A Zsidó Világkongresszus elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak a Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért

2020. Április 14. / 16:10


A Zsidó Világkongresszus elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak a Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért

Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért és a felújításához nyújtott kormányzati segítségért; valamint azért, hogy a kormány - többek között a magyar zsidó közösséggel összefogva – bátor küzdelmet folytat a koronavírus-járvány ellen.

„A válság kezdete óta a világ minden tájáról híreket kapok arról, hogy a zsidó közösségek és a nemzeti kormányok miként fognak össze a halálos Covid-19 vírus elleni küzdelemben. A helyzet nem különbözik Magyarországon sem, ahol a magyar zsidó közösségeket képviselő Heisler úr beszámolt nekem az országukban tanúsított bátor küzdelemről” – írta Ronald S. Lauder, hozzátéve: „szeretném megköszönni, miniszterelnök úr, hogy összehangolták ezt az erőfeszítést. Imádkozom, hogy ez az egészségügyi válság mihamarabb véget érjen”.

A WJC elnöke kiemelte: a budapesti zsidó kórház egyedülálló és különleges intézmény közösségük és a világszerte élő zsidók számára egyaránt. „Mivel az intézmény a régió egyetlen zsidó kórháza, létezése, valamint a személyzet és a betegek jóléte különösen fontos számunkra. Heisler elnök úrral együtt éppen ezért külön szeretnék köszönetet mondani az idős embereknek nyújtott támogatásáért, akik közt számos holokauszt-túlélő is van” – hívta fel a figyelmet.

Ronald S. Lauder levelében kitért rá, tisztában vannak azzal, hogy az intézmény jelentős kormányzati támogatással megvalósuló felújításon megy keresztül. „Ebben a kihívásokkal teli időszakban is arra kérjük Miniszterelnök urat, hogy továbbra is támogassa a zsidó kórházat.

Biztosíthatom Önt, hogy a Mazsihisz vezetői és munkatársai betartják a kormányzat valamennyi iránymutatását annak érdekében, hogy mindenki biztonságban legyen, és a lehető legtöbb életet megmentse. Azt kívánom, Miniszterelnök úr, hogy a továbbiakban is sikeresen lépjen fel a vírus elleni küzdelemben” – zárta levelét a Zsidó Világkongresszus elnöke. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
Adománygyűjtés a kunhegyesi gettó emléktáblájára
Élet + forma
Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban
2024. Március 13. / 18:53

Mazsihisz: 1 százalékkal jobb világban