Lemond parlamenti mandátumáról a jobbikos politikus

2018. December 03. / 16:01


Lemond parlamenti mandátumáról a jobbikos politikus

Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István; a jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán.



A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus az ügy miatt lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

Hétfői bejegyzésében Szávay István azt közölte: a parlamenti megbízatásairól lemondással „arányos felelősséget” vállalt mindazért, „ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott”.

Egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is – írta Szávay István.

Hozzátette, a továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzd majd, de már nem képviselőként. A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért – tette hozzá. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek