Betöltés...
  /  

Világíttassa az Örökkévaló; neked az ő színét: és könyörüljön rajtad

Jó szombatot, Shabat Shalom

Világíttassa az Örökkévaló; neked az ő színét: és könyörüljön rajtad


A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:11 óra, az ünnep kimenetele: 21:30 óra.



Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:30 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Nászó” (Mózes 4. 4:21–7:89.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Heti szakaszból
:
„Szólj Izráel fiaihoz, férfi vagy nő, ha elkövetnek valamit az ember minden vétkei közül, hűtlenséget követve el az Örökkévaló ellen és így bűnbe esik az a személy; Akkor vallják be vétküket, amelyet elkövettek, térítse meg bűnének tárgyát a maga összegében és ennek ötödrészét toldja hozzá és adja annak, aki ellen bűnt követette el.” (Mózes 4. 5:6-7). Dr. Bernstein Béla fordítása.


Nászó
(Mózes 4. 4:21–7:89.)


A mostani hetiszakasz a leghosszabb a Tórában, 176 pászukot tartalmaz. Érdekes, hogy ugyanennyi versből épül fel a leghosszabb zsoltárunk (119.), és ugyancsak 176 lapból áll a legnagyobb terjedelmű talmudi traktatus (Bává Bátrá) is.

„És így cselekedtek Izrael fiai, kiküldték azokat a táboron kívülre; amint szólt az Örökkévaló Mózeshez, úgy cselekedtek Izrael fiai.” (5:4).

A midrásban felteszik a kérdést: miért írja kétszer a pászuk, hogy Izrael fiai a parancsnak megfelelően cselekedtek? A Torá T’mimá (Rabbi Baruh HaLevi Epstein, 1860-1941) szerint azért, mert azt a parancs, hogy a leprásokat és a tisztátalanokat ki kell küldeni a táborból kétszer hangzott el, egyszer a Bét Din számára, hogy cselekedjenek e parancsnak megfelelően, másodszor pedig a tisztátalanok részére, hogy ne vonakodjanak alávetni magukat a törvénynek. Teljesen érthető, hogy a Tóra jelzi számunkra azt a jeles eseményt, amikor egy vallási előírást zokszó és különösebb hohmecolás nélkül hajtották végre testvéreink.

„Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét!” (6:24-26).

A kohanita áldás három nagy csoporthoz külön – külön is szól: a kétkezi munkát végző emberekhez, rájuk vonatkozik az „áldjon meg” kifejezés: munkájukon áldás legyen, találják meg örömét, és ne hiába fáradozzanak.

A tanulással foglalkozó emberekre vonatkozik a „világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét” gondolat, azaz segítse őket isteni fény, hogy gyümölcsöző legyen szellemi munkájuk.

A katonáknak, Izrael védőinek jutott a béke áldása, hiszen nekik kell megteremteni és fenntartani azt (Ábárbánel nyomán).

Rábénu Jákov ben Áser írja a következőket: „A béke kifejezés számértéke megegyezik az Észáv (a más vallásúak gyűjtőneve a hagyományos irodalomban) kifejezés számértékével. Ebből tanuljuk, hogy minden ember békéje egyformán fontos, zsidóké és nem zsidóké egyaránt”.

Náhson ben Áminádáv nem a Tóra legismertebb figurája. A mostani hetiszakasz egy rövid közléssel mégis utal arra, hogy érdemes jobban megismerni e nagyszerű embert. A párásá utolsó nagyobb egységében a fejedelmek által bemutatott felajánlásokról olvashatunk.

„És történt, amely napon elvégezte Mózes a hajlék fölállítását és fölkente azt, megszentelte azt, és minden edényeit, meg az oltárt és minden edényeit, fölkente és megszentelte azokat. Akkor odavitték Izrael fejedelmei, atyáik házának fejei, ők a törzsek fejedelmei, ők, akik álltak a számlálás mellett” (7:1-2).

Meglepő módon hősünk volt az első a fejedelmek sorában: „És aki bemutatta az első napon az ő áldozatát, Náhson, Áminádáv fia, Júda törzséből” (7:12). A midrásban megtalálható a magyarázat, hogy mivel érdemelte ki a lehetőséget.

Az Egyiptomot elhagyó zsidó nép elérkezve a tengerhez azzal szembesült, hogy hátukban van az üldözők serege, míg előttük a végtelennek látszó hullámok. Magától értetődően a kétségbeesés lett úrrá a menekülő tömeg tagjain, ám mielőtt elhatalmasodott volna, kivált Náhson a tömegből és belegázolt a vízbe, amely (részben ennek hatására) szétvált, és Izrael gyermekei száraz lábbal kelhettek át rajta, míg az ellenséges hadak belevesztek a tengerbe. Náhson bátorságával, az Örökkévaló iránti elkötelezettségével írta be magát népünk emlékezetébe.

„Amit az ember a kohénnak ad, az övé legyen” (5:10). Első olvasatra azt jelenti a vers, hogy a cedáká azt gazdagítja – jelesül a kohént – aki kapja. Azonban a rabbinikus kommentárok kiemelik, hogy valójában nem csak az elfogadó fél részesül a cedáká áldásában, hanem az adakozó is.

„Ha az ember szűkösnek látja az ellátmányát, akkor készítsen abból cedákát” (Gittin 7a). Ennek alapján pedig úgy is érthetjük a fenti verset, hogy a kohénnak vagy szegénynek adott összeg vagy más felajánlás az ő, vagyis az adományozó hasznára (is) lesz. Hozzá kell tegyük, ez nem feltétlenül csak a cedáká kapcsán lehet igaz. Könnyen elképzelhető, hogy figyelmesség, gyengédség, érzelmek terén is hasonlóan működnek a dolgok, vagyis ha bármelyiknek a hiányát érezzük, akkor az első lépés az lehet, hogy kezdjünk el többet nyújtani belőlük, egy kísérletet feltétlenül megér.

Darvas István rabbi / OR-ZSE


Témák:
Ezek is érdekelhetnek