Zarándokút Nagykállóba!

A zsidó zarándokutak egyik leghíresebb állomása az egykori szabolcsi megyeszékhely. A zsidó hitközség keletkezésének ideje nem állapítható meg pontosan, de bizonyos, hogy már évszázadokkal ezelőtt történt az első betelepülés. Háromszor pusztult el a község, és a zsidók a katasztrófa nyomán megcsappant életlehetőségek miatt másfelé költöztek, de mindig visszatértek. 18. század közepén, már egészen bizonyosan szervezett hitközség működött itt

1781-ben választották rabbinak Taub Izsákot (jiddisül Reb Eizik Taub), a magyarországi hászidizmus megalapítóját, a leghíresebb hazai cádikot. Különleges ember volt, és különleges volt az élete is. Ősei a 17. században menekültek el a spanyol inkvizíció elől, és Szerencsen telepedtek le. A csehországi Nikolsburg rabbija mellett tanult, majd hazajött Magyarországra, és Nagykállóban házitanító lett. Kinn élt a mezőn, pásztorok, juhászok között. Itt szerette meg a természetet, itt nem volt más szórakozása, csak a Biblia, meg a pásztorfurulya. Itt született meg a híres nótája:

Szól a kakas már,
majd megvirrad már.
Zöld erdőben, sík mezőben
sétál egy madár.

Micsoda madár, de micsoda madár?
Zöld a lába, kék a szárnya, engem oda vár.
Várj, madár várj,
Te csak mindig várj!

Ha az Isten néked rendelt,
tiéd leszek már.

Később a hívei is eltanulták, és ezzel a bús dallal fejezték ki a maguk örömét-bánatát, reménységüket a messiási kor eljövetelében. Elvégre, ha a rabbi énekli, akkor nincs abban semmi elvetendő. Nem is volt hajdan enélkül zsidó mulatság, lakodalom a környéken.

A rabbi híre gyorsan terjedt, ezrével özönlöttek hozzá a hívek. Már életében legendák keletkeztek róla, különös élete megihlette az írókat, költőket. Késői hívei ma is erős közösséget alkotnak az USA-ban és Izraelben (Bné-Brakban), ahol egyik leszármazottja még mindig büszkén viseli a „kállói rebe” címet. A mintegy ezerfős zsidóságból már csak egy-két család maradt, intézményeik, templomaik eltűntek, átalakultak. Emléküket a legendákon kívül csak két temető őrzi.

Taub rabbi óhelben (sátortetős sírboltban) őrzött sírja a Nagybalkányi úti, körülkerített, óvott, eredeti formáját őrző régi temetőben van (a vasútállomás mellett). Az óhel sárga-piros téglából készült, hagyományos formájú kis épület. Az egyszerű sírkő feliratát a nagy rabbi előre megírta. Így hangzik: „Itt nyugszik rebbe Eizik, Nagykálló szent községének rabbija. Becsületes zsidó volt. Meghalt 70 éves korában, ádár hó 7-én, 5589-ben (vagyis 1829-ben)”. A nagy cádik halálozási évfordulóján még ma is sokan látogatják a sírt.

Az új, betonkerítéssel körülvett, rendezett temetőben (Akácos utca) is találunk nevezetességet: itt nyugszik Bródy Emánuel (Menachem Bródy) rabbi, aki híres jesivát tartott fenn a 20. század első felében. Hagyományos kialakítású óhelét több száz sír veszi körül. Nagykállón született, és több alkotásában a helyi legendákra épített Ámos Imre festőművész, a „magyar Chagall”. A holocaust áldozata lett.