„Vegyetek a magatok köréből ajándékot az Örökkévalónak…”

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:27 óra, az ünnep kimenetele: 18:32 óra.

---

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:32 óra után.

A Tórából ezen a héten az „Vájákhél-Pkudéj” (Mózes 2. 35:1-38:20.) dupla hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Készített két kerubot aranyból; vert munkával készítette azokat, a födélnek két végére. Egy kerub a végén innen és egy kerub a végén amonnan; a födélből csinálta a kerubokat a két végén. És voltak a kerubok szárnyaikat kiterjesztve fölfelé, befedve szárnyaikkal a födelet, arcuk pedig egymáshoz fordulva; a födél felé voltak a kerubok arcai.” (Mózes 2. 37:7-8.) Dr. Bernstein Béla fordítása

Vájákhél – és egybegyűjtötte
Pkudéj – elszámolás)

„Egybegyűjtötte Mózes Izrael fiainak egész közösségét és szólt hozzájuk” (35.1.). Mestereink szerint különleges a Mózes második könyvét záró dupla hetiszakasz első mondata. Mivel a párásában foglaltak érvényesek voltak Izrael minden tagjára, ezért kellett egybegyűjteni „Izrael fiainak egész közösségét” – amely nagy megrázkódtatáson esett keresztül, értékrendje felborult, és számos tagját elvesztette az aranyborjú vétke miatt.

Szükséges volt, hogy újra működőképes, egységes gyülekezetté váljon e jelentős tömeg, és miután az Örökkévaló – Mózes közbenjárására – megbocsátotta vétküket, megkezdődhetett az újjáépítés. Érdemes megfigyelni: Mose rábénu nem a hétköznapi teendők felsorolásával kezdi mondandóját, hanem a pihenés napjára, a szombat fontosságára emlékeztet elsőként (35:2-3).

Nem véletlen, hanem mert tudta, csak a szombatnak van olyan megtartó, egyben közösségformáló ereje, amelyre támaszkodva Izrael gyermekei nem csak álmodhatják, hanem meg is valósíthatják közös terveiket.

A dupla hetiszakasz második részének neve Pekudé, nézzünk egy kommentárt ennek első verséhez is!

„Ezek a hajlék számlálásai (könyvelése), a bizonyság hajlékának, melyeket megszámláltak Mózes parancsa szerint: a leviták szolgálata, Itámár, Áron, a pap fia által” (38:21). A „hajlék” szó kétszer szerepel a mondatban, eredetileg közvetlenül egymás mellett, így: (hámiskán. miskán).

Először egy kis matek, Rábénu Bahjé ben Áser (1255-1340) segítségével: a miskán szó az első, a hámiskán pedig a második szentélyre utal, mivel a miskán kifejezés számértéke 410 – ennyi ideig működött a salamoni szentély, a hámiskán szó gemátriája 415, ami nem lenne jó semmilyen magyarázathoz, de ha hozzáadjuk a szót alkotó betűk számát is (5), akkor éppen 420-at kapunk, ami megegyezik az ún. heródesi szentély fennállásának éveivel.

Tovább is van, mondjam még? A „bizonyság” névelővel kiegészítve (háédut) 479-el egyenlő, éppen ennyi évig volt a hajlék (mobil szentély) a zsidóság szellemi – lelki központja (ezután vette át szerepét a jeruzsálemi szentély, a Bét háMikdás).

A Hátám Szófer (1762-1839) nem bonyolította ennyire. Ő abból indult ki, hogy a két szó között egy olyan betű jelenti a különbséget, melynek 5 a számértéke. Erről eszébe jutott a Talmudban (Jomá 21b) olvasott kijelentés (ami a második szentély hiányosságait részletezi): „öt dologban különbözött az elsőtől a második Szentély, ezek azok: nem volt ott a frigyláda, a fedél és a kerubok (e három egynek számít), az örökmécses, a Sehiná, a Ruáh hákodes (szent szellem), az urim és tumim általi kérdezés.

A második tóratekercsből különleges parancsról olvasunk: „Ez a tan törvénye, melyet az Örökké­való parancsolt, mondván: Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak hozzád egy vörös tehenet, épet, amelyen nincs hiba, amelyre még nem jött járom” (4Mózes 19:2). Rási megmagyarázta a vörös tehén előírásának okát, szerinte a micva végrehajtásával szereztek engesztelést őseink az aranyborjú vétke miatt. A vorkai Rabbi Jichák (Rabbi Jiszrael Jichák Kalis, 1779-1848) szerint az aranyborjú vétke tulajdonképpen nem volt más, mint az Istenbe vetett hit gyengülésének csalhatatlan jele. Mivel Izrael fiai megkapták a vörös tehén parancsolatát, olyan lehetőséghez jutottak, amely által megszilárduló elkötelezettségüknek adhatták tanúbizonyságát, hiszen az előírást kizárólag az Örökkévalóba vetett hitük miatt teljesítették

„Akkor befedte a felhő a gyülekezés sátrát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Hajlékot”(40:34). A hajlék jelentőségéről írja a midrás: „mit jelent az Énekek énekében (5:1) olvasott vers: „eljöttem kertembe, én nővérem, én arám”? Visszatértem oda, ahol eredeti lakhelyem volt kezdetektől fogva. Nemde, a Sehina eredeti lakhelye a Földön volt?

