Rózsanapot tartottak a szegedi zsinagóga kertjében

2020. Július 07. / 09:12


Rózsanapot tartottak a szegedi zsinagóga kertjében

Szakértő idegenvezetés mellett tekinthették meg a látogatók a szegedi Új Zsinagóga belsejét, valamint szemet gyönyörködtető kertjét. A hétvégi Rózsanapot az Alapítvány a Szegedi Zsinagógáért és a Szegedi Zsidó Hitközség szervezte. A látogatók megtudhatták, hogy mit jelent a gránátalma a zsidó hagyományban, s mit jelképez a kilenc tiszafa a zsinagóga kertjében.


A zsinagóga kertjét Löw Immánuel egykori szegedi főrabbi tervezte 1902-ben. A területet azóta többször átalakították, a soa idején teljesen megsemmisült, ugyanis gettó állt a helyén. A kertbemutató során Halász Sándor Dávid főkertész elmondta: az újjáépítők minden alkalommal igyekeztek követni a hagyományt és a növények szimbolikáját. A zsinagóga belső díszítésén ábrázolt növények nyolcvan százaléka a kertben is megtalálható, amelyek a zsidó vallási hagyomány fontos jelképei.

Cédrusfából készült például a tóratartó szekrény. A mandulafa Áron vesszejének jelképe. A főbejárat mellett sorakozó kilenc tiszafa a hanukia, a fény ünnepén használt gyertyatartó kilenc ágának szimbóluma. Fűzfa található a Jordán partján, és a gránátalmának is jelentése van.

– Egy gránátalmának 613 magja van, éppen ahány parancsolatot kaptunk a Mindenhatótól. Ezért a legkabbalisztikusabb növénye a zsidó hagyománynak. Engem úgy tanítottak, hogy ha kibontottam a gránátalmát, magjait is meg kell ennem, mert azok éppen olyanok, mint a törvények. Ha tetszik, ha nem, meg kell tartsd azokat – magyarázta a főkertész.

Meszlényi Ferenc rózsatermelő, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ egykori elnöke kifejtette: a rózsa aranykora a 18–19. század fordulójának időszakára tehető, és a korabeli zsidóság történetében is éreztette hatását.

– A zsinagógák és a zsidó otthonok díszítő elemeiben rendkívül gyakori volt a rózsás mintázat. A zsidó asszonyok imakönyveit rózsamintás kötéssel látták el, és ez idő tájt kezdték a Rózl, Rézl, Rózele neveket adni a zsidó lányoknak – mondta.

(Fotó: Karnok Csaba/Délmagyar)

Forrás: Délmagyarország

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek