Közeledik Zájin Ádár ünnepe, el ne felejtsenek halat venni!

2023. Február 24. / 12:25


Közeledik Zájin Ádár ünnepe, el ne felejtsenek halat venni!

Ádár hónap hetedike (Zájin Ádár) Mózes próféta születésének, s egyben halálának napja is, s ebből az ünnepi alkalomból a zsidó hagyomány szerint halat illik enni, s megemlékezni az elmúlt év halottairól. Ádár hetedike idén a polgári időszámítá szerint február 28-ra esik, addig még van idő felkészülni az ünnepi halvacsorára. 

Ádár hónapja a halak jegyében áll a zodiákus körben, amely kedvelt témája a feltárt ókori zsinagógák mozaikpadlóinak, a középkori héber kéziratoknak, s a későbbi nyomtatványoknak is. Közép-Kelet-Európában ádár hetedikán a Chevra Kadisa tagjai böjtöltek, este lakomára gyűltek, amelyen új vezetőséget és új tagokat választottak. A rabbi a zsinagógában a mincha-ima után beszédet mondott, megemlékezvén Mózes próféta születésének és halálának napjáról, valamint az elmúlt egy évben meghalt hittestvéreinkről.

Mint szeretett munkatársunk, Szenthe Antónia e jeles nap kapcsán honlapunknak írta: „Tanítómesterünk – ahogy ma mondanák – kimaxolta a rendelkezésére álló időt: olyan teljes életet élt, hogy annak minden éve kerekre sikerült. Zájin ádárkor összejövünk, és rá emlékezünk, hálával és tisztelettel. És persze, ha már együtt vagyunk, eszünk egy pár falatot is, jellemzően halkocsonyát. Hogy miért pont azt? Annyi mindenre nincs válasz, miért pont erre volna. Arra a kérdésre viszont, hogy én hogyan készítem az ünnepi pontykocsonyát, van pontos válaszom".

Ma még van idő a sábeszig, hogy halat vegyenek, de vasárnap és hétfő is rendelkezésünkre áll a vásárlásra, elvégre (mint az alábbi recept is mutatja) nem kell túl sok idő a halnak. Annál több nekünk az együttlétre és az örömre és az emlékezésre! Toncsi halkocsonyájához pedig jó étvágyat kívánunk!

SZENTHE ANTÓNIA HALKOCSONYÁJA NÉGY SZEMÉLYRE 

Kezdetnek végy egy pontyot? Dehogyis, négy személyre végy 60 dkg pontyfilét és fél kiló fejet, farkat, gerincet, vagy ahogyan adják.

Mosd meg, törölgesd meg, a filéket sózd be és tedd félre. A vagdalmányokat tedd föl a tűzre egy liter sós, hideg vízben. Főjön 10 percig.

Közben végy három-négy szép kemény hagymát, mosd jól meg, de a héjukat hagyd meg, mert attól lesz szép sárga a kocsonya. A gyökerüknél belevághatsz jó mélyen, csillag alakban, hogy az íz azért kifőljön.

Készítsd össze a fűszereket: moss meg és pucolj meg három-négy gerezd fokhagymát. Egy teáskanál fekete borsot és pár szem szegfűborsot törj durvára egy mozsárba. Tégy hozzá pár babérlevelet, egy szerecsendió virágot, pici gyömbért, kakukkfüvet.

Hámozz meg két-három sárgarépát, egy-két szál gyökeret és egy kis zellert.Tedd mindezeket a fővő hallébe, és főzd újabb 10 percig.Most tedd bele a levesbe a halszeleteket, hadd főjenek 10 percig.

Készíts két kemény tojást, moss meg pár ágacska petrezselymet, szelj le egy pár szelet kezeletlen héjú citromot, legyező alakban vágj be négy apróbb csemege uborkát és áztass be négy csipet mazsolát.

Készíts ki négy szép mély tálaló edényt.

Ellenőrizd, hogy kész-e a leves: ha a tenyeredet fölé teszed (jócskán fölé, hogy meg ne égjen!), kicsit tapadósnak kell érezned a gőzét. Ha megfőtt, vedd ki szűrőkanállal a halszeleteket, húzd le a bőrüket, és oszd el a tányérokon. A zöldségeket is vedd ki, szeleteld föl, és rendez el a tányérokon. (Ha olyan elvetemült vagy, hogy nem szereted a gyökeret vagy a zellert, most vidd át a szomszéd kutyájának.)

toncsi hala.jpgSzenthe Antónia remekműve

Ellenőrizd, hogy elég jellegzetes-e a lé fűszerezése. Ha unalmasnak találod, javítsd: só, bors, esetleg csöpp erős paprika mehet még belé. Hagyd egy kicsit, hadd ülepedjék.

Közben rendezd a tányérokra a kemény tojásokat, a citromszeleteket, az uborkát és a kinyomkodott mazsolát.

Sűrű szűrőn át, óvatosan, hogy a művészi elrendezés megmaradjon, ereszd a levet a tányérokra.

Állítsd hűvös helyre a kész tálakat, és félóránként idegesen nézd meg, hogy megdermedt-e már a kocsonya. Előbb utóbb megtörténik, ne félj, de számíts rá, hogy kell hozzá pár óra. Addig kóstolgassad a borokat, és válaszd ki, hogy melyik illik a legjobban a kocsonyához. A barheszből is törhetsz próbát a bor mellé.

Ennek a receptnek Marie Kauders  Teljes izraelita szakácskönyve szolgált alapul, meg persze sok-sok próbálkozás. Halkocsonyámmal egyszer könnyet csaltam egy idős barátom szemébe. Azt mondta, 1944-ben megszűnt a szülői háztartás, azóta nem érzett ilyen ízt. Barátom tavaly nyáron elment Mózes mester után, a földi ízek már nem érdekesek számára. De a betűk igen: kérem is, hogy olvassa el a receptet, és hagyja jóvá.   

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek