Hanukai csoda – Felavatták a Dél-Pesti körzet új zsinagógáját

2018. December 06. / 23:08


Hanukai csoda – Felavatták a Dél-Pesti körzet új zsinagógáját

Hanuka ötödik napján történt meg a csoda Pesterzsébeten: a tizenhat éve Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Dél-Pesti körzet néven újjá alakult közösség ezen a napon vehette birtokba új zsinagógáját, amely saját forrásain túl a BZSH támogatásának köszönhetően jöhetett létre. Az új helyiség immár teljes mértékben kielégíti majd a pesterzsébeti közösség igényeit.


Az új zsinagógát Hanuka ötödik napján avatták fel, a Dohány zsinagóga kórusának zenei kísérője mellett Totha Joel Péter, a Dél-Pesti és Győri hitközség vezető rabbija vitte be az épületbe a Tórát, majd helyezte el a frigyszekrénybe.

Ács Tamás, a BZSH elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a pesterzsébeti közösség múltja, összetartó ereje garancia arra, hogy az új zsinagógában pezsgő, színvonalas hitélet legyen.

Kerényiné Rippner Zsuzsanna elnök köszönetét fejezte ki a közösség tagjainak. Kihangsúlyozta, hogy mekkora a jelentősége a vallás gyakorlásának.

delpest_hanuka_2.jpg

„Lehet, hogy nincs minden ünnepnap telt házzal megtartva, de azt gondolom, hogy aki csak egy kicsit is megőriz és továbbad az utódainak abból a nagy tudásból, amit a zsidó vallás jelent, az már hatalmas dolgot tett a jövőért, a következő zsidó nemzedékért.” – zárta szavait a körzet elnöke.

Totha Joel Péter rabbi áldást kért az Örökkévalótól az új zsinagógára, és annak közösségére. Ünnepi beszédében kiemelte, „A mi zsinagógánk ne attól legyen naggyá, hogy hányan járnak közénk, hanem jóval inkább attól, hogy hányan változnak meg amiatt, hogy a mi zsinagógánkba járnak”

Nagyon hasznos hitéletet, és sok szerencsét kívánunk pesterzsébeti közösségünknek!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek