Szerdócz Ervin: Két nép egy anyaméhben

2022. November 23. / 16:08


Szerdócz Ervin: Két nép egy anyaméhben

– Ézsaunak, azaz Edomnak, a mindenkori elnyomó népnek a szimbóluma a Nap, amely erős és állandóan ragyog. Jákobnak, azaz Izraelnek a jelképe viszont a Hold: hol erősebb, hol gyengébb, de Isten mindig megújítja – olvasható az újpesti főrabbinak a Toldot hetiszakasz kapcsán írott magyarázatában.

„Két nép van a te méhedben és két nép válik szét belsődből, az egyik nép erősebb lesz a másik népnél, az erősebb szolgálja majd a fiatalabbat.”
(I.M. 25/23.)

Az ősanya hasában tusakodó gyermekek kapcsán írja Slomo Efráim Luntschitz prágai rabbi (1550–1619): „Amikor tusakodtak a fiúk a hasában, Rebeka rájött, hogy az egyik gyermek igaz (cádik), a másik pedig gonosz (rásá) lesz.”

A Talmud a Római Birodalom idején az Ézsautól származó Edom országát a Római Birodalommal azonosította. Edom népe idővel eltűnt a történelemből: az i. e. 8. században az asszírok, majd az i. e. 6. században az Új-Babiloni birodalom hódította meg ezt a térséget. Az edomiták beolvadtak a Közel-Kelet arámi nyelvet beszélő népcsoportjába. 

A Talmud idejében, amikor nem volt szabad nyilvánosan szidni az elnyomó Római Birodalmat, a rabbik a „gonosz Edomról" beszéltek, de mindenki értette, hogy az Rómára vonatkozik. Ézsau – azaz Edom – a durva, harcias, vadász, a nagyobb testvér. Jákob – azaz Izrael – a kisebb testvér, aki nem vadászatból, hanem mezőgazdaságból élt, és akit Isten kiválasztott a népek közül.

Rási (1040-1105), a nagy Tóra-kommentátor szerint a „gojim” (népek) szó a pontozatlan héber szövegben úgy is olvasható, hogy „géjjim”, aminek a jelentése: „előkelők”.

Kik ezek? 

Egyik közülük Marcus Aurelius, a filozófus római császár (i. u. 161-180.) Ő az, aki a rabbinikus irodalom szerint rokonszenvezett a zsidókkal. A másik Júda haNászi ,a „fejedelem”, a Misna szerzője, aki Marcus Aurelius császár személyes barátja volt. A Talmud kettejükről állítja, hogy „előkelők voltak” és életük már csecsemőkorukban összefonódott. A rómaiak törvénye tiltotta a körülmetélést. A törvény betartását ellenőrző hatóságot Marcus Aurelius császár anyja úgy játszotta ki, hogy saját fiát, a jövendő császárt mutatta meg, hogy nem történt circumcizió.

Marcus Aurelius császár sokszor kikérte Jehuda ben Simon Gamliel véleményét, de ezt sem a rómaiak, sem a zsidók nem nézték jó szemmel. Rabbi Jehuda azonban megtalálta módját, hogy úgy adjon tanácsot, hogy az egyik félnek se ártson.

Egyszer a császár két törvényt tervezett. Fiát, Commodust nevezzék ki örökösének, a másik, hogy adják meg Tiberiásnak a szabad városi jogot. A római szenátus megszavazta ugyan, de a császár azt feltételezte, hogy nem fogják elfogadni a kettőt egyszere. Kikérte Rabbi Jehuda véleményét és tanácsát. 

Mit tett a rabbi? 

Hívott két szolgát, az egyiket a másik nyakába ültette, majd a fennlévőnek a kezébe egy galambot adott azzal az utasítással, hogy a császár elé érve röpítse el a madarat. Ebből a császár megértette, hogyan érje el a célját: a császárrá váló fiára várt a feladat, hogy szabad városi rangot adjon Tiberiásnak.

Máskor a császár panaszkodott, hogy a szenátus tagjai vaskalapos, öreg emberek, mindnyájan a patrícius családok fejei, és folytonosan megnehezítik a kormányzását. Amikor üres lett az államkassza, ismét küldöncöket küldött a rabbihoz a tanácsát kérve. Jehuda kivitte a küldöncöket a kertbe, egyenkint kihúzta az érett retkeket és fiatal hónapos retkeket ültetett helyébe. Az elámult küldöncök a válaszlevelet várták, de a rabbi válasz nélkül küldte őket vissza a császárhoz. A filozófus császár – látva, hogy nem kapott válaszlevelet – kikérdezte őket. Akkor azok elmondták, mi történt, amiből a császár megértette, hogy egyenként kell megszabadulnia az öreg, házsártos szenátoroktól, s fiatal embereket kell a helyükbe ültetni.

Egyszer, amikor rabbi Jehuda a Misna megszövegezésével foglalkozott, küldöncök zavarták meg munkájában. Jelentették, hogy a császár sok aranydénárt küldött a rabbinak ajándékba. A rabbi, aki maga is gazdag ember volt, azt mondta, hogy nincsen szüksége az adományra. 

– Tedd csak el – üzente a császárnak – , majd azok, akik utánad jönnek,  megadják azoknak (értsd: adó formájában), akik utánam jönnek.

Úgy is lett, ugyanis a Commodus utáni polgárháborúban elvették Tiberiástól a szabad adóra nem köteles városi státust és adóra kötelezték. (Ávodá Zárá 10)

Ézsaunak, azaz Edomnak, a mindenkori elnyomó népnek a szimbóluma a Nap, amely erős és állandóan ragyog. Jákobnak, azaz Izraelnek a jelképe viszont a Hold: hol erősebb, hol gyengébb, de Isten mindig megújítja.

A Kiddus Levana, azaz a növekvő Hold szertartása kapcsán azért áldjuk a Világ Teremtőjét, mert minden hónapban megújítja a Holdat. És azt is hozzátesszük, hogy amint megújítja a Holdat, úgy fogja Izraelt is megújítani a messiási korban. A Kiddus Levana szertartása során – közvetlenül az áldás után – a következő mondatot mondjuk el háromszor: „Áldott az, aki formált téged” (mármint a Holdat). „Áldott az, aki csinált (alkotott) téged.” „Áldott az, aki szerzett téged,” „Áldott az, aki teremtett téged.”

Összeolvasva a négy szó első betűjét, Jakob ősatyánk nevét olvashatjuk, akit a Holddal azonosítottunk. E jelenséget (amikor egy költemény első betűit összeolvasva értelmes szót kapunk) „akrosztikonnak” nevezzük. A héber költészet jellegzetes eszköze ez a Bibliától kezdve a középkori költészetig.

Vagyis nem csupán a Hold formálóját, csinálóját, szerzőjét és teremtőjét áldjuk, hanem Jákobot, azaz Izrael teremtőjét is. Az áldást nem a Holdhoz mondjuk, mert az bálványimádás volna, hanem Istenhez és saját magunkhoz, Jákobhoz és fiaihoz.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Egy szinte elfelejtett böjt: a „báháb”
Élet + forma
Ma kezdődik a MAZSIKE hétvégi Sétafesztiválja