Emléktáblát állítanak néhai Klein Ervin főkántor tiszteletére

2023. Február 15. / 11:19


Emléktáblát állítanak néhai Klein Ervin főkántor tiszteletére

A Hegedűs Gyula utcai zsinagóga körzet és Klein Ervin családja emléktáblát állít a zsinagóga egykori főkántora, Klein Ervin emlékének tiszteltére 2023. február 23-án, csütörtökön délután 5 órakor. Az eseményen emlékező beszédet mond Dr. Schőner Alfréd főrabbi. Közreműködnek az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) kántorhallgatói, Fekete László főkántor vezetésével. Az emléktábla-avatásra mindenkit tisztelettel várunk.

Klein Ervin hetvennyolc éves korában hunyt el 2020-ban, a néhai főkántor mindenki egy nagy tudású, kedves, visszahúzódó embernek ismert. Tizenöt éves kora óta állt a hitközség szolgálatában, hangját legfeljebb társaiért vagy tanítványaiért emelte fel.

Számos generáció nőtt fel a tanításain, főkántori tevékenysége mellett az Anna Frank Gimnázium énektanára, karvezetője, majd a Pedagógium, OR-ZSE liturgia és kántorképző tanára volt.

A '80-évektől kezdődően számos kórusfesztiválra is felkészítette a fiatal generáció tagjait. 1989-ben az izraeli Zimrija, 1992-ben a kanadai, 1994-ben a németországi kórusfesztiválon vettek részt irányításával a zsidó fiatalok. Ezen kívül is sok más különböző kórusfesztiválra jutott el a Bethlen téri gyermekkórussal és az Anna Frank gimnázium kórusával, 10 éven keresztül a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga férfikórusának vezetője is volt, de részt vett a Goldmark-kórus munkájában is, zongorakíséretére számíthattak.

Az éneklést, a kántorkodást dr. Schőner Alfréd rektor-főrabbi unszolására 45 évesen kezdte el. Előbb a Dohány utcai zsinagógában, majd a Hegedűs zsinagógában funkcionált. Hangját meg is örökítették a „Kántor Művészet Magyarországon” című nagylemezen. Fekete László, Tóth Emil, Kálmán Tamás társaságában művészi elhívatottságukról és tehetségükről számoltak be.

Két lánya született, Edit és Judit, közülük a zsidó közösség Juditot ismeri inkább, hiszen vallástanárként és énekesként is részese a hazai zsidó életnek. Judit egy lány unokával ajándékozta meg.

Apai ágon rabbicsalád leszármazottja volt. Nagypapája Klein Mayer, a Hősök zsinagógájának korábbi rabbija volt, akinek testvére dr. Klein Ábrahám, nemzetközi hírű Talmud tudós volt.

Anyai ágon világhírű kántorfamília leszármazottja volt. Nagybátyjai Stern László, valamint Moshe Stern, leghíresebb magyar kántorok voltak. Testvéri vonalon kántorok és híres operaénekesek fémjelezték a család tehetségét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek