Gyász: Elhunyt Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke

2023. Március 21. / 13:24


Gyász: Elhunyt Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke

Áldott az Igaz Bíró! Fájdalomtól megtörten tudatjuk, hogy életének hetvenkilencedik évében a mai napon Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke megtért Teremtőjéhez.

Erdélyi magyar kutató, a kémiatudományok doktora, a gyógyszerészet elismert kutatója volt. 2010-ben választották a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnökévé, és haláláig állt a közösségünk élén, amely idő alatt olyan fontos célkitűzéseket váltott valóra, mint a holokauszt mártírjai emlékművének a felállítása, a zsidó deportáltak emléktemplomának felújítása, az új kolozsvári zsidó kulturális központ felavatása a Kolozsvári Zsidó Napok megszervezése.

1944-ben született, Kolozsváron, a holokausztot a házuk pincéjében bujkálva élte túl édesanyjával. Tisztességes, méltóságteljes és diszkrét ember volt, elkötelezett híve a közösségének és a Kolozsvárra jellemző sokszínű szellemiségnek, megbecsült és elismert személyiség. Hiányát a kolozsvári zsidó közösség erőteljesen érzi.

Együtt érzünk Schwartz Anikóval, néhai elnök gyászoló feleségével és mindenkivel, akik szerették Robi bácsit.

Temetése március 23-án, csütörtökön 11 órakor lesz a Sólyom utca 11. szám alatti zsidó temetőben. Emléke legyen áldott!

Része volt a Kiáltó Szó című szamizdat lap kiadásában és terjesztésében (1988; később a kiadványt a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-plakettel tüntette ki). 1990–96 között az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnökségi tagja, a kémia szakosztály elnöke. 1990-től a Hungarian Human Rights Fundation erdélyi irodavezetője, webszerkesz­tője, az RMDSZ különböző szintű választmányainak tagja, a Szabadelvű Kör platform országos titkára, 2001–2008 között a kolozsvári szenátori iroda vezetője. 2010-től a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közösségi szolgálat
JadbeJad 2023 - Újra indul a támogatási program
Zsidó világ
Széderesti vacsora: kettesben
2023. Április 11. / 18:47

Széderesti vacsora: kettesben