Elindult a Jiddis-hét, avagy mit adtak Izraelnek az askenáz zsidók?

Színvonalas programokkal várja a közönséget a „Yiddish-week 2023: Izrael askenáz öröksége” című rendezvénysorozat a MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. Tegnap este Zima András rendkívül érdekes előadásán jártunk, amely a „pólisiaknak” hívott, társadalmi státuszuk szerint az alsóbb, szegényebb osztályokhoz tartozó zsidókról szólt. Az előadó kitért arra is, hogy Kelet-Közép-Európából származó, baloldali zsidók egykor milyen magas politikai tisztségeket töltöttek be Izraelben.

– Immár második alkalommal rendezünk jiddis tematikus hetet az intézményben, idén a modern Izrael megalapításának 75. évfordulója alkalmából főleg azt járjuk körbe, hogy a Közép-Kelet-Európából alijázott zsidóság milyen nyomott hagyott a mai Izrael arculatán – mondta bevezetőjében Ledniczky Lívia, a budapesti MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ (egykori Izraeli Kulturális Intézet – IKI) igazgatója. 

A megnyitón beszédet mondott Moran Birman, a Zsidó Állam budapesti nagykövet-helyettese, aki örömét fejezte ki azért, hogy immár kezd hagyománnyá válni a jiddis hét, így minden februárban alkalmunk van találkozni egymással ezen a rendezvénysorozaton. Mint kifejtette: a jiddis-askenáz kultúra több rétegű, s az első, ami neki eszébe jut erről, az valamiféle érzelmi kötődés egy olyan dologhoz, ami igazából a múlt része már, egy ismeretlen világ, hasonlóan például egy soha nem ismert nagymamához, akit nem ismertünk ugyan személyesen, de bennünk tovább él és a mi részünkké vált. 

A diplomata azt mondta: a jiddis kultúra számára egyrészt örökség, másrészt identitás, s ugyanúgy nem volna képes e nélkül létezni, miképpen a szédereste sem képzelhető el gefilte fish nélkül. 

Birman kitért arra is: Izrael állama igen eltérő közegből származó zsidó bevándorlók olvasztótégelye, s mintegy harminc évvel ezelőttig még az volt a tendencia, hogy a különböző hátterű bevándorlókat teljesen integrálni, asszimilálni akarták az új állam kultúrájába –  ennek egyik jelensége volt az is, hogy az állam fontosnak tartotta a héber nyelv egységes használatát. 

Moram Birman nagykövet-helyettes

Ennek a politikának megvolt a maga előnye, hiszen új izraeli társadalom jött létre új izraeli identitással, de voltak hátrányai is – Borman ez utóbbiak közé sorolta a bevándorlók etnikai és kulturális gyökereinek háttérbe szorulását, ami egyaránt érintette a jemeni, marokkói vagy kelet-európai jiddis anyanyelvű zsidókat. 

A nyelvek, a tradíciók, identitások kezdtek eltűnni, míg rá nem jött az állam arra – hangsúlyozta a nagykövet-helyettes –, hogy a kulturális és hagyománybéli különbözőségek éppen a speciális mivoltuk révén inkább gazdagítják a társadalmat, semmint gyöngítik. 

Moran Birman kifejtette: e felismerés szülte azt a jelenséget, hogy napjainkban a nemzeti identitások jelentős újjáéledésének vagyunk tanúi az izraeli társadalomban: a ladino, judeo-arab, judeo-jemeni, judeo-perzsa és jiddis kultúrák és nyelvek megújuláson, megerősödésen mennek keresztül. Izraelben az emberek egyre bátrabban azonosítják magukat a gyökereikkel, az Izraelen kívül élő zsidók pedig egyre tudatosabban nyúlnak vissza kulturális hagyományaikhoz. 

A nagykövet-helyettes végül rámutatott: a különböző kultúrák, identitások és hagyományok mind-mind hozzájárultak a mai Izrael képéhez, ezért csak üdvözölni lehet az olyan kezdeményezéseket, mint a MERKAZ-ban szervezett jiddis-hét, amely ugyancsak a tradíciók fölelevenítését és továbbadását szolgálják.

Zima András

Az est további részében Zima András, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) oktatója, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója tartott előadást a „pólisi”, azaz kelet-európai gyökerű, a társadalom szegényebb, alsóbb néposztályaiba tartozó zsidókról, valamint azokról a Kelet-Európából származó, Izraelben a legmagasabb politikai tisztségre jutott emberekről, akik zömmel ugyancsak „alulról” indulva értek el hihetetlen eredményeket. 

Mint mondta, a híres, gazdag és ismert zsidókról mindig sok szó esik, annál kevesebb a „csórókról”, a „prolikról”, a szegényekről, azaz a „pólisiakról”, amely szó ez esetben természetesen nem pejoratív, bár tagadhatatlan, hogy vannak olyanok, akik a „pólisi” kifejezést lenézően használják. Szerencsére Zima András nem ezek közé tartozik, ezért is sikerült az előadása igen rokonszenvesre.

Hiszen lényegében azokról a hittestvéreinkről, felmenőinkről beszélt, akikre úgymond nem szoktak annyira büszkék lenni, mint a „jó pedigrével” rendelkező, gazdag rokonokra… Holott Magyarországon meglehetősen sokan voltak a „pólisiak", igaz – mint az előadótól megtudhattuk – a XVIII. századtól Nyugat-Európa felől bevándorolt zsidók nem keveredtek a kelet felől (a mai Ukrajnából, Oroszországból vagy Lengyelországból) bevándorolt „pólisiakkal”, azaz nem fordultak elő vegyesházasságok, nem társultak egymással közös cégekben, és az imádkozásai szokásaik is annyira eltértek, hogy természetesen közös zsinagógába sem jártak. 

Az elkülönülés a héber vagy jiddis szavak eltérő kiejtésében is megnyilvánult, a szukotot a keletiek szukojsznak, sőt, szükesznek mondták, a jom kippur pedig jam kipernek hangzott – ennek kapcsán Zima András megosztotta a hallgatósággal azt a családi élményét, hogy mennyire leteremtette otthon a nagymamája, amikor jam kiper helyett egyszer jom kipurt mondott odahaza. Mindezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert kívülről – például Izraelből – nézve az askenázi zsidók talán homogén közösségnek tűntek, ám ez egyáltalán nincs igy, mást jelentett askenáznak lenni Európában, s megint mást Izraelben. 

Igen érdekes volt előadásának az a része, amelyben az alacsonyabb társadalmi státuszú zsidók politikai beállítottságáról beszélt: ez a réteg ugyanis – már csak a szegényes vagyoni helyzete miatt is – meggyőződéses baloldali volt, sőt, a XX. század elején, közepén kimondottan marxista.

 Marxista volt eredetileg a Hasomer Hacair is, amely természetesen már régóta nem az; az viszont nagyon is indokolt kérdés volt – fogalmazott Zsima András –, hogy amikor az egyik nagybátyja a rendszerváltás idején  tudomást szerzett a Hasomer magyarországi újjáalakulásáról, rögtön telefonált nekik, s az első kérdése az volt: na de hol van Marx? Hát sehol, hangzott a válasz, ez a Hasomer már nem az, ami régen volt…

Zima András ezután négy olyan izraeli politikusról beszélt, aki Kelet-Közép-Európából indulva fejtett ki jelentős politikai hatást Izraelben: David Ben-Gurionról, Golda Meirről, Vlagyimir Ze'év Zsabotyinszkijról és Menahem Beginről. Közülük talán csak az utóbbi, Begin volt az, aki nem alacsony sorból jött, a többiek mind szegényebb családok gyermekei voltak, és „alulról" sikerült a legmagasabb csúcsokra felkapaszkodniuk.  

Az előadó kitért arra a történeti érdekességre is, hogy – egészen addig, míg az olasz fasiszta mozgalom az 1930-as évek második felében együttműködésre nem lépett a német nácikkal – a fasizmus (mint eszmeiség) sok magyar zsidó számára is elfogadható volt, hiszen az olasz fasiszták nem voltak antiszemiták. Zima András a kutatásai során az Egyenlőség című zsidó lapban meglehetősen sok olyan cikket talált az 1920-as évekből, amelyekben zsidó szerzők a rokonszenvüket fejezték ki az olasz fasiszta mozgalommal. 

S hogy miért alakulhatott ki ez a ma már érthetetlennek tűnő rokonszenv? Röviden a korszellem miatt: a XX. század első felében Nyugat-Európában komoly társadalmi bázisra szert tett, legfontosabb szellemi irányzatok a nemzeti eszme, nemzeti identitás és kollektivizmus talaján álltak, azaz olyan nemzeti egység ígéretét hirdették, amelyekben akár egy zsidó is biztonságosan megtalálta a helyét. De – ismételjük – ez a rokonszenv csak Hitler és Mussolini egymásra találásáig tartott, akkor lehullott a lepel a fasizmusról, s kibukkant alóla az eszme igazi arca.

A JIDDIS-HÉT PROGRAMJAIT EZEN AZ OLDALON TALÁLJÁK.

IZRAELI (IDŐ)UTAZÁS

A jiddis-hét tegnapi megnyitója egyúttal tárlatmegnyitó is volt, hiszen a MERKAZ-ban mostantól egy olyan fotókiállítást tekinthetünk meg, amely „az egykor és most” ötletére épít. Az 1930-as években Palesztinában készített fényképeket láthatunk együtt olyan fotókkal, amelyeket ugyanazon a helyszínen „újrafotózott”a tárlat kurátora, Tordai Márton.

A fotóssal Ledniczky Lívia a közönség előtt készített gyors interjút, ebből kiderült, hogy Tordai – aki hobbifotósnak nevezte magát – több évet töltött az egykori helyszínek megkeresésével és lefotózásával. A kiállítás anyaga többek között Tiberiasban, Haifán, Tel-Avivban és Jeruzsálemben készült.

Az archív fotók adományozója: Fürst István. 

(Fotók: Mazsihisz.hu. Címlapkép: MERKAZ – Facebook)