Indulj és Isten melléd szegődik: a Hanuka lángjai és a bizalom

A Hanuka idén december 3-tól december 10-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hónap 3-ig) tartó, nyolc napos ünnep, amely a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet. Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 2-án este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 9-én este kell meggyújtani.

A Hanuka a Makkabeusok háborújáról szól, de mégsem arról szól, hanem a békéről és a sötétségben növekvő fény ígéretéről.

A történelmi esemény, amelyről megemlékezünk, tulajdonképpen háború és polgárháború. A szöveg azonban, amelynek alapján megemlékezünk, a Talmud, erről nem sokat beszél. Éppen csak jelzi, hogy a görögök ellen felkeltek a későbbi Hasmóneus királyok felmenői, győzelmet arattak felettük és – itt jön a lényeg – újjászentelték a Templomot, ahol nem volt elég kóser olaj, így az egy napra való olajnak 8 napon át kellett égnie, amíg megérkezett a többi. Erről, Isten csodájától van szó a rabbik Hanukáján, nem arról, hogy az emberek gyilkolják egymást.

És ebből következik a legfontosabb kérdés: akkor mi a szerepünk valójában nekünk, zsidó embereknek a történetben. Ha a másik, nagyon logikus kérdést is feltesszük, hogy miért tekintjük nyolc naposnak a csodát, amikor az első napon még volt elég olaj ahhoz, hogy csoda nélkül is elég legyen, megkapjuk a választ. Mi volt a csoda az első napon? Az, hogy meggyújtották a lángot, mert hittek benne, hogy kitart 8 napig. Az ember felelős és bátor döntése, Istenbe vetett bizalma. A hit, amellyel elindulunk.

Minden új kalandba így vágunk bele: a hivatásunk, a párunk kiválasztásába, a gyerekeink felnevelésébe. Nincs teljes bizonyosság. Minden hétköznapi döntésünkhöz szükséges valamiféle hit is, hogy egyáltalán dönthessünk, hogy megtegyük az első lépést. Minden barátság, minden szerelem, minden kapcsolat: kockázat. Ráhagyatkozás Isten kegyelmére.

A csoda, Isten csodájának kezdete mi vagyunk, a mi –akárhogy is nevezzük, valójában – Istenbe vetett hitünk és az Ő belénk vetett hite. Az ünnep ennek a kettőnek a találkozása.

Ábrahám is elindult, ezáltal vált zsidóvá, hogy követté az Istent, aki szólította, az ismeretlenbe. A hétköznapok csodája éppen ez: a világba vetett bizalmunk, az, hogy minden reggel újra elindulunk. Hogy minden napunk esély, minden napunk fény, amelyet akkor, amikor mi már feladnánk, amikor mi már elfáradunk, az isteni szeretet lángja éltet, melenget. Ha elég bátrak vagyunk elindulni, remélhetjük, hogy átveszi terheinket, de az első lépést csak mi tehetjük meg.

Erre emlékeztetnek minket a fények a téli sötétségben, ahogy egyre erősödnek majd.

Jöjjenek el zsinagógáinkba, programjainkra, gyújtsunk együtt gyertyát. Legyen világosság!

Boldog ünnepet!