„Testvéredet ne hagyd el!” – Menedékek 3. rész

Menedékek: az OMIKE Művészakció és társai 1939-1944/3. – Ribáry Géza (1889-1942) . Harsányi László írása.

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel (PIH) szoros együttműködésben létrehozta a Művészakciót, a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 534 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott bemutatkozási lehetőséghez és így szó szerint éltető levegőhöz. E hasábokon időről-időre bemutatok egy kis részletet a Művészakció létrejöttéről, szervezetéről, műsoraiból, írok másfajta segítő intézményekről és továbbra is szerepel majd egy-egy művész (vagy szervező) az akkor és ott fellépők, kiállítók közül.

A sorozat első posztja arról számolt be, hogy mi jellemezte az 1938-1939-es zsidótörvények alapján létrehozott Színészkamara tevékenységét. A folytatásban azt vizsgáltuk meg, hogy a kialakult helyzetben mit tett a hazai neológ zsidóság reprezentatív szervezete, a Pesti Izraelita Hitközség (PIH). Most ismerkedjünk meg ez utóbbi folyamatnak az egyik főszereplőjével: ez a poszt Ribáry Gézáról szól.

Ribáry Géza ügyvédnek tanult, ahogy ezt a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem 1907-1908-as évkönyvében olvashatjuk. Másfelől a József Főherceg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede 1907-es iskolai értesítőjéből azt tudhattuk meg, hogy Ribáry Géza harmadéves növendék kimaradt az iskolából. Ez a két hivatás végig jellemezte Ribáry életét, tekintet nélkül arra a különbségre, hogy az egyik elvégzéséről bizonyítványa is volt, a másik tevékenységnél – a zongoristánál – a tudósításokban majd minden esetben ott szerepelt az „amatőr” jelző.

Az 1920-as években részt vett az ügyvédi pálya minden szövetségalkotó munkájában: felszólalt, írt, ott volt a kamarai csatorozásokban, az energiája rendkívül imponáló volt. Olyan eredményeket mondhatott magáénak, mint például a gépírószolgálat megszervezése az ügyvédek számára.

1932-ben tagja lett az Ügyvédi Kamara választmányának, közreműködött számos ügyvédjóléti és igazságügyi intézmény létrehozásában, majd ezek vezetésében. 1934-től az Ügyvéd című közlöny egyik főszerkesztője lett. Rendkívül harcos álláspontot foglalt el, és ezt közzé is tette abban a vitában, amely az ügyvédek számának korlátozásáról robbant ki a kormány és az ügyvédi kamara között. Ribáry a tervezett felvételi korlátozásról, amely az ügyvédség függetlenségével ellentétes volt, ezt mondta a Nemzeti Újság 1935. augusztusi tudósítása szerint:

„… a szakasz alkalmazása és a numerus clausus bevezetése esetében a jövőben zsidó vallású ügyvéd aligha számíthatna felvételre, -vitatta a fajelmélet tarthatatlanságát…”

1938 júniusában, az első zsidótörvény kihirdetése után, de annak hatálybalépése előtt egy kormányrendelet megtiltotta a kamarák számára új tagok felvételét. Ribáry Az Újság 1938. június 15-i számában mutatta be ennek a döntésnek a tarthatatlanságát. Ezt követően, amikor tehette, cikkezett a viszonyok zsidótörvények okozta romlásáról. Hogy eközben a másik hivatását is gyakorolta, arról például 1939 első felében számolt be az Újság, felidézve zongorázását a Mozart Egyesület hangversenyein. Ő maga még 1941-ben is kamarai tag volt, és részt tudott venni a Budapesti Ügyvédi Kamara választásában.

Az életében ekkor bekövetkezett döntő változásról a halálakor, 1942 májusában megjelent cikkben így emlékezett az Újság,:

„Amikor az első zsidótörvény meghozatalát az akkori miniszterelnök bejelentette, Ribáry Géza dr., az értelmiségi osztályok sok kitűnő, zsidó vallású tagjával együtt – egyikük sem vett részt addig a felekezeti életben – megalkotta a Társadalmi Munkabizottságot, amely azután a Pesti Izraelita Hitközség keretében igyekezett megoldani mindazokat a problémákat, amelyek a zsidótörvények következtében a zsidó közösségekre hárultak.”

A Magyar Zsidók Társadalmi Munkabizottságának, amelynek Ribáry adminisztratív vezetője volt, céljai és tevékenysége egyaránt meglehetősen bizonytalanul ítélhető meg. A Magyar Zsidók Lapja 1939 májusában így idézte fel, amit Ribáry a célokról mondott:

„[A Munkabizottság] … célkitűzéseit ismertette, mely a magyar zsidóság igazságáért a propaganda eszközeivel fejt ki nagyszerű tevékenységet. Felolvas néhány propagandajelszót, mely a magyar zsidóság lelki magatartását kívánja irányítani a mai időkben, ellensúlyozva a lelki letörtséget és az emberekben élő nyugtalanságot.”

Ribáry 1939 júliusában a PIH elöljáróságának a tagja lett, majd néhány hónappal később megválasztották a Hitközség elnökhelyettesének.

A zsidótörvények következtében létrejött megélhetési válság enyhítésére adott nemzetközi támogatás egyik feltétele volt az állástalanná válók számára történő pénzgyűjtés intézményes megszervezése. Erre a célra hozták létre az Országos Magyar Zsidó Segítő Akciót (OMZSA). Vezetőjévé Ribáry Gézát választották meg.

(E rendkívül fontos szervezet tevékenységének és hatásának komoly elemzése nagyon hiányos, és ennek pótlása meghaladja az én jelenlegi lehetőségeimet. Aki az OMZSA működéséről többet kíván olvasni, annak ezt a tanulmányt ajánlom: Frojimovics Kinga: „A testvéredet ne hagyd el!” A Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) működése Magyarországon a soá idején. Küzdelem az Igazságért, MAZSIHISZ, Budapest, 2002. 185-206.)

1939 októberében Ribáry – Tóth János törvényszéki bíróval közösen – egy vitát kiváltó könyvet adott ki „A zsidók egyenjogúsítására és külön jogrend alá helyezésére vonatkozó jogszabályok” címmel. Laczó Ferenc a Múltunk c. folyóirat 2010. 4. számában így összegezte e könyvecske mondandóját:

„Dr. Ribáry Géza, immáron két zsidóellenes törvény célkitűzéseiből kiindulva, kompromisszumos javaslattal élt. Egyfelől akceptálta a ’számarányosítás’ elképzelését, és emiatt szükséges előfeltételnek érezte a párhuzamos átképzések megvalósulását, de az állami térfoglalás-korlátozást nem tartotta elfogadhatónak. Ribáry később is a magyarsággal való egybeforrásról írt, de az antiszemitizmussal szembeni védekezés szükségességét is hangsúlyozta. Ám legalkalmasabb eszköznek erre korántsem a hasznos részvételt vagy a pozitív hozzájárulást tekintette, a legmegfelelőbb utat a szerénység és a gerincesség erényeinek gyakorlásában vélte felfedezni.”

1939-ben Ribáry Géza aktívan vett részt az OMIKE Művészakció létrehozásában. Hogy mikortól kapcsolódott be ebbe a munkába és milyen módon, arra nézve nincsenek dokumentumok. Létezik ugyanakkor két kortárs visszaemlékezése. Lássuk ezeket:

Az első Bálint Lajos: Művészbejáró című könyvének egy kis részlete. Előzetesen arról írt, hogy korábban hiába kilincselt a Síp-utcában a PIH székhelyén a Művészakció gondolatának támogatásáért.

„Végül magában a hitközség vezetőségében akadt valaki, aki magáévá tette ezt az ügyet. Ribári [sic!] Gézának hívták, ügyvéd volt, ezen felül képzett és szenvedélyes zene-amatőr, főleg pedig nagyon erőszakos ember. Vele nem bánhattak el olyan könnyen, mint velem. A vezetőségben is nagy volt a tekintélye. Addig vitatkozott és agitált, amíg végre beleegyeztek. De csak azzal a kikötéssel, hogy ne a hitközség, hanem az OMIKE nevű közművelődési egylet legyen név szerinti gazdája az intézménynek.”

A második Lévai Jenő: Írók, színészek, énekesek és zenészek regényes életútja a Goldmark-teremig című könyvéből vett idézet:

„Dr. Ribáry Géza és társai a zsidótörvény hatálybalépését követően keresték fel dr. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert és Hóman Bálint kultuszminisztert. Előterjesztették az OMIKE [sic!] megalakításának tervét. Keresztes-Fischer belügyminiszter azonnal hozzájárult a javaslathoz, a részletes kidolgozás után Hóman Bálint kultuszminiszter az ügyre áldását adta.”

Így, vagy úgy, de Ribáry Géza lett az induló Művészakció, majd az ezt irányító „Nagy Kultúrtanács” vezetője. (Az OMIKE Művészakció indulása egy következő poszt témája lesz.)

Meg nem szűnő cselekvési kedvvel vett részt a PIH é az OMIKE művészmentő munkájában. Ő nyitotta meg a Művészakció első rendezvényét 1939. november 11-én. 1940-ben közreműködött az Izraelita Családi Naptár szerkesztésében. Részt vett az OMZSA Haggada szerkesztésében és kiadásában. Cikkeket írt olyan zsidó folyóiratokba, mint a Libanon és az Ararát. 1941 áprilisában maga is fellépett a Művészakció Bach hangversenyén, ahol a C moll zongoraversenyt játszotta Jámbor Ágival. Ribárynak volt a fellépésével kapcsolatban megfelelő öniróniája, ezt tanúsítja A Magyar Zsidók Lapja, 1941. áprilisában megjelent kis szösszenet:

„Amikor a művészakció áprilisi műsortervezetéből dr. Ribáry Gézának ez a vállalkozása köztudomásúvá lett, valaki megszólította őt:

"Nem is tudtam, hogy elnökhelyettes úr olyan kitűnően zongorázik.
Honnan következteti ezt? – kérdezte Ribáry.
Abból, hogy Bach-koncertet fog játszani.
Ebből nem arra lehet következtetni – válaszolta Ribáry –, hogy jól zongorázom, legfeljebb arra, hogy nagy a merészségem.”

1942 májusában hunyt el, váratlanul, ahogyan a korabeli újságok írták: 

„fürdés közben”. Utolsó útjára a Salgótarján-úti temetőbe sokezren kísérték el. 1942. május 30-án, majd 1943. május 13-án a Művészakcióban hangversenyeket rendeztek az emlékére.

Bánóczi László rendező, a Művészakció művészeti vezetője a Libanon 1942/2 számában így fejezte be búcsúírását:

„Azok közül a ritka egyéniségek közül való volt, akikről haláluk után még évtizedekig beszélni fognak.”

Sajnos nagyot tévedett.

Képek:

1.) Fotóportré Múlt és Jövő, 1942.
2.) Szenes Fülöp festménye Ribáry Gézáról, MILEV
3.) A Magyar Zsidók Társadalmi Munkabizottságának logója. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, a MIOI dokumentumai.
4.) OMZSA kiadvány. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, a MIOI dokumentumai.
5.) Zádor István: Ribáry Géza az OMIKE Művészakció vezetője. 1942. Ceruza, papr. MILEV
6.) Emléktábla a Goldmark Teremben