Pénteken helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamást

2019. Július 03. / 12:52


Pénteken helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamást

A 89. évében elhunyt Ungvári Tamás, Széchenyi-díjas és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész végső búcsúztatására 2019. július 5-én, pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Kozma utcai izraelita temetőben.


A gyászszertartáson dr. Verő Tamás főrabbi mondja a búcsúbeszédet, a kántori funkciót Nógrádi Gergely főkántor látja el.

***

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.

Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen.

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet.  Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált.  2010-ben jelent meg A "zsidókérdés" magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul - A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.    

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek