Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a Látható Ember

2019. Március 15. / 16:32


Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a Látható Ember

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll számára március tizenötödike a legszebb magyar nemzeti ünnep, ráadásul most nem azzal kell töltenie az idejét ezen a szép napon, hogy politikai tüntetésekről tudósít, hanem szabadon és sokat tűnődhet rajta, hogy vajon minek is öltözzön purimkor a jövő héten,


a március tizenötödike kapcsán rögtön adódik ugye-e a huszárviselet, sőt, egyenesen adja és fölkínálja magát, elvégre hát magyar zsidók is kivették nem csekély részüket annak idején a harcokból, de aztán doktor Moll elveti a huszáros dolgot,

ó, nem, nem,

ez túl militáns jelmez volna, és ő a militarista jellegű dolgokat nem szereti, kivéve, ha agyzsibbasztó amerikai filmekben nézi a Szuperhősök harci jeleneteit, mert azok annyira ki szokták lazítani az agytekervényeket, mint egy forró fürdő az ízületeket, hohó, agytekervény, ez igen, ez jól hangzik, purimkor nem volna hülyeség agytekervénynek öltözni, ami amúgy eléggé egyszerű jelmezt igényel, az ember a fejére tesz egy fej karfiolt, és azzal állít be a Király utca 15. szám alá, ahol ezúttal öt zsinagógai körzet ünnepel közösen, köztük a Bét Sálom közösség, amelynek doktor Moll is tagja,

jó-jó,

de azért csak nem akarhatja az ember, hogy hülyének nézzék, márpedig ha valaki karfiollal a fején járkál, az nem kerülheti el a minősítő jelzőket még abban a zsidó társaságban sem, ahol egyesek nagyon furcsán szoktak purimkor kinézni, doktor Moll tavalyról emlékszik egy fekete szakállas, nagydarab Hófehérkére, akinek az ajkai vörös rúzsban égtek, hát igen, ez nem is hülyeség, doktor Moll öltözhetne például vörös rúzsnak is, ami amúgy eléggé egyszerű jelmezt igényel, az ember a feje tetejére kötöz egy vörös rúzst, lehetőleg

függőleges

helyzetben, és a többit a tesztelt közönség fantáziájára bízza, de talán mégsem, ez mégsem olyan vicces, amilyennek doktor Moll gondolja, igaz, a purimi alkoholmennyiség hatására tán a kevéssé vicces dolgok is feltöltődnek némi szellemességgel, de ez egyáltalán nem biztos, semmi sem biztos, sőt a látható dolgok biztosak a legkevésbé, hiszen folyamatosan számolnunk kell a szemünk torzító hatásával, a látóingerek keltette kép tökéletlenségével, amelyet ráadásul a tudatunk kreál meg a maga kénye-kedvére, szóval

olyannyira nem

bízhat az ember abban, amit a saját szemével lát, hogy doktor Moll a legszebb magyar nemzeti ünnepen a nagy semmittevésben arra jutott, hogy a közelgő purimkor Láthatatlan Embernek öltözik, s habár ott lesz a Király utca 15. szám alatt, mégsem fogja észrevenni senki, vagy ha mégis, akkor az csakis egy rabbi lehet, aki éppen azért lett rabbi, hogy ne csak az ünnepek alkalmából, de az év minden egyes napján Látható Ember legyen.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek