Körbe Járunk – Vidéki zsidóság a 21. században

2018. December 06. / 10:53


Körbe Járunk – Vidéki zsidóság a 21. században

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnökségének támogatásával programsorozat indult a vidéken élő zsidó élet felpezsdítésére Körbe Járunk címmel. A sorozat elsősorban azoknak a hittestvéreinknek a részvételére számít, akik szívükön viselik a fővárostól távol élő közösségeink sorsát.


A nyitó rendezvénynek a Pécsi Zsidó Hitközség adott otthont 2018 november 28-án. Elsőként a város főrabbija Schönberger András mondta el nyitó gondolatait, majd Heisler András a MAZSIHISZ elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Véleménye szerint ez a létszámában erősen megfogyatkozott csoport különleges helyet foglal el a magyarországi neológia életében. Az első előadó Kovács András professzor volt, aki a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben kutatás vezetője. Prezentációjában a kutatás módszertanáról és az eredményekről adott izgalmas beszámolót. A számok tanúsága szerint, ha megfelelő programokkal keressük meg hitrokonainkat, a zsinagógai vallási élet felpezsdítésére is számíthatunk. Ez reményt keltő, de egyben komoly felelősség is a zsidó vezetők számára.

Az előadást követő kerekasztal beszélgetést Hábermann Zoltán az ORZSE tanszék vezetője moderálta Heisler András, Kovács András, Schönberger András, Neubart István és Goldmann Tamás részvételével. A valódi vitát is hozó beszélgetésen egyebek mellett elhangzott, hogy a mai zsidóság leginkább egy szolgáltatás központú hitközséget szeretne, amire remek példát mutatnak az USA-ban működő konzervatív zsidó közösségek.

pecs_2.jpg

A beszélgetésbe bekapcsolódott a közönség is, ami értékes gondolatokkal gazdagította a disputát. Jól esett a résztvevőknek a szünetben a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) konyhája által biztosított kóser hidegtál, külön köszönet érte Szántó Györgynek.

A program Kőszegi Zoltánnak a MAZSIHISZ marketing vezetőjének előadásával folytatódott. Ebben megismerte a hallgatóság azt a 21. századi kommunikációs stratégiát, ami lehetőséget nyújt a kisebb közösségeknek is önmaguk reprezentálására.

Az előadás után két workshopra osztódott a közönség. A nagyobbik csoport Hábermann Zoltán moderálásával a Kovács professzor által elmondottakat értelmezte tovább, míg a kisebb csoport Goldmann Tamás irányításával a kommunikációs lehetőségeket boncolgatta. A záró délutáni mincha ima előtt a két csapat beszámolt egymásnak a csoportban történtekről. A képek tanúsága szerint is igazán jól érezte magát az az 50 fő, aki rászánta a szerdai napját a Körbe Járunk programra.

pecs_3.jpg

A következő körnek Székesfehérvári Hitközség ad otthont, ahova máris többen jelezték részvételüket.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek