Ortodox zsidók győzelme: a nőknek is lehet majd rabbivizsgát tenni

2020. Augusztus 13. / 12:23


Ortodox zsidók győzelme: a nőknek is lehet majd rabbivizsgát tenni

A Főrabbinátus 90 napot kapott a helyzet rendezésére, mivel diszkriminatív, hogy a nőket kizárják a rabbivizsgával elérhető állami pozíciókból, juttatásokból. A döntés kezdeményezői nem vallástalan vagy reformzsidók, hanem mélyen vallásos ortodoxok.


Jórészt ortodox zsidó kötődésű szervezetek nyújtottak be beadványt a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy tegye lehetővé nők számára is, hogy rabbivizsgát tehessenek a Főrabbinátus égisze alatt és így jogosulttá váljanak állami állások betöltésére.

A Főrabbinátus Izraelben állami funkciót tölt be, házasodni például kizárólag kinek-kinek a saját felekezete vallási vezetői előtt lehetséges egyedül. A rabbik éppen ezért sok helyen állami hivatalnokokként ténykednek, az állami hivatalokban pedig – értelemszerűen – nem lehetséges a nem szerinti diszkrimináció. Ebből indultak ki a benyújtók.

A Főrabbinátus vallásértelmezése azonban nem teszi lehetővé női rabbijelöltek vizsgáztatását, női rabbik elismerését. Noha az ortodox világban egyre hevesebb vita folyik a kérdésről, többen a legnagyobb tekintélyű ortodox rabbik közül is az ügy mellé álltak, a Főrabbinátus ebben a kérdésben, a nők szerepének átértékelésében egyelőre hajthatatlan, elsősorban azért, mert az, ha megengednék a dolgot, a liberálisabb irányzatok gyakorlatát idézné, akiktől semmilyen gyakorlatot nem szabad szerintük átvenni. Annak ellenére így gondolják, hogy a kérelmezők maguk ortodoxok.

A Legfelsőbb Bíróság határozata azonban kötelező rájuk nézve, amennyiben 90 napon belül nem tudják kellően megindokolni, miért nem hátrányos megkülönböztetés a dolgok jelenlegi menete.

További megoldási javaslatként vetette fel a Legfelsőbb Bíróság, hogy egy másik állami szerv adhatná a nőknek a végzettséget elismerő papírt, mint amelyik a férfiaknak adja.

Izrael szefárd főrabbija, Jichák Joszéf  (címlapképünkön) arról beszélt nemrég, hogy ha kötelezi a Legfelsőbb Bíróság a Főrabbinátust arra, hogy nők számára is tegyék lehetővé, hogy vizsgázhassanak, az apparátus sztrájkba kezd. Szerinte a nőkről nem feltételezhető, hogy a zsidó jogban eléggé alapos és elmélyült tudásra tehessenek szert, bár később hozzátette, hogy tulajdonképpen mégiscsak lehetséges ez is, inkább az a baj, hogy a reformzsidókat másolja, akik meghamisítják a Tórát és rosszabbak a vallástalan zsidóknál is, mert azok még megtérhetnek.

A beadvány egyik kezdeményezője, Seth Farber ortodox rabbi – történetesen a nagy pozsonyi rabbi, az ultraortodoxia nagy alakja, a Hátám Szofér egyenesági leszármazottja – elmondta, hogy örül a Legfelsőbb Bíróság döntésének.

(Fotó: Olivier Fitoussi | Forrás: Flash90)

FORRÁS: THE JERUSALEM POST

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek