Heti zsidó történelem: 70 éve lépett hivatalába Izrael első elnöke

2018. Május 16. / 15:23


Heti zsidó történelem: 70 éve lépett hivatalába Izrael első elnöke

Chaim Weizmann diplomata volt és egy a zsidó népből, politikus és kémikus és a cionizmus hőse, Izrael első államfője, akinek az unokaöccse szintén elnök lett Izraelben.


Tizenöt gyermekes családból származik, ő volt a harmadik közülük, Fehéroroszország mai területén járta ki a hédert, aztán tanult szerte Európában, tudós lett és diplomata, brit állampolgár egészen addig, amíg 70 éve ki nem kiáltották Izraelt, amelynek első államelnöke lett. Egészen pontosan 70 évvel ezelőtt az ideiglenes, aztán később a végleges államelnöke, haláláig.

Németországban a cionista értelmiségiek közé került, amolyan kulturális cionista volt, Martin Buber és a kulturális cionizmus „megalapítója”, Ahad Ha Am barátja, aki sokat tett azért, hogy a Technion és a Héber Egyetem megszülessen, akinek volt szerepe abban, hogy 1917-ben kiadták a Balfour-nyilatkozatot. Ügyes és szorgalmas diplomata, komoly tudós és mégis, népfi volt, a cionista tömegek hangja, akinek otthonmaradó, kommunista, anticionista testvérét Sztálin tisztogatásai idején gyilkolták meg, nővérét az orvosperben tartóztatták le az ’50-es években, Sztálin halála után, 1953-ban szabadult. Fia a Brit Légierő pilótájaként halt meg a második világháborúban, még sírja sincs, maradványai nem kerültek elő és Chaim Weizmann megemlíti őt a végrendeletében, mert remélte, hogy talán mégiscsak előkerül.

A baloldal jelöltjeként lesz elnök Joseph Klausner professzorral, Ámosz Oz nagybátyjával szemben, a cionizmus egyik szimbóluma miniszterelnök munkatársával, Ben Gurionnal együtt, haláláig hivatalában volt, unokaöccse, Ezer Weizmann követte később elnökként, róla itt tudnak olvasni.

„Államot nem lehet nyilatkozatokkal építeni, csak az emberek generációkon átívelő erejével. Még ha a világ összes állam adna is nekünk államot, kevés lenne. De ha a zsidó nép építené fel Palesztinát, a zsidó állam valósággá válna, befejezett ténnyé”. Így is lett.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek