Vezesd a káromlót a táboron kívülre

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:19 óra után.

A Tórából ezen a héten az „Emor” (Mózes 3. 21:1-24:23.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Hetiszakaszunk egyik nagyobb témája az ünnepek felsorolása: „Ezek az Örökkévaló ünnepei, a szent gyülekezések” (23:4).

Megkérdezte valaki Rabbi Ákivát: miért tartotok ünnepeket? Nem így mondta (Jesája 1:14): „újholdjaitokat, ünnepeiteket gyűlöli lelkem”? Rabbi Ákivá ezt válaszolta: ha azt mondta volna a próféta: „újholdjaimat, ünnepeimet gyűlöli lelkem”, akkor igazad lenne. Azonban nem ezt mondta, hanem az általunk tartott újholdakról és ünnepekről szólt, azok miatt az alkalmak miatt, melyek a zsidó népet bűnbe vivő Jeroboám nevéhez fűződnek. Amint írva van: „elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján… és áldozott az oltáron”(1Királyok 12:32-33). De a Tóra által parancsba adott ünnepek örökérvényűek, ugyanis nem a mi, hanem Isten ünnepei, miként írva van: „ezek az Örökkévaló ünnepei”.

Az ünnepekre, szombatokra való készülődés mikéntjéről – a szöveg eredeti jelentésén messze túlmutató módon – a Talmud (Bécá 16a) is szól: „Tanultuk a B’rájtában: azt mondták az öreg Sámmáj-ról, hogy minden nap a szombat tiszteletére evett. Ha talált egy szép állatot, azt mondta: „ezt szombatra”. Ha talált egy szebbet, akkor a másodikat tette el szombatra és megette az elsőt.

De az öreg Hillél más normát követett. Mert minden cselekedete az „Ég nevében” (lesém sámmájim) zajlott, ahogy írva van: „áldott Isten nap, mint nap”. Azt is tanították (egy másik) brájtában: Bét Sámmáj úgy mondja: a hét első napjától készülj szombatra, de Bét Hillél úgy mondja: „áldott Isten nap, mint nap”.

A bölcsek úgy vélik, hogy Hillél szerint Sámmáj hozzáállása sokkal jobb volt az emberek döntő többségénél, azonban benne erősebb hit volt, és ezért fontosnak tartotta, hogy Istenre bízza magát a szombati szükségletek vonatkozásában. Akiben nincs ennyire erős hit, annak tanácsos megkezdeni a szombati előkészületeket már a hét első napján (Misna Berurá 250:2).

Mégis kinek az ünnepe? – tehetjük fel a kérdést. A Talmud (Bécá 15b) szerint Rabbi Eliezer egy ünnepnapon hosszú tanítást adott, és a tanítványok csoportokban szöktek meg az előadásról. „Ránézett az ottmaradt tanítványokra, az arcuk kezdett elsápadni. Mondta nekik: fiaim, nem nektek mondom, hanem azoknak, akik kimentek, hogy elhagyják az örök életet és pillanatnyi szükségleteikkel foglalkoznak.

Amikor távoztak az óráról, Rabbi Eliezer azt mondta nekik: „menjetek, egyetek zsíros ételeket, igyatok édes italokat és küldjetek adagokat, azoknak, akik nincsenek felkészülve, mert szent ez a nap Istenünknek, és ne legyetek melankólikusak, mert az Örökkévaló öröme a ti biztonságotok” (Nehemja 8:10)… Dehát az ünnepi örvendezés micva!?

Rabbi Eliezer követi a saját, más helyen mondott véleményét, amikor is megállapította, hogy az ünnepi örvendezés opcionális (resut): Tanultuk a B‘rájtában: Rabbi Eliezer mondja: nincs más kötelessége az embernek ünnepen, csak hogy egyen és igyon, vagy üljön és tanuljon.

Rabbi Jehosua mondja: ossza el (a napot), a fele az Örökkévalóé, a fele a tiétek. Rabbi Johanán mondta: mindketten egy-egy pászukot magyaráznak. Az egyik: „gyülekezés legyen Örökkévaló Istenednek” (5Mózes 16:8) egy másik (4Mózes 29:35): „gyülekezés legyen nektek”! Hogy lehet egyeztetni az ellentmondást?

Rabbi Eliezer úgy véli, hogy vagy az egész az Örökkévalóé, vagy az egész a tiétek. De Rabbi Jehosua úgy gondolja, hogy el kell osztani, a fele az Örökkévalóé, a fele a tiétek”.

„Bizony, e hetedik hónap tizedikén engesztelés napja van” (23:27). Az (áh=bizony) kifejezés kapcsán a Jeruzsálemi Talmudban (Bráhot 9:7) bölcseink megállapították, hogy használatával valamit ki akar zárni a Tóra. Felmerül a kérdés, hogy az idézett versben vajon milyen többletjelentése van a „bizony” szónak?

A Talmudban (Sevuot 13a) ezt a választ találjuk: „a pászuk elején található kifejezés azt tanítja, hogy Jom Kippur nem hoz engesztelést annak, aki nem tér meg”.

Rási szerint: „engesztelést szerez a megtérőknek, és nem hoz engesztelést azoknak, akik nem térnek meg”.

Rámbám (Hilhot Tsuvá): „a megtérés engesztelést szerez minden bűnre, amennyiben gonosz volt minden nap, de megtér az utolsón, nem emlékeztetik egy szóval sem gonoszságára”. Nem árt emlékeznünk, hogy a fentiek csak az Isten ellen elkövetett vétkeinkre igazak, az emberekkel rendeznünk kell a konfliktusainkat, mint ahogy azt is hasznos észben tartanunk, hogy bár minden nap lehet az első, ha új irányt szabunk a tetteinknek, ugyanakkor nincs pontos információnk arról, hogy mikor jön el az utolsó, ezért a megtérésnek egyetlen ideális időpontja van: ma.

„Szólj a kohénokhoz, Áron fiaihoz, és mondd el nekik…”(21:1). A Midrás Rábbá különleges magyarázata szerint e mondat arról szól, hogy az „Örökkévaló megmutatta Mózesnek a nemzedékeket, bíráikat és királyaikat, a nemzedékeket és bölcseit, a nemzedékeket és vezetőit”. Ezzel kapcsolatban kérdezték a meglehetősen csípős kommentárjairól elhíresült Szimha Bunimot, hogy miért a generáció egészét mutatta meg Isten először, és csak utána a vezetőit?

A rebbe így válaszolt: „Ha Isten először a vezetőket mutatta volna meg, akkor Mose rábénu meglátott volna engem közöttük, és egyből megőszülve, remegő hangon kérdezte volna Istent: Ribono sel olám, ez a Szimha Bunim is a vezetők között lesz? Azonban Isten a kortársaimat mutatta meg először, és Mose rábénu nyugodt maradhatott, mert ezt a szegény nemzedéket még Bunim is vezetheti…”

„És az a kohén, aki nagyobb testvéreinél, akinek fejére öntötték a kenetolajat és felavatták… ”. E pászukra vonatkozik a Talmud (Jomá 18a) megjegyzése: „legyen nagyobb testvéreinél erőben, kellemben, bölcsességben és gazdagságban”.

Az talán nem szorul magyarázatra, hogy miért kellett a főpapnak jó megjelenésűnek, bölcsnek és anyagilag függetlennek lenni, hiszen az ilyen vezető a kisebb és nagyobb közösségek örök vágya.

De miért kell(ett) erősnek is lennie? A midrás szerint, amikor Áron meglengette a léviket („és lengette őket Áron lengetéssel az Örökkévaló színe előtt”), akkor egy nap alatt huszonkétezerszer (!) kellett ezt megtennie. E művelethez rendkívüli erőre volt szükség, ez könnyen belátható, mint ahogy az is, hogy napjaink vezetőinek fizikai értelemben nem kell feltétlenül erősnek lenni, viszont a többi szempont megvalósulása biztosan nem árt.

Darvas István rabbi / OR-ZSE