OR-ZSE: Biró Tamás lemondott tudományos rektorhelyettesi megbízatásáról

2023. Február 13. / 13:54


OR-ZSE: Biró Tamás lemondott tudományos rektorhelyettesi megbízatásáról

– A mai nappal, azaz a második félév kezdetével Biró Tamás lemond tudományos rektorhelyettesi megbízatásáról. A jövőben tudományos és oktatási munkájára szeretne fókuszálni – írja az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem honlapja. Mint elmondta: a folyamatos intenzív adminisztrációs munka háttérbe szorította egyéb kötelezettségeit, ezért szeretne több időt fordítani elsősorban az oktatási és kutatási feladataira.

Február 13-tól, azaz a második félév első napjától Biró Tamás megválik rektorhelyettesi megbízatásától. Vajda Károly rektori ciklusa elején, 2018 júliusában nevezte ki a pozíciójáról lemondott Oláh János z”l rektorhelyettes utódjaként. 2019 augusztusában – Balázs Gábor általános rektorhelyettessé történő kinevezésével egyidőben – Biró Tamás tudományos rektorhelyettesi megbízatást kapott. Vajda Károly távozását követően – 2022 szeptembere óta – Balázs Gáborral közösen látta el az egyetem irányítását.

Biró Tamás elmondta: kollégáival együtt az elmúlt négy és fél évben megfeszített munkával dolgozott az egyetem napi működtetésén és stratégiai megújításán. Többek között sikeresen elindult az Erasmus-program, nőtt a tudományos diákkörben részt vevő hallgatók száma, és az OR-ZSE több rangos tudományos konferenciának is otthont adott. Foglalkozott minőségbiztosítási és kommunikációs kérdésekkel éppúgy, mint a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj intézményi elbírálásával. 

Hozzátette: a folyamatos intenzív adminisztrációs munka háttérbe szorította egyéb kötelezettségeit, ezért a jövőben elsősorban oktatási és kutatási feladataira szeretne több időt fordítani. Emellett az egyetem vezetése továbbra is számíthat eddigi tapasztalataira, részvételére az elindított projektekben.

Forrás: OR-ZSE

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Meghívó szabadtéri szombatfogadásra
2023. Május 31. / 15:41

Meghívó szabadtéri szombatfogadásra