Zsinagógáink megnyitásának tervezett időpontjai

2020. Május 28. / 11:44


Zsinagógáink megnyitásának tervezett időpontjai

Kedves hittestvéreink, az alábbi összeállításunkban összegyűjtöttük a budapesti és vidéki zsinagógáink megnyitásának várható időpontjait. Mivel a járványhelyzet hétről hétre, olykor napról napra változik, felhívjuk figyelmüket, hogy az alábbi adatok a jelenlegi állapotot tükrözik. Összeállításukat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük.


Az időpontok egyes zsinagógák esetében még módosulhatnak, ezért hittestvéreinket arra kérjük, hogy mielőtt ellátogatnak a zsinagógába, a tervezett nyitást illetően kérjenek tájékoztatást a saját közösségük vezetésétől is.

BUDAPEST

Mielőtt a fővárosi zsinagógák tervezett nyitásáról szóló információkat közöljük, a május 28-án beköszöntő Sávuot ünnepe kapcsán fontos tudni: Budapesten a jelenlegi állás szerint:

Május 30-án, szombaton három helyen lesz szertartás
10.00 óra: Dohány zsinagóga (a kőtárnál),
10:00 óra: Újbudai-lágymányosi Bét Sálom zsinagóga,
10:30 óra: A Dózsa György úti zsinagógában tartja a mázkírt a Hegedűs utcai és a Bethlen téri zsinagóga közössége.

Várhatóan június 5-től nyit a Hunyadi téri, Nagyvfuvaros utcai, a Thököly úti és az újbudai-lágymányosi zsinagóga (utóbbi helyen pénteki, szombati, hétfői és csütörtöki alkalmak is lesznek). 

Június 5-én pénteken este 6 órakor a Frankel Zsinagóga körzet távolságtartó szombatfogadást tart, a Marczibányi Téri Művelődési Központ belő kertjében. Az esemény regisztráció köteles, jelentkezni ide kattintva lehet

Június 6-tól a Frankel Zsinagóga maszkban és távolságtartás szigorú betartásának figyelembe vételével újra látogatható.

Június 6-án nyit az OR-ZSE zsinagógája, míg a mostani tervek szerint,

június 26-án nyitja meg kapuit
a Hegedűs utcai és a Dohány utcai zsinagóga. A többi helyen még nem született döntés.

VIDÉK

Május 28-án nyit a debreceni, a miskolci és a pécsi zsinagóga, 
Május 29-én a kaposvári és a kiskunhalasi (utóbbi helyen sátor lesz az épület előtt).
Nyíregyházán május 29-én és 30-án is lesz szertartás.
Szombathelyen május 31-től várják a híveket

Május 31-én vasárnap délelőtt 10.00 órakor újra megnyitja kapuit. Egyelőre csak előzetes egyeztetés után lehetséges az idegenvezetés.

Június 5-én nyit: Békéscsaba, Mosonmagyaróvár és Székesfehérvár zsinagógája, 

Június hónap folyamán (konkrét dátum még nincs) nyitnak Sopronban és Szolnokon, július közepén pedig Vácott. 

Egyelőre nem nyit Balassagyarmat, Nagykanizsa, Nagykőrös, Salgótarján, Szentendre és Veszprém. 

A gyöngyösi zsinagóga várhatóan az őszi ünnepekre nyitja meg kapuit.  

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Koronavírus: Mostantól éjszakai zárlat Izraelben
Élet + forma
Ismerős szegedi szarvas: a Bibliában olvashattunk róla

Kommentek