Szerdócz Ervin: Egyszerűbb hinni a láthatóban, de...

– Szinte hihetetlen, hogy a bronzkorban élő zsidó nép felfogta és megfogadta, hogy engedelmeskedni fog a láthatatlan, képben meg nem jeleníthető és néven nem nevezhető EGY Istennek – írja az újpesti főrabbi a soron következő hetiszakaszunk, a Ki tiszá (Mózes 2. könyve, 30,11–34,35) kapcsán.

„Kelj fel és készíts nekünk istent...”
(II.M. 32/1.)

A zsidók tapasztalták az Örökkévaló félelmetes erejét. Jelen voltak, amikor Isten tíz csapással sújtotta Egyiptomot. Látták a csodát, látták, amint kettévált a Sás-tenger és átmentek a szabadságot jelentő túlsó partra. Ott voltak a Szináj-hegy előtt, saját fülükkel hallották Isten szájából a „Tíz Igét”. Érezték Isten segítő, és oltalmazó jelenlétét.

Ezek után bálványt készítettek! Hogyan tehették ezt? Milyen lelkiállapotban voltak, hogy képesek voltak erre?!

Mose ben Maimon (1137-1205), a legnagyobb zsidó filozófus magyarázata szerint a bálványimádás kialakulása nem egyszeri, spontán jelenség, hanem egy folyamat vége. A régi korok emberei ki voltak téve a természet erejének, félelemben éltek. Félelmüket tárgyiasították és megjelenítették. Kifaragtak egy követ, egy fát egy égitest, egy állat vagy bármi más formájában, ami megjelenítette félelmüket és függőségüket. Kezdetben nem a faragványt imádták, hanem a felfoghatatlan erőt, melyben félelmüket és függőségüket bálvány képében jelenítették meg. Egy idő után már a Napot, egy bikát, vagy bármi mást is istenként imádták.

A zsidó népet megszólító „szellemi” EGY Istent lehetetlen értelemmel felfogni. Egyszerűbb másban keresni a lét forrását. Egyszerűbb hinni a láthatóban, mint a láthatatlan, felfoghatatlan, esszenciális szellemi létezőben, ahogy Spinoza Istent definiálta.

Szinte hihetetlen, hogy a bronzkorban élő zsidó nép felfogta és megfogadta, hogy engedelmeskedni fog a láthatatlan, képben meg nem jeleníthető és néven nem nevezhető EGY Istennek. A zsidó történelem során volt néhány király, aki – elhagyva népe vallását – a környező népek bálványisteneit bevitte a Szentélybe, zavart és bizonytalanságot okozva. Mindez azonban csak átmeneti volt, mert Isten mindenkori jelenléte visszatérítette őket a helyes útra.

„Változott-e Isten örök szeretete, ha akad néhány gyűlölködő?"

Ávodá Zárá 7b:
Szólt a rabbi:
– Hallottam, Páposz, elhagyod Izrael Istenét. Érdemtelenné akarsz válni arra, hogy szóba álljunk veled. Páposz! Hallottam, hogy kész vagy hűtlen lenni néped Istenéhez. Miért tennéd?! Te, aki gazdag és boldog vagy, te, aki nem vágyhatsz semmire, mert mindened megvan? Miért cserélnél Istent?

– Van rá okom, hogy miért teszem – magyarázkodott Páposz. – Olyan események történtek, olyan tettekre vetemedtek társaim, hogy szégyellnem kellett zsidó voltomat. Maradhatok egy táborban azokkal, kik zsidó létükre törvényt taposnak lábbal, erkölcsöt zúznak, illemet sértenek?

– Őmiattuk tennéd, Páposz?- kérdezte a rabbi

– Őmiattuk! – válaszolta Páposz.

A rabbi könnyes szemmel folytatta:
– Ó, te rövidlátó, te kishitű! Bosszút állni hiteden?! Isteneden, mert néhányan őrültséget cselekszenek? Hát ők a zsidóság, amihez te tartozol? Ők a Tóra, ők Mózes és a próféták, ők Isten végtelensége, ők a szeretet és a türelem, ami mind együtt jelenti a zsidóságot? Egyetlen bűnös csoport miatt elhagynád a zsidóságot, mely száz gyönyörű és hős nemzedéket teremtett, és fog még teremteni? Elvetnéd magadtól a múltat, apáid zsidó múltját? 

Elvetnéd a jövőt, gyermekeid jövőjét, csak azért, mert néhány kellemetlen percet hozott neked a jelen? Hajód ott úszik a zsidóság nagy áramában, az örök nagy folyóban, mely átvezet az egész világon… És te azért, mert felkavarodott a víz és zavaros hullámok tolonganak feléd, meghökkensz, szárazra vonod a hajót és elmenekülsz? 

Változott-e Mózes törvénye, ha akad néhány gaz, aki elcsavarja? Változott-e Isten örök szeretete, ha akad néhány gyűlölködő? Mit teszel, te hitehagyó, te Isten-cserélő? Néhány halandó miatt elhagynád a halhatatlant? Páposz! Halld, mit mondok neked és a hozzád hasonló tévelygőnek: keressétek a jót és ne a rosszat, azért, hogy éljetek! (Ámosz 5/14). 

És ezután Páposz lehajtotta fejét és sírását visszatartva mondta: „Mutass nekem utat igazságodban és taníts engem! (25. Zsolt. 5.)"