Írva van (1Mózes 3:8): „És meghallották az Örökkévaló Isten hangját, amint jár a kertben a napnak alkonyán”. De mikor Ádám vétkezett, a Sehina felment az első égbe. Káin bűne után továbbment a másodikba, Enos nemzedéke vétkeinek hatására a harmadik égbe emelkedett, az Özönvíz generációjának tettei következményeként a negyedik égbe ment.

Bábel tornyának bűnösei miatt az ötödikbe távozott, Szodoma gaztetteinek okán a hatodikat választotta, végül az egyiptomiak cselekedeteinek következtében a hetedik égbe távolodott.

Ezek után hét igaz ember visszahozta Őt a Földre. Ábrahám, Izsák, Jákob, Lévi, Kehát, Ámrám és Mózes igaznak találtatott Előtte és visszatért eredeti helyére. Mikor talált lakhelyet a Földön? Amikor a Hajlék elkészült, amint írva van: „az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Hajlékot”. Ma a mi feladatunk, hogy a Sehinának állandó helyet biztosítsunk a Földön, Szentély hiányában kizárólag cselekedeteink által lehetséges ennek teljesítése.

„Ne gyújtsatok tüzet mind a lakhelyeteken, szombat napján” (35.3). A vers első olvasatra a munkavégzési tilalmak egyikét említi, mestereink azonban más utalást is felfedezni vélnek benne.

Rabbi Jichák ben Mose Árámá (kb. 1420-1494) szerint a viták többsége szombaton tör ki, mivel az emberek ilyenkor nem dolgoznak, nem kereskednek, hanem kisebb csoportokban gyülekeznek, hosszabb időt töltenek együtt, és ez lehetőséget ad a máhlajke kialakulására.

A Tóra figyelmeztet: ne gyújtsuk meg a vita tüzét sábeszkor! Ezt a véleményt a sábáti imarendünk is alátámasztja valamelyest, mert a bölcsek úgy határoztak, hogy szombaton két alkalommal (az egyiket péntek este) mondjuk el a talmudi (Bráhot 64a) idézetet: „Rabbi Elázár, mondta Rabbi Hanina nevében: A bölcs tanulók növelik a békét a világban…”.

E gondolat a zsoltárból (29.11) vett idézettel fejeződik be: „az Örökkévaló békével áldja népét”. Vajon miért hangsúlyozzuk a béke jelentőségét? Az indoklás nagyjából ugyanaz, mint az első esetben, amiből láthatjuk: mestereink úgy vélték, hogy a több szabadidő „ragyogó” alkalmat kínál a viszálykodásra közösségeinken belül.

Bár ezek a konfliktusok lehetőséget is kínálnak, mert aki békét teremt a haragosok között, az a cselekedete hasznát nem csak itt, hanem a túlvilágon is élvezheti (Sábát 127a), ennek ellenére azt hiszem, hogy itt mégsem kell arra törekednünk, hogy micvához juttassunk egy harmadik hittestvért.

Smot könyvének egyik utolsó verséből kiderül, hogy Mózes nem bírt bemenni a Találkozás Sátrába, „mert nyugodott rajta a felhő és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot” (40:35). A jövő héten olvasandó Vájikrá első mondata így hangzik: „Szólította Mózest és beszélt hozzá az Örökkévaló a találkozás sátrából”.

Rabbi Jehuda Herzl Henkin (1945-) kérdezte: „miért így végződik Smot könyve? Mózes első könyvének lezárása érthető, hiszen vonalat húz a pátriárkák, illetve leszármazottaik története közt. A harmadik és a negyedik könyv befejezése sem szorul magyarázatra, mindkettő összegzéssel zárul: „ezek a parancsolatok, melyeket Isten parancsolt Mózesnek, hogy megtanítsa Izrael gyermekeinek”.

De miért azzal végződik a Rámbán (1194-1270) által Szefer HáGeulá, a megváltás könyveként említett rész, hogy Mose rábénu nem tud belépni a Találkozás Sátrába?

Ráv Henkin magyarázata szerint miután Mózes irányította a Hajlék építési munkálatait, magától értetődőnek gondolnánk, hogy beléphet abba, mondhatnánk ez a legkevesebb, ami jár. Akár arra a következtetésre is eljuthatunk, hogy ez Mose rábénu sátra volt, éppen ezért a Tóra itt tesz pontot a könyv végére, hogy érzékeltesse: kiemelkedő képességű, Istenhez ennyire közel álló emberről sem hihetjük, hogy az Örökkévalónak mindig szüksége van rá, mert csak akkor léphet közel hús-vér ember Hozzá, ha ez az akarata”.

Darvas István rabbi / OR-ZSE

---