes György sem visszaszólni tisztelettel a távoli Arany Jánosnak, hogy igen „sok itt a füst, a korom és a köd, de itthon mégis Angyalföldön vagyok, a Váci út és Lehel út között”.

Ő tette hatalmas tömegek hazájává Budapestet, a 134 évvel ezelőtt ezen a napon született Zerkovitz Béla.

---