Tegyétek meg törvényeimet és rendeleteimet – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

2018. Május 11. / 17:41


Tegyétek meg törvényeimet és rendeleteimet – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:50 óra, az ünnep kimenetele: 21:04 óra.


Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:04 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Böhár-Bechukotáj” (Mózes 3. 25:1-27:34.) páros hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.


„megadja a föld gyümölcsét, jóllakásig fogtok enni, és biztonságban lakoztok rajta” (25:19). Rabbi Ávráhám Smuel Binjámin Szofer (Ktáv Szofer) mondta: „az élet természetes velejárója, hogy ha valakinek túl sok jut az anyagi világ örömeiből, akkor kicsapongóvá válik és egyre jobban igyekszik lerázni magáról a Tóra igáját.” Erre figyelmeztet a pászuk: ha csak „jóllakásig fogtok enni”, akkor valósul meg a vers második fele: „biztonságban lakoztok” földeteken, mert nem kerültök bűneitek miatt ismételten számkivetésbe.

„De a hetedik évben szombati nyugalom legyen a földnek, szombat az Örökkévalónak” (25:4). A Sz’fát Emet szerint „a smita – vagyis minden hetedik – évben a földeknek pihenni kellett, erősítve a gondolatot, hogy az elsődleges erő a világban Isten, és nem a természeti törvény.

A földeket magára hagyták egy évre, ezáltal is demonstrálva, hogy ez a világ csak a végső világhoz vezető folyosó, és a valódi élet akkor kezdődik el, amikor az ember megáll az anyagi nyereségre való törekvés útján, hogy átadhassa magát a spirituális gyarapodásnak. De nem szakadhatunk ki teljesen abból a világból, ahol élünk.

Smita csak egyszer van hétévente, ezért is jelenti ki a Tóra egyértelműen, hogy hat évig vetni és aratni kell, éppen ahogy egy átlagos héten hat napot dolgozunk és csak a hetediken pihenünk meg. Ez a felismerés adja „a munkával töltött napok és évek szentségét és célját”.

Az Alsich HaKados szerint a micva azt a célt is szolgálta, hogy az Izrael földjére való megérkezést követően ellensúlyozza – az egyébként normális – érzését az embereknek, hogy a föld kizárólag az ő tulajdonuk. Nem, Izrael földje is Istené, csak használatra adta a zsidó népnek.

„Ha törvényeimet megvetitek, ha rendeleteimet megutálja lelketek, hogy nem teszitek meg minden parancsolatomat, hogy megbontsátok szövetségemet” (26:15). A Tórában két helyen olvashatunk feddéseket (toháhá), itt, ahol a mondatok többes számban állnak, illetve Dvárim könyvében, ahol egyes számban.

Bölcseink természetesen megmagyarázták a különbség okát. Behukotáj szidra feddései az első Szentély pusztulására vonatkoznak, ami a Talmud (Joma 9b) szerint a bálványimádás, a szexuális kicsapongások, illetve a vérontás bűne miatt érték Izraelt. Az első két bűnt szinte mindig csoportosan követték el, ezért fogalmaz a Tóra többes számban.

„És üldöznek öten közületek százat és százan közületek tízezret fognak üldözni, és elesnek ellenségeitek előttetek kard által” (26.8).

Rási is észlelte, hogy matematikai szempontból nem teljesen korrekt a mondat tartalma, hiszen ha öt üldöz százat, akkor száznak kétezret kellene üldözni, de bölcsen rámutatott arra is, hogy nem minden a matek. „Vajon ez a helyes arány? Nem összehasonlítható helyzet, ha kevesen, vagy ha sokan tartják meg a Tórát”.

Vagyis ha nagyobb számban vannak a zsidó hagyományhoz ragaszkodók, akkor nagyobb feladatokat tudnak megoldani. Ennek alapján megvan napjaink legfőbb feladata, olyan kiléket kell szervezzünk, melyekbe a jelenleginél jóval többen járnak. Köszönjük Rási!

A talmudi alapelv szerint a micvák betartásának nincs evilági jutalma (Kiddusin 39b), de szidránk állítása szerint: „Ha törvényeim szerint jártok és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat, Akkor megadom esőiteket idejükben, és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét” (26:3-4).

A Rambam így oldotta fel az ellentmondást: Amíg Izrael megtartja a parancsolatokat, elnyeri az ígért földi javakat… de jóságunknak nem ez a végső jutalma. Isten azért adta Tóráját, az „élet fáját” nekünk, hogy mindazok, akik művelik, megtartják a benne foglaltakat és meggyőződéssel vallják tanításait, érdemesek legyenek az eljövendő világ életére… A Tóra azt is ígéri, hogy aki örömmel és jó lélekkel vállalja magára ezt az utat, azt a tisztánlátás képességével áldja meg Isten…

Örömmel szolgálod Istened, őrzöd útjait? Áldással boldogít és átkot eltávolít, hogy zavartalanul követhessed útjait. Zavartalanul elmélyülhetsz a tanban, nincs aki meggátoljon a benne való búvárkodásban, szabadon vezet el utad a eljövendő világ életéhez…”

„Ha törvényeim szerint jártok és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat. Akkor megadom esőiteket idejükben, és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét” (26:3-4).

Rási szerint: „ha törvényeim szerint jártok” – azt jelenti: „ha erőfeszítéseket tesztek a Tóra tanulmányozásban”. Hogy interpretálhatta Rási így a pászukot? Rabbi Smuel Shmelke Guntzler kifejti: „a Jalkut Simoni teszi fel a kérdést: miért szegények a tóratudósok? A válasz: hogy ne legyenek más dolgokkal elfoglalva.

Ez némi magyarázatra szorul, hiszen számos tóratudós nem szegény, sőt, kifejezetten gazdag volt. Bölcseink tanították, hogy a Teremtés első napján teremtett ősfény” el lett rejtve a jövőre, mert ez a világ nem alkalmas arra, hogy élvezze.

A Zohár magyarázata szerint ez minden jóság fénye. Ezáltal, ha ez a fény fel lenne fedve, akkor a világ olyan bőségben lenne, hogy az emberek Istent csak emiatt szolgálnák, nem a micvák végrehajtásának öröméért. Ezt jelenti a midrás, amikor a tóratudósok szegénységéről szól: ennek a fénynek a hiánya a szegénység, vagyis csak arról van szó, hogy tudósaink nem lesznek megzavarva abbéli igyekezetükben, hogy a micvákat lismá, azaz „magukért a micvákért” teljesítsék.

A Gemárá (Szota 21a) kimondja: „egy bűn kiolthat egy micvát, de nem olthatja el a Tórát”. A micvát gyertyának, míg a Tórát fénynek nevezzük, ami erre az elrejtett fényre utal. Ahogy megjegyeztük: „ez a fénye minden jóságnak”, ezért a bűn ezt nem tudja kioltani. Visszatérve versünkre: a Tóra ígéretet tesz: „Ha törvényeim szerint jártok… megadom esőiteket idejükben, és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét”.

Ahogy kifejtettük: az igazi jóság a Tóra tanulásból fakad, ezért a „törvényeim szerint jártok” kifejezés az erőfeszítés kifejtésének kötelességére vonatkozik.

Darvas István
főrabbi / OR-ZSE

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„...Törvény a poklosságról megtisztulása napján...”
Ünnepek
Mindennek ideje van – Elstartolt a PurimFeszt