Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (25. rész) – Farnadi(y) Edit

2020. Augusztus 07. / 13:22


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (25. rész) – Farnadi(y) Edit

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Farnadi(y) Edit-1.jpg

Farnadi(y) Edit zongoraművésznő, pedagógus (Budapest, 1911. szeptember 25. – Graz, 1973. december 14.) . Kilencéves korában került csodagyerekként a budapesti Zeneművészeti Főiskolára, ahol 3 év múlva már zenekari kísérettel, karnagy nélkül adta elő Beethoven C-dúr zongoraversenyét. 

„Olyan fejlett zenei érzékkel, hogy hallgatóit egy csapásra meghódította” – lelkendezett 1925 novemberében a Színházi Élet. De nem is ez volt az első hír egy újabb csodagyerek bemutatkozásáról. 1924 májusában, ahogy erről az Egyenlőség beszámolt, a VII. kerületi Izraelita Nőegylet gyerekművész-matinét rendezett. Itt a 11 éves Farnadi Edit előbb zongorakísérőként, majd szólistaként aratott sikert. A kezdetekhez az is hozzátartozik, hogy az újsághírekben, amelyben a növendék-hangversenyekről írtak Farnadi Edittel együtt említik nem egyszer növendéktársát a kis, „alig néhány arasznyi magasságú” Fischer Anniet.

Farnadi(y) Edit-2.jpg

Bartók Bélánál, Székely Arnoldnál, Weiner Leónál tanult. Alig volt tizenhat éves, mikor elnyerte diplomáját. Két ízben tüntették ki Liszt-ösztöndíjjal.

A harmincas és a negyvenes években Hubay Jenő mesteriskolájában kamaramuzsikusként és kísérőként működött, gyakran szerepelt a Hubay-palota rendezvényein Richard Strauss, Bronisław Hubermann, Zathureczky Ede és mások partnereként. Oktatott zongorát és korrepetált, ahogy ez olvasható volt a Színházi Élet 1934-es hirdetésében. 1936-ban hollandiai vendégszerepléséról adott hírt az Eger-Gyöngyösi Újság.

Az 1940-es évek első felében számos alkalommal szerepel házi hangversenyeken, amelyek egy része a nagyobb nyilvánosságból kiszorított művészek megsegítésére jött létre.

Farnadi(y) Edit-3.jpg

Az OMIKE Művészakcióban 1939 decemberében mutatkozott be, a Hollán Ernő utcai hangversenyteremben megrendezett Beethoven-esten. 1942 januárjában két alkalommal játszotta el Beethoven G-dúr zongoraversenyét, májusban az Adler vonósnégyessel együtt lépett el, majd 1943 novemberében Saint-Säens ritkán játszott zongoraversenyével szerepelt.

A háború befejezése után már 1945-ben hangversenyezett Bécsben, ahol rendkívül jó fogadtatásra talált. 1946-ban férjhez ment Sugár Pál tenoristához és Ausztriába távozott, rendszeresen hangversenyezett Nyugat-Európában. 1958-tól kezdve vendégszerepelt hazánkban is. 1960-ban így lelkesedett érte a Film Színház Muzsika kritikusa:

Farnadi(y) Edit-4.jpg

„Ez a temperamentumos, izmos ritmuskultúrájú zongoraművésznő mestere a kamaramuzsikának. Szólamának minden fontos hangját kiemeli a quintett-szövetből, de tüstént - a kellő tizedmásodpercben — visszavonul, ha valamelyik vonós jelentkezik motivikus mondanivalóval. S milyen sugárzó zeneiséggel mutat rá a mű legapróbb benső történéseire! Egy-egy hirtelen elhalkulás, egy-egy váratlan moduláció, vagy lelassulás, egy-egy elégikusan felcsapó dallamhang kiemelése megannyi emlékezetes élménnyé válik ebben az előadásban.”

Farnadi(y) Edit-5.jpg

1972-ben lépett fel utoljára. Élete utolsó évtizedében Grazban tanított, Kodály és Bartók minden zongoraművét (az I. zongoraverseny kivételével) hanglemezre játszotta; kiválóak Chopin-, Schumann-, Liszt-, Prokofjev-felvételei is.

Képek:

1) Múlt és Jövő, 1925. június 
2) Szász Miklós: Saison, 1931-1932 Ismeretlen fényképező fotója
3) Műsorközlő lap, 1943.
4) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Központi Könyvtára 
5) Fortepan 1965

A sorozat korábbi írásai / IDE kattintva olvashatók el 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek