Újabb kóserbotrány: sört sem ihatnak most a New York-i zsidók

2018. Április 13. / 13:13


Újabb kóserbotrány: sört sem ihatnak most a New York-i zsidók

Az egyik nagy New York-i sörforgalmazó, pechjére, zsidó, emiatt el kellett adnia a cégét Pészachkor, de ezzel nem úszta meg: az ultraortodox zsidók egy része csak a konkurense, a Budweiser sörét issza most hetekig, mert szerintük nem eléggé adta el. 40 évig nem zavart a dolog senkit, most igen. De még az is lehet, hogy a konkurencia is zsidó.


Shimon Bergson (képünkön baloldalt) szülei Auschwitzban ismerkedtek meg egymással, ő maga egy átmeneti táborban született, útban Amerika felé, anyanyelve inkább a jiddis, mint az angol. Apja ruhával kereskedett, ő sörrel, New York egyik gigavállakozója. A nagy ünnepeken eljár zsinagógába, de szombatot nem tart. Egyik nap mégis megjelent az irodájában egy ultraortodox rabbi. Azt mondta, ideje lenne eladnia a cégét.

Azért természetesen, mert közeleg a Pészach és egy zsidó embernek ilyenkor nem lehet a tulajdonában „hámec”, a sör pedig annak minősül. Ilyenkor tehát zsidó embernek nem lehet tulajdonképpen sörrel kereskedő vállalkozása. Bergson engedelmeskedett a rabbik kérésének, formailag, papíron eladta a tulajdonát és azt gondolta, ezzel a dolog le van tudva, több gondja nem lesz az egyik legszebb zsidó ünnepnappal, ezt gondolta, de tévedett. Elmúlt ugyanis a Pészach és jötték még szigorúbb ortodox zsidók.

Akik szerint eladta ugyan a gyárát, de továbbra is tulajdonosként viselkedett a Pészach napjaiban, vagyis az akkor forgalmazott termékeit nem szabad meginni, meg kell várni, míg kikerülnek a forgalomból. Az igazán nagyon-nagyon ortodox zsidók a környéken pár hétig nem isznak sört, illetve csak a rivális Budweiserét. Simon Bergson szerint azonban ebben is van zsidó tulajdon, ha csak közvetve is. Ha ez igaz, az könnyen vezethet átmeneti alkoholtilalomhoz ortodox zsidó körökben, legalábbis némely közösségekben. Az nem világos, hogy ez a probléma miért csak most merült fel, 40 évig nem tűnt fel senkinek a zsidó sörös cég. A lényeg az, hogy végül ez sem maradt észrevétlenül. mire jönnek a melegek, már minden sör iható lesz, mert minden jó, ha a vége jó.

A Forward.com írása alapján

cover_04_09.jpg

Egyéni döntések, közös értékek!
Kérjük támogassa adója egyházaknak adható 1%-ával a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége munkáját, a pártatlan, független zsidó közösséget! Technikai szám: 0358!

Letölthető EGY-SZA nyomtatvány ide kattintva

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek