Doktor Moll és a megszállók bukása

2023. Március 29. / 14:10


Doktor Moll és a megszállók bukása

Szerző: Kácsor Zsolt

Múlt szombaton fontos, világtörténelmi esemény történt, holott a világ és a történelem talán észre sem vette. De Doktor Moll ott volt, amikor megtörtént, és be tud számolni róla, hogy miképpen ért véget az ő lelkében Magyarország megszállása.

Múlt szombaton Doktor Moll az újbudai Bét Sálom zsinagógában volt, ahol általában az a szerencse éri, hogy rendszeresen találkozhat a 92 éves Mojse-Zalman ben Zeévvel, és az ő fiával, akit Zeév ben Mojse-Zalmannak hívnak, de a fiút most nevezzük egyszerűen a polgári nevén Gyurinak. Így jobb lesz, mert Doktor Mollnak Gyuri az az ő Gyuri barátja, míg a 92 éves holokauszttúlélő: Mojse-Zalman ben Zeév.

A nagy esemény pedig az volt, hogy ezen a szombaton Mojse-Zalman ben Zeév olvasta föl a máftirt, amiben önmagában még nem volna semmi különös, viszont ezt a máftirt Mojse-Zalman ben Zeévnek 1944. március 25-én kellett volna elmondania a Dohány utcai zsinagógában, a bár micvója alkalmából.

De nem tehette meg, mert 1944. március 19-én bejöttek a németek, akik bezáratták a zsinagógákat. Hiába készült az akkor 13 éves Mojse-Zalman ben Zeév, az előre begyakorolt máftirt nem olvashatta föl és ez örökre beleégett a lelkébe.

Ha emlékeznek rá, múlt szombaton is éppen március 25-e volt. És Mojse-Zalman ben Zeév kiment a Tórához, és felolvasta azt a máftirt, amelynek 1944-ben kellett volna fölhangzania a Dohány ucai zsinagógában. 

Doktor Moll érzékeny ember, talán túlérzékeny is, ez lehet a magyarázata annak, hogy elsírta magát, mialatt Mojse-Zalman ben Zeév a máftirt olvasta. Megrendítő volt számára a pillanat, amelyben összeért 1944 pokla 2023 rügyező tavaszával. 

S úgy érezte, hogy igen, a megszállásnak most lett vége, most, 2023. március 25-én, amikor a 92 éves Mojse-Zalman ben Zeév felolvasta a zsinagóga közössége előtt a 13 éves Mojse-Zalman ben Zeév által begyakorolt máftirt…  

Folytak Doktor Moll könnyei, nem akartak elállni, de nem bánta. Nem bánta, hogy ilyen gyöngének és sebezhetőnek mutatkozik, elvégre abban a pillanatban senki és semmi nem árthatott volna sem neki, sem szeretett hittestvéreinek, hiszen amikor a 92 éves Mojse-Zalman ben Zeév a máftirt olvasta, kiveszett a világból a Gonosz. Lehet, hogy csak a máftir felolvasásának idejére veszett ki, na de akkor is… 

Kiveszett. Nem volt ott, nem volt jelen, megsemmisült a Gonosz.

És Doktor Moll azt érezte, hogy győztünk, most győztünk, a megszállóknak annyi, viszont mi itt vagyunk, igen, és a 92 éves Mojse-Zalman ben Zeévet ünnepeljük, igen, és neki szól a taps és igen: neki szól a dicsőítő ének…
mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Heisler András: Elnöki leltár címszavakban