Izraeli versenyző nyerheti az idei Eurovíziót

2018. Május 10. / 14:34


Izraeli versenyző nyerheti az idei Eurovíziót

A portugáliai Eurovíziós dalfesztivál egyik legnagyobb esélyese – a fogadóirodák szerint – az izraeli Netta Barzilai. De drukkolunk a ma esti elődöntőn föllépő, magyar AWS zenekarnak is, hiszen ha továbbjut, akkor a metál együttes is döntős. Az Eurovízió jövőre Izraelbe megy, ha Netta nyer – de ha az AWS győz, akkor Magyarország rendezi a 2019-es versengést.


Azt javasoljuk, hogy ezen a héten szombaton este – természetesen az ünnep kimenetele után – mindenki, aki teheti, tapadjon a képernyőre, és nézze élőben az idei Eurovíziós dalfesztivál döntőjét. A fogadóirodák szerint a Portugáliában zajló verseny egyik nagy esélyese ugyanis az izraeli Netta Barzilai, aki a Toy című szerzeményt fogja előadni. (Azért éppen Portugáliában rendezik a versengést, mert a tavalyi rendezvényt portugál énekes nyerte.) Netta az első elődöntőből már továbbjutott. Ma este lesz azonban a második elődöntő, amelyen a Magyarországot képviselő AWS metálzenekarnak drukkolhatunk. Az AWS a Viszlát, nyár című szerzeményével nyerte meg a hazai A Dal című versenyt, amely verseny előválogatója volt.


A fogadóirodák által esélyesnek tartott Netta Barzilai produkciója angol nyelvű lesz, az énekes csak azt az egy mondatot fogja héberül énekelni, hogy „Én nem egy játékbaba vagyok”. Ezzel a szexuális abúzusok, erőszakoskodások áldozatainak ügyére kívánja fölhívni a figyelmet. A dalt Doron Medley és Stav Bege írta.


Az első alkalommal 1955-ben megrendezett kontinensversenyt eddig három alkalommal nyerte meg izraeli versenyző. A Eurovíziós dalfesztivál döntőjét szombaton este 8-tól élőben közvetíti a BBC Four, azaz a brit közszolgálati műsorszolgáltató negyedik csatornája. A műsor két vezetője Radio DJ Scott Mills és Rylan Clark-Neal (a This Morning házigazdája) lesz, akik nem csak közvetítenek a helyszínről, hanem interjúkat is készítenek majd a versenyzőkkel.

Drukkoljanak Netta Barzilai-nak, hiszen ha ő nyer, akkor a 2019-es dalfesztivált Izraelben rendezik. Ebben az esetben a produkció összes szervezője, munkatársa velünk együtt mondhatja majd: jövőre Jeruzsálemben! Ha viszont az AWS, akkor ez a jelszó: jövőre Budapesten!

K. Zs.

A Jewish News Online írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek