Nógrádi Gergely ismét a „kántor-világválogatottban”

2019. December 11. / 16:32


Nógrádi Gergely ismét a „kántor-világválogatottban”

Az Európai Kántorszövetség (European Cantors Association – ECA) 2020. január 23-28 között rendezi meg legújabb nemzetközi kántortalálkozóját Alsó-Szászország fővárosában, Hannoverben. A rendezvény gálakoncertjére meghívást kapott Nógrádi Gergely, a budapesti Frankel zsinagóga főkántora is.


A Zsidó Pavarotti címmel kitüntetett Nógrádi Gergely évek óta a világ kántorainak élvonalába tartozik, ezt bizonyítja, hogy eddig már három alkalommal – 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban – is részt vett az Európai Kántorszövetség (ECA) gálakoncertjén. 

A főkántor jövő hónapban ismét ott lesz a rendezvényen, hiszen meghívták a 2020. január 23-28 között megrendezendő találkozóra is. Az alsó-szászországi tartományi fővárosban, Hannoverben gyűlnek össze a kántorok, akiknek a programjában szerepel az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulójáról való megemlékezés is. 

Az ECA – együttműködve az Alsó-szászországi Zsidó Hiközségek Szövetségével és a Hannoveri Zsidó Hitközséggel – azt tervezi, hogy a résztvevők ellátogatnak a tartományi parlamentbe, valamint a bergen-belseni tábor helyén létesített emlékhelyre is. 

A nemzetközi találkozón olyan híres kántorok vesznek részt, mint Asher Hainowitz Jeruzsálemből, Mark Kligman Los Angeles-ből és  Beny Maissner Torontóból. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”
2024. Március 31. / 11:24

Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”

Mazsihisz hírek
Szívszorító a túszok tere Tel-Avivban
2024. Március 06. / 11:13

Szívszorító a túszok tere Tel-Avivban