Szerdócz Ervin: A szerénység és alázat kis „a” betűje

– Szerénységéről tanúskodik Mózes III. könyvének első szavában szereplő kisebb méretű „a” betű. Az Örökkévaló a többi zsidó közül csak Őt hívatta. Egyedül csak hozzá szólt, és ennek ellenére Mózes szerény és alázatos maradt – írja a Mózes harmadik könyvének első, Vájikrá című hetiszakasza kapcsán az újpesti főrabbi.

A Mózes harmadik könyvét olvasóknak feltűnik, hogy a „Szólította” szóban az utolsó betű kisebb mint a szó előző betűi. Ennek több magyarázatát ismerjük. Az „…és szólította” „a” betű nélkül „lehűlést” jelent.

Mózes tanítómesterünknek rosszul esett, sértettséget érzett, hogy nem ő nyerte el a főpapi tisztséget. És akkor Isten „szólította” azzal a kifejezéssel, amit csak angyalok használtak Isten fensége előtt: „És szólítja egyik a másikat” (Jesája 6/3). Mózes azonnal megvilágosodott.

Tudta, hogy amikor Isten megteremtette a világot, az ember szabad akaratot kapott. Lehetősége kapott választani jó és rossz között! Az angyaloknak nincs szabad akarata. Isten utasítását követve teszik feladatukat, minden választási lehetőség nélkül. Amikor Mózest úgy szólította Isten, ahogy az angyalok egyike a másikat, rájött az ember és angyal közötti különbségre. „És szólítja egyik (angyal) a másikat”, irigység nélkül. Mózes megvilágosodott, lehűlt az indulat benne és beletörődött sorsába.

Mi volt Mózes erénye? „És a férfiú, Mózes nagyon szerény volt, szerényebb minden más embernél, aki a föld színén élt” (IV.M.12/3). Szerénységéről tanúskodik Mózes III. könyvének első szavában szereplő kisebb méretű „a” betű. Az Örökkévaló a többi zsidó közül csak Őt hívatta. Egyedül csak hozzá szólt, és ennek ellenére Mózes szerény és alázatos maradt.

A Midrás irodalom példát hoz egy emberről, aki felment a környék legmagasabb hegyére. Megállt a hegy tetején, ahonnan belátta az egész környéket. Látta a távolban falvakat, házakat, embereket, ezek mind kicsinynek tűntek szemében. Az embert eltöltötte az érzés, hogy ő maga a legfelsőbb, hiszen a környék összes lakója fölött áll. Nos, ilyen az ostoba ember. A bölcs megérti, hogy „magasságát” nem ereje okozza, hanem a helyzet, mely őt az emberek fölé helyezte…

A pzyshai Szimcha Bunem rabbi tanította:
– Az ember, aki magas helyzetbe kerül, mint Mózes tanítómesterünk, ne dicsekedjen, hogy magas pozícióba jutott. Ne dicsekedjen, hogy maga az Örökkévaló hívatta és beszélt vele. Ne felejtse: Mózes minden körülmények között megmaradt alázatosnak és szerénynek!

Hívei kérdezték Jehiél Mikhált, a zloczówi rabbit: „Mondd, mester! Miért nem szerepel az alázat és szerénység a Tóra 613 parancsa között? Miért hallgat az írás e két erényről?".

– Mert ha valaki azért volna alázatos és szerény, hogy parancsot teljesítsen – magyarázta a rabbi – soha sem érne fel e két erényhez. Csak a Sátán sugallatárra gondolhatjuk azt, hogy az alázat és szerénység parancs. Felfuvalkodottá teszi az embert, aki azt hiszi, hogy nagy tudású, igazságos, istenfélő és minden jó dolog mestere. Méltó tehát, hogy a nép fölé emelkedjék. Ez gőgre és gyarlóságra vezet. Aki azt hinné, hogy alázatot és szerénységet, az emberekkel közösséget vállalni parancsra lehet teljesíteni, az saját gőgjét táplálja.

Ádámot, az első embert, nem anya szülte. Isten formálta emberré. „…föld porából és az élet leheletét lehelte orrába (I.M. 2/7.). Ádám nagyobb értelemmel bírt, mint az angyalok, akik szellemi lények. Tisztában volt szellemi képességével, ennek ellenére evett a tiltott fa gyümölcséből. Tette ezt abbéli meggyőződésében, hogy ez „jár” neki! 

Mózes, akit az Örökkévaló választott, hogy kiszabadítsa népét az egyiptomi fogságból és lehozza a Tórát az égből, szintén tisztában volt szellemi képességével, de „Mózes nem lett fennhéjázó, büszke vagy gőgös. Ellenkezőleg, a legszerényebb ember lett. Mózes úgy vélte, hogy egy másik ember ugyanolyan adottságokkal, mint ő, talán még alkalmasabb is lehetett volna mit Ő, és talán még odaadóbban szolgálta volna Istent! Erre utal az „a", vagyis a kis alef betű a szó végén! (Beresit Rábbá Vajikru 17.)