Hogyan gazdálkodjunk a pénzünkkel? Miképpen működik a tőzsde? Mi szól az euro magyarországi bevezetése mellett és ellen? Ilyen és ehhez hasonló izgalmas gazdasági kérdések lesznek napirenden azon a szakmai napon, amelyet a BZSH Külkereskedelmi Technikuma tart holnap délelőtt 10 órától a Mazsihisz-székház Goldmark-termében. A résztvevőket dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Salusinszky András, a technikum igazgatója köszönti.
Amint az a rendezvény meghívójában olvasható, a BZSH Külkereskedelmi Technikuma az alapításakor fontos programpontként határozta meg, hogy az Intézmény tanulóinak és oktatóinak részvételével minden évben szakmai napot tartson. Ezekre a rendezvényekre olyan neves előadókat hívnak meg, akik gazdasági területen értek el sikereket, és akik a hallgatósággal szívesen osztják meg gyakorlati tapasztalataikat, s mesélik el karrierjük történetét.
Idén – a jelenlegi gazdasági helyzetet is figyelembe – a szakmai nap a pénztudatosság témája köré szerveződik, és holnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Mazsihisz Síp utcai székházának Goldmark-termében. A rendezvény szervezője Halász Eszter.
Program:
10 óra: Köszöntő – Salusinszky András, a BZSH Külkereskedelmi Technikum igazgatója;
10.05: Köszöntő: dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója;
10.10: dr. Király Júlia közgazdász, az MNB korábbi alelnöke: Az euró bevezetésének kérdése, érvek és ellenérvek;
10.40: Liener Gábor közgazdász, a Raiffeisen BANK Treasury üzletágának vezetője: Állampapírpiac és államadósság Magyarországon;
11.10: Szántó András közgazdász, az Equilor Befektetési Zrt. korábbi befektetési igazgatója: A tőzsde működése Magyarországon.
11.40 – 12.00: Szünet
12 óra: Bőhm Péter közgazdász, G-20 Group – Crypto Trader and Business Analyst: Amit a kriptovalutáról tudni kell;
12.30: Kabdebó Ferenc, a Pénziránytű Alapítvány trénere: Hogyan gazdálkodjunk a pénzünkkel? A háztartási költségvetés;
13 óra: Magyar Zoltán, a Generali Biztosító tanácsadója és trénere: Biztosítási megtakarítások, nyugdíj előtakarékosság;
13.30–14.00: Gürtler László, a Raiffeisen BANK régióvezetője és Szép Erna, a Raiffeisen BANK HR osztályának munkatársa: A Raiffeisen BANK és gyakornoki pozíciók.
(Címlapkép: Kevin Schneider – Pixabay)
