Für Emil varázslatos világa

2019. Október 27. / 13:44


Für Emil varázslatos világa

Szerző: Kácsor Zsolt

Für Emil napjaink egyik legkimagaslóbb képzőművésze, akinek az alkotásai első pillantásra felismerhetők, hiszen éppen olyan eredetiek és különlegesek, mint az alkotójuk. Für Emil lakás-műtermében jártunk, és tátva maradt a szánk, egyrészt tőle, másrészt attól az elvarázsolt miliőtől, ami fogadott. 


Egy öreg budai ház harmadik emeletén vagyunk, az előtérben rozsdaborította és gyönyörű, legalább negyven-ötven éves kerékpárokat látunk, a markolatuk fából, a nyergük igazi bőrből készült. Nem múzeumi darabok, a házigazda, Für Emil használja őket, aki éppen olyan stílusosan néz ki, mint az az otthon, amelyet kialakított maga körül. A felsőtestén csíkos ing, a lábán különleges anyagból szőtt nadrág, a fején töredezett, megsárgult szalmakalap, ami alól vesébe látóan éles, de barátságos szempár ragyog a világra. Éppen ilyennek képzelem a múlt századelő nagy festőit. 

für7.JPG

A lakásába lépve úgy érzem magam, mintha egyszerre volnék műteremben, kiállítótérben, raktárban, lomtárban, régiségboltban, műhelyben, múzeumi gyűjteménytárban és bohém művésztanyán. A falakon körben, és a hálószobában pedig a híres Für Emil féle képek, a sajátos, csak rá jellemző zsidó alakokkal, bóhocokkal, babákkal. Több képen a lassan védjegyévé vált, Izraelből magával hozott aranysárga és fehér színek különös árnyalatai világítanak olyan erővel, hogy fénylik tőlük a lakás. Nézem a festő arcát, s ugyanazt a fényt látom rajta, amit a képein. Igyekszem eltalálni a korát, de nem megy, mert a tekintete olyan kamaszos, hogy örökifjúvá varázsolja az egész lényét.

für.JPG

Olyan ember, aki mindig álmodik, és az álmai színes, mozgalmas, több nyelven beszélő mozgóképek. Azaz éppen olyanok, mint ő maga. Habár budapesti magyar zsidó, igazából tősgyeres világlakos, aki éveket élt Izraelben és Angliában, ennélfogva magyar-angol-izraeli világpolgár: ott van otthon, ahol dolgozik. Márpedig mindig dolgozik. Reggel, felkelés után az az első dolga, hogy fölskicceli az álmait, s följegyez belőlük néhány fontosabb mondatot. A délelőtt rákészüléssel telik, Für Emil ugyanis jobbára délután fest, koraeste, amikor megnyúlnak és sötétebbek a fények. Olykor este, sőt éjjel is dolgozik, mutat egy csónakos képet, amelyhez éjfélkor fogott hozzá, és hajnal ötkor fejezett be. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ez a festmény mindössze öt óra alatt készült el. Kell hozzá akár tíz év is, míg a belső világban megfogant látványvilág a külső világ része lesz. 

für4.JPG

Minden pénzét nyersanyagra költi, méghozzá a legszínvonalasabb anyagokra. Ebben nem köt kompromisszumot, akár az étkezésben: vegetáriánusként kizárólag minőségi táplálékot fogyaszt. A festményeit akrillfestékkel vagy olajjal készíti igen drága, borovifenyő-keretes, minőségi, bécsi vászonra, a rajzokhoz pedig tust használ, ezt a technikát azért szereti, mert nem lehet hibázni. Egy tussal meghúzott vonalat nem lehet eltüntetni. Für Emil azt mondja, hogy az eszköz számára a teste meghosszabbított része, azaz elválaszthatatlan tőle. Talán ez az oka annak, hogy alig fejez be egy képet, máris egy másikhoz akar hozzáfogni. Gyorsan dönt és gyorsan dolgozik. Megpillant a fejében egy világot, ami kikívánkozik, s előfordul, hogy rögtön bele is fárad: mármint abba, hogy gondolatban már meg is festette. 

für2.JPG

Ha nem áll rendelkezésre festő- vagy rajzolószerszám, akkor ő képes eldobált buszjegyekből, gémkapcsokból, újságpapírból, ilyen-olyan hulladékból létrehozni valamit, ami az ő kezében műtárggyá változik.  Amikor Londonban élt, s nem volt elegendő helye, a fényekkel pedig nem volt elégedett a festéshez, akkor is ilyen apró alakzatokat, figurákat, tárgyakat készített, ezekkel vette körül magát odahaza. Neki ugyanis olyan létfontosságú a tárgyi környezet, mint a levegő. S különös módon ő éppen úgy energiát és életet nyer a tárgyakból, mint a belélegzett oxigénből. Úgy magyarázza ezt, hogy a tárgyakban van valami fura, sugárzó és kiáradó erő, amivel ő maga kölcsönhatásba tud lépni, a régi vagy megunt vagy kidobott holmik szinte beszélnek, méghozzá ebből a néma beszédből mindig összeáll egy történet.

für3.JPG

Igen, Für Emil képei olyanok számomra, mintha egy végtelen történet, egy napi huszonnégy órában forgó belső mozgókép fázisrajzai lennének. Nem is csodálkozom, amikor elárulja, hogy rajong a filmekért, olyannyira, hogy alighanem sok ezerre rúg az általa látott filmek száma. Megemlítem neki nagy kedvencemet, a szintén képzőművész Peter Greenewayt, mire felcsillan a szeme. Ó, hogyne ismerné, hogyne szeretné. 

für8.JPGRav Keleti a 70. születésnapjára kapott Für-képpel (Fotók: Kőszegi Zoltán)

Nem csak a festővászon előtt dönt gyorsan, hanem az életben is. Für Emil nem akar időt veszíteni, az ő életében az egyik lefontosabb kulcsszó így hangzik: MOST. Most kell elindulni, most kell nekivágni, most kell festeni, most kell élni. Semmiről le ne maradni. Egyszerre és most megcsinálni mindent. Ha nem skiccel föl egy képet azonnal, akkor az el fog veszni örökre. Nem lehet visszahozni később, mert ami később visszajön belőle, az már nem ugyanaz a kép lesz. Ő az az ember, aki szenvedélyesen túlteljesít. Több kötetet illusztrált már, s előfordult, hogy habár egy felkérés tíz darab rajzra és egy borítóra szólt, ő több mint hatvan rajzot készített, de nem a pénzért, elvégre a tiszteletdíj nem változott, nem, neki az volt a fontos, hogy hadd legyen a mesekönyv még színesebb, még szebb, még kifejezőbb, még színvonalasabb, még izgalmasabb. Vagyis hadd legyen az elkészült mű éppen olyan, mint Für Emil maga: színes és eredeti, azaz: utánozhatatlanul jellegzetes.

Faludy Judit művészettörténész Für Emil művészetéről: 

„Férfialakjai nőiesek, sőt újabban női szerepkörbe is kerülnek. Férfi sellők lebegnek minden alátámasztás nélkül, a biedermeier falvédőket utánozva bugyután az égre lapulva. Körbe mindenfelé kommunikációs zavart látunk. Angyalok és bohócok mobiltelefonoznak, hangjuk, akár az egy irányba küldözgetett levelek. Az alakok között valós kapcsolat egyáltalán nincs. Bezáródtak egy nagyon szűk térbe – virágos ruháik színe a virágos mezőt idéző földdel harmonizál –, de mögöttük szinte azonnal a fehér fal üressége szab határ a pillantásunknak. 

A korábbi szűk terű, sokszor kilapított, kétdimenziós, sematikus képek mára lassan kezdenek a térbe fordulni, a figurák árnyéka is megjelenik, igaz, még mindig csak a földre vetül. Legtöbbször maró gúny és cinizmus keveredik a művek gyermekien naiv hangnemébe. Nem csak képi, de verbális úton is próbálja kiönteni magából azokat a karikatúraszerű, vicces, néha visszás, sajnálkozó történeteket, amiket megélt vagy elképzelt helyzetekből, valós vagy fiktív sérelmeiből leszűrt magának.”


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek