Ma 150 éve, hogy felavatták a Rumbach utcai zsinagógát

A polgári időszámítás szerint 1872. október elsején, azaz kereken 150 évvel ezelőtt avatták fel az Otto Wagner tervei alapján felépült Rumbach Sebestyén utcai (akkori írásmóddal: Rombach-utczai) zsinagógát. Alábbi összeállításunkban korabeli sajtótudósításból és Haraszti György Két világ határán című könyvéből idézzük fel a zsinagóga felépítésének előzményeit és az avatási ünnepséget.

A Pesti Napló 1872. október 2-i számában, a Különfélék című hírrovatban a Pesten október 1-én történt események között ezt a rövidhírt olvashatjuk: 

(Z s i n a g ó g a - s z e n t e l é s.) Az ó-hitű zsidók Rombach-utczai zsinagógája ma délelőtt 9 órakor szenteltetett fel ünnepélyesen. A pompásan épült imaház egészen megtelt az ájtatosak és a hivatalos vendégek nagy számával. Lányi úr, mint a pesti hitközség elnöke, felolvasván a templomépítési bizottság jelentését, valamint a Barnay titkár az alapkő számára rendelt magyar és héber szövegű okmányt, letétetett az alapkő, azután behozatván 24, gazdagon diszitett thora, a szent ládába helyeztetett, az „örök lámpa“ meggyújtásával befejeztetett az ünnepély első része. Azután az ünnepi szónoklat és a felavató ima következett, melyeket Pollak rabbinus mondott el, és ezzel az ünnepély véget ért. 

A Pesti Napló említett rövidhíre

A néhány soros cikk természetesen bővebb kifejtést is igényel, tekintettel arra, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga a magyar állam támogatásának köszönhetően ma már újra a régi fényében tündökölhet. Az alábbiakban az avatás 150. évfordulója alkalmából Haraszti György: Két világ határán – Magyar zsidó történelem (Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1999) című könyvéből idézünk részleteket a Tradíció és modernitás: a Rumbach utcai zsinagóga és hívei című írásából. 

Ebből megtudhatjuk, hogy a zsinagóga építését több mint tíz éves előkészítő munka előzte meg, amely természetesen nem volt mentes a vitáktól és a feszültségektől. Az akkori hitközségi vezetés azonban olyan erélyesen lépett fel a zsinagóga építése mellett, hogy sikerült minden akadályt elhárítani, így 1872. október 1-én megtörténhetett az ünnepélyes avatás.

A Rumbach tavalyi újraavatásán Novák Katalin akkori miniszter, ma államfő is beszédet mondott. Oldalt Ronald S. Lauder, Karácsony Gergely és Heisler András (Fotó: Mazsihisz/P.T.)

HARASZTI GYÖRGY: TRADÍCIÓ ÉS MODERNITÁS

1862. augusztus 6-án Gustav Taub, Phillip Fuchs és Nathan Mauthner zsinagógai elöljárók már azzal a kéréssel fordulhattak a hitközségi vezetőséghez, hogy az küldjön ki egy bizottságot, mely a zsinagóga építésére felajánlott tekintélyes összegű adományokat hajtsa be, és kedvezően fektesse be. 

A következő évben, 1863. október 30-án a három zsinagóga-elöljáró, kikhez negyedikül Elias Kadelburg csatlakozott, újból sürgetik a hitközség elöljáróságánál a zsinagóga építését. November 3-i válaszában az elöljáróság kifejti, hogy az egységes hitközség mindenkori alapja valamennyi jogos kívánság teljesítése. Elvben elismerik egy új zsinagóga iránti igény jogosságát, de úgy vélik, az építkezés csak a kellő anyagi háttér megteremtése után kezdhető meg. A financiális kérdések tisztázása érdekében a hitközség elöljárósága Weisz M. A. (Pest, 1811 – Pest, 1876) elnöklete alatt egy 15 tagú bizottságot állított fel.

A vezetőség fenti álláspontja, hogy tudniillik a kellő fedezet biztosítása nélkül az építkezéshez nem lehet hozzáfogni, újból évekre elodázta a munkálatok megkezdését. 1867 nyarán a pénzügyi nehézségeket részben kiküszöbölendő huszonnégyen az Orczy-házbeli zsinagóga hagyományőrző hívei közül 44 000 forintért megvásárolták az 532 négyszögöl nagyságú ún. Kehrn-Tomola-féle telket az akkori terézvárosi (1882 óta s mind a mai napig: Budapest VII. kerülete, Erzsébetváros), Pest hajdani tisztiorvosáról, Rumbach Sebestyénről (1764-1844) elnevezett utcában. Felajánlották, hogy a telket minden haszon nélkül, önköltségi áron a hitközség rendelkezésére bocsátják, feltéve, hogy ott egy „régi szertartásos" zsinagógát építenek. 

A telekvásárlás után a zsinagóga látogatói 1867. október 23-án a szükségességre és a jogosságra egyaránt hivatkozva energikus hangú beadványban kérték számon a hitközség vezetőségén a zsinagóga építését. A Dohány utcai templom építésénél – írják – sem volt minden kiadás előre fedezve, a zsinagóga esetében sem szabad erre az álláspontra helyezkedni. A zsinagóga látogatói kijelentették, hogy minden rendelkezésükre álló törvényes módon és anyagi eszközzel azon lesznek, hogy a zsinagóga minél előbb felépüljön. Isten és a világ előtt egyaránt jogos ez a kívánságuk. Ezt követeli egészségük és istentiszteletük rítusának méltósága is. „A béke hívei vagyunk – írják –, és nem követjük más hitközségek példáját, hogy különválnánk, de követeljük a zsinagóga építését, mert csak így lesz a béke fenntartható, sőt megerősíthető".

Hosszú harc után a hitközség vezetősége végül is meghajolt az ismételt követelések előtt, melyek jogosságát tulajdonképpen már 1863 őszén elismerte. Deutsch Sámuel „kultuszelöljáró" elnöklete alatt 1867. október 25-én „Zsinagóga Építő Bizottmányt" létesítettek az új, konzervatív irányzatú zsinagóga megépítésére. 

Meisel főrabbi, a zsinagógapárt mérsékelt követeléseinek mindenkor pártfogója az 1867. november 30-án tartott utolsó szombati „droséjében" örömmel adta tudtára az Orczy-házbeli zsinagóga látogatóinak, hogy régi óhajuk a beteljesülés előtt áll. 

– Nézzétek csak – szólt – azt a hatalmas változást, mely egy évtized alatt állott be. Akkor a hitközség tanácstermében azzal a tervvel foglalkoztak és már majdnem el is határozták, hogy ezt az imahelyiséget beszüntetik. E helyütt bevallhatom, hogy én voltam az, aki számotokra e templomot megmentettem. Ma pedig a vezetők örömmel teljesítik a ti kívánságotokat és Isten szolgálatára méltó csarnokot kaptok.

Úgy tűnt, már semmi sem gátolja az építkezés megkezdését. 1867. december 18-án a kiküldött bizottság az építkezésre a 24 zsinagógalátogató által felajánlott „Rombach" utcai telket találta a legalkalmasabbnak, s 1868. márciusában is ugyanez volt a választmány döntése is. Az elöljáróság az imaszékek eladására aláírási felhívást bocsátott ki, miután a kiszemelt telket az aláírók többsége ugyancsak megfelelőnek tartotta. 

1867. december 18-án a zsinagógaépítő bizottság – feltehetően meghívásos – pályázatot írt ki. Az építőbizottság a beérkezett tervek közül az akkor 26 éves, Bécs határain túl még alig ismert Otto Wagner műépítész pályázatát fogadta el. A győztes pályamunka nyilvános bemutatására a Pesti Izr. Hitközség 1868. március 18-i közgyűlésén került sor, ahol is a megjelentek jóváhagyták az építkezésnek az előzetes számításokhoz képest 50 000 forinttal megemelt, 215 000 forintra taksált költségvetését. 

(A tényleges költségek – mint az Otto Wagnernek a Pesti Izr. Hitközséghez tiszteletdíja ügyében írott leveléből kitűnik – végül is meghaladták a 350 000 forintot.) 

Bár az építkezés céljaira a Pesti Hazai Takarékpénztártól már 70 000 forintnyi kölcsönt fel is vettek, váratlanul újabb nehézségek merültek fel. Amikor a hitközségi tagoktól az első nagyobb hozzájárulást be akarták gyűjteni, többen váratlanul arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a „Rombach" utcai telek az utca szűkössége miatt alkalmatlan zsinagógaépítésre. Hiába kerestek azonban megfelelőbb terepet, minden kísérlet oda konkludált, hogy a zsinagóga építésére nincs alkalmasabb hely a „Rombach" utcai teleknél. 

A végül is hiábavalónak bizonyult telekkeresés közben a 24 tulajdonos közül hat visszavonta korábbi ígéretét, miszerint minden haszon nélkül átengedi a hitközségnek a telekrészét, míg a többiek követelték, hogy a hitközség rögtön kezdjen hozzá az építkezéshez, különben ők is követik hat társuk példáját, annál is inkább, mert módjukban áll a tulajdonukban levő telket 30 000 forint haszonnal eladni. Némelyek újból hangoztatták, hogy a hitközség végleg hagyjon fel az új zsinagóga építésével, csupán az Orczy-házban levő régi zsinagógát javíttassa és bővíttesse ki. 

Az elöljáróság azonban ez alkalommal már ragaszkodott döntéséhez, és késlekedés nélkül hozzálátott az építkezéshez.

Pest szabad királyi város törvényszéke egy 1869. november 15-i végzésével tudomásul vette az előző havi, október 27-én kelt adásvételi szerződést, melynek értelmében a „Rombach" utcai telek 48 000 forintért a hitközség tulajdonába ment ·át azon rendeltetéssel, hogy a telken a hitközség zsinagógát építeni és azt mindenkor jó karban tartani köteles. 

Az építési engedély 1870. július 5-én került kiadásra. Valójában az építkezés már korábban, május 1-jén megkezdődött, mégpedig a „Rombach" utca 8. szám alatti telken álló egyemeletes ház elbontásával.

A zsinagóga 1868-ban véglegesített terveit Otto Wagner és társa, a morvaországi születésű Kallina Mór (1844, Gross-Bittesch – 1913, Budapest) készítették, a kivitelezésre az ugyancsak Morvaországból származó Felix (Bódog) Buzzi (1829-1875) kapott megbízást. 

A zsinagógával egyidejűleg az épület homlokvonalában egy nagyobb bérház is épült. Az építkezést részben az imaszékek eladására gyűjtött előjegyzésekből s a tehetősebb konzervatív hitközségi tagok pénz- és egyéb adományaiból, „snóderolásból" finanszírozták. Az építkezés menetét felügyelő bizottság elnökei Deutsch Ignác és Fochs Antal (? - Budapest, 1874) voltak, kiknek ellenőri tevékenysége jelentékenyen emelte a kivitelezés minőségét és hatékonyságát. 

A „Rombach" építése megszilárdította a főváros zsidóságának veszélyeztetett békéjét és egységét. 

Bár az ominózus 1871. év – I. Ferenc József október 22-én hagyta jóvá az ortodoxok különállását lehetővé tevő szervezeti szabályzatot – számos hitközségben a neológok és ortodoxok szétválásához vezetett, a pesti hitközség elöljárósága évi beszámolójában elégedetten közölhette, hogy náluk nem következett be a hitszakadás, csak néhány fanatikus vált ki a hitközségből. 

A távozók nem tudták magukkal vinni a zsinagógapárt tagjainak többségét, mivel a hitközségi vezetőség jó taktikai érzékkel még nagy áldozatok árán is teljesítette a konzervatívoknak a hagyományos szokások megőrzésére irányuló legfontosabb kívánságait, és olyan pompás új zsinagógát is építtetett a számukra, amilyennel az idő tájt a tisztán ortodox gyülekezetek egyike sem rendelkezett. Pesten az ortodoxia csak a hitközség szegényei között hódított: ,,( ... ) a kongresszus után a zsidóság vagyonosabb tagjai vagy a neológiához csatlakoztak, vagy a meglévő állapothoz ragaszkodva beilleszkedtek a Rombach uccai templom konzervatív keretébe".

Az épülő új zsinagóga számára a hitközség megfelelő hitszónokot is keresett. Meisel főrabbi halála óta az akkor már 50 000 lelket számláló hitközségnek csak két rabbija volt: a rabbiság rituális ügyeit intéző, nagy tekintélyű Brill Sámuel Lőw és a fiatal dr. Kohn Sámuel (Baja, 1841 – Budapest, 1920), kire a nagy hitközség majdnem minden lelkészi funkciója nehezedett. 

A hitközség nem kívánta a főrabbihivatalt betölteni, úgy határozott, hogy a Dohány utcai templom és az épülő új zsinagóga élére egy-egy hitszónokot választ. A Dohány utcai templom német hitszónokául 1870 szeptemberében dr. Max (Mayer) Kayserling rabbit (Gleiding, Hannover, 1829 – Budapest, 1905) hívták meg, a zsinagóga számára alkalmazandó „rabbisági asessor és dársán" állására pályázatot írtak ki. 

32-en pályáztak, s közülük a rabbiválasztó bizottság végül is Deutsch Emánuel németpalánkai és Pollák Lajos (Eleázár/Lázár) (Nyitra, 1822 - Budapest, 1905) hohensalzai (Inowraczlaw) rabbikat hívta meg próbaszónoklat megtartására. 

A két jelölt közül az 1872. február 2-án megtartott közgyülés abszolút többséggel Pollák rabbit választotta, aki előzetesen írásban és szóban ismételten kötelezte magát a hitközség békéjének fenntartására, valamint a túlhajtott reformok és az ultraortodoxia kölcsönös leküzdésére. Pollák hitszónoki megbízatását a kongresszusi szervezeti szabályzat 29. paragrafusa szerint az összes választók a február 18-án és 19-én tartott szavazógyűlésen 347:3 arányban jóváhagyták.

Az eredetileg 1260 férőhellyel (786 férfi és 474 női imaszék) rendelkező zsinagóga építése gyorsan haladt, és a külső homlokzat kivételével lényegileg 2 és fél év alatt készült el. (...)

A gyönyörű belső tér (Fotó: ICOMOS)

A zárókő ünnepélyes elhelyezésére és a zsinagóga felavatására 1872. október 1-jén, kedden, elul hó 28. napján délelőtt 9 órakor került sor. Az ünnepi beszédet Pollák Lajos rabbi tartotta, aki a továbbiakban Brill Sámuel Lőwvel egyetemben végezte a templomban a papi szolgálatot. 

Ezt megelőzően Lányi Jakab (1816 – 1879) hitközségi elnök üdvözölte a felekezeti különbség nélkül megjelent fővárosi előkelőségeket és ismertette a „Zsinagóga Építő Bizottmány" jelentését. 

A felolvasás után – néhány pénzdarab kíséretében – a Barnay által fogalmazott alapító okirat egy-egy magyar és héber nyelvű, hermetikusan elzárt példányát a frigyszekrény alá süllyesztették, meggyújtották az örökmécsest, és a kórus énekétől kísérve elhelyezték a tóraszekrényben a zsinagógának adományozott 24 pompásan feldíszített tóratekercset. Az őszi nagyünnepek istentiszteletei már az új épületben folytak. (...) 

Az épület műszaki átvételére 1873. április 27-én került sor, a használatba vételi engedély 1873. május 1-jén, pontosan az építkezés megkezdésének harmadik évfordulóján kelt. 1873 ros hásánája óta zavartalanul folyt a zsinagógában az istentisztelet.

Haraszti György írását teljes terjedelmében ezen a linken olvashatják.