Hiába röhögsz, sírás lesz a vége

A világhírű izraeli író, Etgar Keret az új könyvében olyan derűvel szövegel, hogy az olvasó azon veszi észre magát: ej, de vicces lehet, ha az ember feje fölött hullanak a bombák, s gyermekünket úgy kell megnyugtatnunk, hogy az utcán lefekszünk vele „szendvicsbe”.

Az 51 éves Etgar Keret az egyik legszellemesebb izraeli kortárs író, akinek az lehet a titka, hogy nem veszi sem magát, sem a világot betegesen komolyan, s közben mégis a legkomolyabb dolgokról mesél. A Hét bő esztendő című (magyarul Simon Márton fordításában megjelent) könyve is ilyen: egy gyermek születéséről, egy apa haláláról, az egykori és most is tartó háborúkról szól, meg a Holokausztban elveszett lengyelországi otthonról, ahová valamiképpen vissza lehet találni. És miközben ezekről az embertelenségekről olvasunk, azt vesszük észre, hogy nyerítünk a röhögéstől – Etgar Keret faltörő kosként működő humora ugyanis áttör minden egyes falat, amit a tudatunkban mi magunk építettünk föl a világ ellen való védekezésül.

A szöveget hét év tagolja hét fejezetre, a regényidő íve az elbeszélő gyermekének megszületésétől az elbeszélő édesapjának haláláig tart, s habár ez a hét év a politikai és történelmi körülmények miatt tele van borzalommal, Keret olyan írói derűvel szövegel, hogy az olvasó azon veszi észre magát: ej, de vicces lehet, ha az ember feje fölött hullanak a bombák, és gyermekünket úgy kell megnyugtatnunk, hogy lefekszünk szendvicsbe. (Alul anya, rajta a picúr, legfölül pedig apa, így fekszenek hárman az úton, és azt játsszák, hogy ők most egy szendvics. Sírunk, persze. Aztán nevetünk.) Etgar Keretnél még az is röhögésbe fullad, ahogy az édesapja haldoklik. Az öregúr végstádiumban lévő, műthetetlen rákbeteg, aki előtt két lehetőség áll: vagy nem kezelik a nyelvrákját, és akkor meghal, vagy kivágják a nyelvét, de abba meg belehal. Mire mond erre az öregúr?

– Szeretem az ilyen döntési helyzeteket, amikor a dolgok már nem is állhatnának rosszabbul. A helyzetünk pedig most piszok rossz, mert ennyi lehetőségünk van: a kemóval meghalok seperc alatt, a sugárkezeléstől elüszkösödik az állam, a műtétbe pedig mindenki azt hiszi, belehalnék, mert nyolcvanhárom elmúltam. Tudod te, hány telket vásároltam már meg így? Amikor a tulajdonos nem akar eladni, nekem meg egy vas sincs a zsebemben?

Mivel Keret regénye a saját életéről és élményeiről szól (a fülszöveg szerint ez az első önéletrajzi kötete) egy bekezdés erejéig feltűnik benne Budapest is. Megtudjuk, hogy az író egy irodalmi rendezvény után egy pesti kocsmában találkozott egy fiúval, aki büszkén megmutatta neki a hátára tetovált német birodalmi sast, majd közölte, hogy eredményességben szeretne felnőni a nagyapjához, aki 300 zsidót ölt meg a Holokauszt alatt. (Etgar Keret már többször járt Magyarországon, legutóbb a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt 2015-ben.)

A Hét bő esztendő letehetetlen könyv, mert sziporkázóan humoros és szívszorítóan tragikus egyszerre, ráadásul ritka közeli bepillantást ad egy olyan mai izraeli értelmiségi mindennapjaiba, aki nem vallásos, ám életét természetesen a zsidósága határozza meg. Ez a regény Keret magyar rajongóinak kötelező olvasmány, annak pedig, aki eddig nem ismerte: erősen ajánlott. De ne reménykedjenek, a látszat ellenére nem könnyű olvasmány. Ahogy a nagymamám mondta volt a nagybetűs Életről: hiába röhögsz rajta, úgyis sírás lesz a vége.

K. Zs.

Etgar Keret: Hét bő esztendő. Jelenkor Kiadó, 2017. 217 oldal, 2999 Ft.