VI. Fülöp spanyol király fogadta a WJC vezetését, köztük Heisler Andrást

2023. Március 23. / 15:26


VI. Fülöp spanyol király fogadta a WJC vezetését, köztük Heisler Andrást

Spanyolország királya, VI. Fülöp a héten magánaudiencián fogadta a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) vezető testületét, a delegációt Ronald S. Lauder, a WJC elnöke vezette. A Madrid északi részén fekvő El Pardo negyedben épült királyi palotában (Palacio Real de El Pardo) tartott megbeszélésen részt vett Heisler András, a WJC alelnöke, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke is. 

A Zsidó Világkongresszus kedden tette közzé azt a jelentést, amely az európai kormányok eddigi eredményeit foglalja össze az antiszemitizmus elleni küzdelem elleni cselekvési tervek kidolgozásában. Mint azt Heisler András, a Mazsihisz elnöke honlapunknak elmondta: ezt a jelentést vitatták meg a spanyol királlyal, aki igen felkészültnek mutatkozott a témában.

fk.jpgA király a WJC vezetésével. Forrás: S. M. El Rey Felipe VI – Facebook

– A megbeszélésen kiderült, hogy VI. Fülöp naprakészen tájékozott az európai antiszemitizmust jelenleg jellemző jelenségekkel, s egyetért törekvéseinkkel az antiszemitizmus visszaszorítása elleni küzdelemben – fogalmazott Heisler András. 

Az elnök hozzátette: VI. Fülöp igen rokonszenves és közvetlen ember, aki nem érezteti senkivel a királyi címét és uralkodói rangját. Mint mondta, a királyra olyannyira nem jellemző a távolságtartás, hogy a megbeszélésen elvegyült a delegáció tagjai között, ami mindenkire mély benyomást gyakorolt. 

hk.jpgVI. Fülöpöt üdvözli Heisler András

A delegáció a WJC elnökéből, alelnökeiből, a Végrehajtó Bizottság tagjaiból és a szervezet antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízottjaiból és koordinátoraiból állt. 

A királyi magánaudiencián Ronald S. Lauder, a WJC elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy „sokszor láttuk már a történelemben, hogy emberek tanácskoznak, helyes dolgokat állapítanak meg, kötelezettségvállalásokat is tesznek, ám ezeket végül nem tartják be”. Hozzátette: „a valóban kemény munka az, amikor a jó ötletek ténylegesen meg is valósulnak”. 

De Spanyolországban a szavakat alighanem tettek is követik, hiszen az országban már a múlt hónapban jóváhagyták az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzeti stratégiáját, holott más európai országok az ezzel kapcsolatos saját nemzeti tervüket még formába sem öntöttek. ‍

A témáról angol nyelven a WJC honlapján, ebben a cikkben olvashatnak részletesebben.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek