Mesterünk, aki ma is köztünk él: Mózes

Mózes prófétánk a zsidó időszámítás szerint 2369. ádár 7-én született és 2489. ádár 7-én halt meg, s hosszú életének utolsó negyven évében vitte végbe a küldetést, amire teremtetett. Már nyolcvan éves volt, amikor Fáraóval szembeszállt, de mellkasában egy ifjú forradalmár és szabadságharcos szíve dobogott: ez az Örökkévaló által vezérelt szív vezette ki őseinket a rabságból a szabadságba. SCHŐNER ALFRÉD főrabbi írását idézzük.

1. Százhúsz év

Tizenkét évtized kronológiai érdekességét, a születés és az elmúlás azonos napját jelzi a talmudi textus. Kidusin 38a oldalán olvashatjuk a következő mondatot:

„Ádár hónap hetedikén hunyt el Mózes, s e hónap hetedik napján született”.

Mesterünk egyéniségéről, végső nyughelyéről, életének évei számáról Devárim könyve számol be: 

„...és senki sem tudta sírját egész a mai napig. És Mózes százhúsz éves volt, midőn meghalt: nem homályosodott el szeme és nem fogyott meg ereje”.

Zájin Ádár leglényegéről és a mózesi emberi nagyságról az elmúlt évek egyik, háláchikus „sikertörténetének” könyve [Dov Rozen: Semá Jiszráél]  – többek között – így tanít, s ébreszt gondolatokat:

Nem ismerjük Mózes sírját, viszont a történelemtől egy napot „érdemelt” ki. Sírja nincs, emléknapja van. Ellentmondásokkal teli, feloldhatatlan anakronizmust rejtő, modernkori párhuzam: A genocídium legtöbb mártírjának nincs sírja, de megszületett, létrejött, „kötelező tárggyá” lett a Holocaust.

A huszadik századi történelem reprodukciós-reciprok fintora ez.

Kultuszhely helyett – tanítás?

Sír helyett – emlékmű?

Zájin Ádár napjára az emlékezés rétegei tapadnak: emlékezés az év halottaira; emlékezés az év elhunyt rabbijaira; emlékezés Medinát Jiszráél névtelen mártírjaira, s a terror áldozataira, akiknek nem adatott meg a sír „nyugalma”; a „DEKER” nevű izraeli tengeralattjáró fájdalmas elvesztésére 1968 telén, a Földközi tengeren a sírhullám áldozatává lett tengerészekre; emlékezés a nagykállói Cádikra elhunytának napján, amikor hászidok százai érkeznek Kállóba és éneklik a „Szól a kakas már…” világhíressé vált dallamát.

2. Mózes személye

A bibliai személyiségrajzot, a talmudi konkordancia áradatot, a római katakombák hellenisztikus világlátását, Michelangelo tüzes szemű remekének monumentalitását, a zseniális Madách-lobogó drámáját, a freudi kétkedést és az Áchád Háám-i bizonyosságot, ha kutatjuk, egy Próféta portréja rajzolódik ki előttünk. 

Mózes a Knesszet előtti Menórán. Fotó: Tamar HaYardeni

A történelmi áttekintést is adó, egyedi biográfia vázlatpontjait fogalmazza újra a Szentírás Enciklopédia olyan címszavakban, mint „A források”; „A Tóra általános jellemrajza”; „Mózes, mint történelmi személyiség” stb., stb… 

S önálló egység foglalkozik a Mózes által Egyiptomból megmenekült nép küzdelmeivel, így Amalékkal vívott háborújáról. (...) Ámálékról olvasunk a Tórában, arról az Ámálékról, melyről így ír Semot könyve: 

Ekkor jött Amálék és hadakozott Izraellel Refrdimben. És szólott Mózes Józsuához: Válogass ki nekünk férfiakat és menj, ütközz meg Amálékkal. Holnap én ott állok a domb tetején és Isten vesszeje kezemben lesz. És Józsua úgy cselekedett, amint Mózes mondta neki, hogy szálljon szembe Amálékkal: és Mózes, Áron és Húr fölmentek a domb csúcsára. És történt. midőn Mózes felemelte karját, akkor erősödött Izráel, és midőn lebocsátotta karját, erősödött Amálék. És Mózes karjai nehezek voltak, ezért vettek egy követ és elhelyezték alatta és ő leült rája és Áron meg Húr, támogatták karját, az egyik innen a másik túlnan.

E csodás eseményt interpretálja, a történelmi esemény hátterét, az erkölcsi norma fenségével ékesíti, és szellemi üzenetértékkel aktualizálja a talmudi hagyomány:

– Vajon – szól a talmudi kérdés – Mózes magasba lendülő karja dönti el a háborút? Amikor magasban feszül, győzedelmeskedik népe? Ha leengedi, vesztesen hagyja el a csatateret?

Nem erről szól az Írás! 

Hanem így tanít: amíg Izrael az Örökkévalót keresi, a magasságot fürkészi és szívét a Mindenható szolgálatába állítja, akkor megerősödve kikerül a történelmi traumákból. Ha hitével nem keresi az Urat – aláhull!

3. A relief, a dombormű

E grandiózus jelenetet álmodja bronzba Beno Elkáná, amikor a mai Izrael egyik építészeti szimbólumára, a Knesszet Menórájára a kezeit magasba emelő Mózes alakját jeleníti meg.

Nagy Britannia parlamentjének hivatalos küldöttsége 1951-ben első alkalommal látogatott az akkor három éves függetlenségét ünneplő Izraelbe. Hazatérésük után felkérték az akkor Angliában élő szobrászt, Beno Elkénát: a Brit Parlament ajándékaként készítsen egy Menórát, egy menóraszimbólumot Jeruzsálem részére. 1956-ban, Jom Háácmáut napján már állt a mű, akkor még a King George-on, ma szemben a Knesszettel.

Beno Elkáná alkotása, a középső karon Mózessel. Fotó: Proesi/German Wikipedia

Monumentális alkotás, szimbólumértékű emlékmű, amely méltósággal tekint a városra. Rajta domborművek, a zsidó történelem jelzőpontjai. A bibliai múlt, a hispániai aranykor, a hálucok küzdelme stb… 

E reliefek központjában szerényen húzódik meg Mose Rábénu személye. A legnagyobb profétánké, a tanítóé, akinek életéről, küldetéséről ma, Zájin Ádár napján megemlékezünk. 

Az emberről, aki vívódott, s öntudatra ébredt. Aki menekült, majd aki vezetett. Aki övéiért protestált, akinek diadaléneke győzelmi ihletettségű. Aki megkapta az erkölcsi világrend alapját képező parancsolatokat, akinek pánim el pánim jelent meg a Világ Alkotója. 

Akit támadtak, aki nem védekezett. Aki népet formált, de aki nem jutott be az Ígéret Földjére. Akinek ha lába nem is érintette a szent földet, de aki látta a majdani Országot. Aki élt és isteni „csókkal” az ajkán adta vissza lelkét Alkotójának, az ember, aki mégis, ma is köztünk él.

Forrás: OR-ZSE