Hármas együttműködés Békéscsabán: „Fontos, hogy jóval láthatóbb legyen a zsidó kultúra”

2024. November 14. / 16:07


Hármas együttműködés Békéscsabán: „Fontos, hogy jóval láthatóbb legyen a zsidó kultúra”

Hármas együttműködési megállapodást kötött egymással tegnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Békéscsabai Zsidó Hitközség és a Csabagyöngye Kulturális Központ. Mint Lukácsné Moskovitz Tamara, a helyi hitközség elnöke honlapunknak elmondta: nem puszta szándéknyilatkozatról van szó, hanem anyagi támogatások biztosításának lehetőségéről zsidó vallási és kulturális programokra.

Jóval a várakozáson felül, több mint kétszázan vettek részt a Holokauszt 80 Emlékév keretében a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban megrendezett tegnapi kántorkoncerten. Az emlékezés dallamai című rendezvényen Budai Miklós kántor, Fekete László főkántor és Zucker Immánuel főkántor jiddis, ladino, modern izraeli és liturgikus dalokkal lépett a közönség elé Neumark Zoltán zongoraművész közreműködésével. A kántorkoncert megvalósítását támogatta a Mazsihisz is.

3348e029-26dd-47ed-a59f-b363b6a28f92.jpegBalról jobbra: Neumark Zoltán, Fekete László, Zucker Immánuel, Budai Miklós

A koncerten részt vett dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, aki – a helyi Behir.hu portál tudósítása szerint – azt mondta:  „Ez az emlékév több szempontból fontos, úgy gondolom, nemcsak a magyarországi zsidóság, hanem az egész társadalom számára is. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-ben az ország lakosságának jelentős részét kitevő, mintegy nyolcszázezer zsidót érintő nagyon komoly, tragikus tevékenység folyt az állam és a megszálló német csapatok részéről. Közel félmillió magyar állampolgár lelte halálát koncentrációs táborokban, munkaszolgálatban, illetve a nyilas uralom alatti repressziók kapcsán. Erre emlékezünk most, szinte egész évben, de nemcsak hátra nézünk és nem csak könnyeket ejtünk. Nemcsak emléktáblákat avatunk és temetőkbe járunk, hanem együtt emlékezünk a nem zsidó honfitársainkkal az ilyen és ehhez hasonló kulturális események kapcsán".

c677ba99-47fe-421e-bbf7-b2ab3734655b.jpegLukácsné Moskovitz Tamara, a helyi hitközség elnöke

A Mazsihisz elnöke nem csupán azért utazott Békéscsabára, hogy részt vegyen a kántorkoncerten, s köszöntse annak közönségét. Találkozott a város polgármesterével, majd a Mazsihisz nevében aláírt egy hármas együttműködési megállapodást. Erről Lukácsné Moskovitz Tamarától, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnökétől megtudtuk: az együttműködési megállapodás aláírói a Maszihisz, a helyi zsidó hitközség és a Szente Béla által vezetett Csabagyöngye Kulturális Központ. 

thumbnail_IMG_5218.jpgBalról jobbra: Lukácsné Moskovitz Tamara, dr. Grósz Andor és Szente Béla

Ennek célja, hogy a felek összehangolják a munkájukat és céljaikat annak érdekében, hogy a Békéscsabai Zsidó Hitközség nyithasson a város felé, azaz olyan vallási és kulturális programokat szeretnének rendezni, amelyek révén láthatóbb lehet a zsidó kultúra Békéscsabán. 

Lukácsné Moskovitz Tamara úgy fogalmazott: szeretnék hangsúlyosabban megszólítani a helyi polgárokat, minél több érdeklődőt szeretnének elérni annak érdekében, hogy a rendezvények révén a zsidó kultúra hangsúlyosabban is a része lehessen Békéscsaba közéletének. Hozzátette: legközelebb az idei hanuka szolgáltathat apropót rendezvények megtartására, hiszen azt tervezik, hogy a fény ünnepe alkalmából újra zsidó programra invitálhatják majd az arra nyitott közönséget.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
A héber betűk spirituális jelentősége
2024. November 07. / 09:56

A héber betűk spirituális jelentősége

Megemlékezések
Bächer Ivánra emlékezett a Mazsike
2024. December 13. / 11:20

Bächer Ivánra emlékezett a Mazsike

Zsidó világ
Titkos pontok egy tórai szövegben…
2024. December 12. / 11:04

Titkos pontok egy tórai szövegben…