A Mazsihisz pénzadománya a kárpátaljai magyar zsidó közösségnek

2022. December 06. / 20:20


A Mazsihisz pénzadománya a kárpátaljai magyar zsidó közösségnek

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) több dolgozója a kárpátaljai Beregszászra látogatott a napokban, hogy a helyi zsidó közösség vezetőjének átadja a Szövetség jelentős összegű pénzadományát. A helyieknek minden egyes forint életmentő, hiszen háborús körülmények között élnel, akadozik az áramellátás, sok lakásban nincsen fűtés, és egyre nehezebb a megélhetés.

Jelentős összegű pénzadományt juttatott el a beregszászi magyar ajkú zsidó közösségnek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) több dolgozója Deák Andrea, honlapunk főszerkesztőjének szervezésében és vezetésével.

2.jpg

Az orosz hadsereg által megtámadott Ukrajna kárpátaljai területét szerencsére nem érte el a front, ám a háborús körülményeket az itteniek is megszenvedik. Mint az adományátadás során a Mazsihisz dolgozói tapasztalták: Beregszászon akadozik az áramellátás, mert takarékossági okokból az állam vezetése egész utcákban szünteti meg ideiglenesen az áramellátást. Egyik nap az egyik utcában, a másik nap a másik utcában nincs áram, s mivel a gázellátás sem olyan, mint a háború előtt, a helyiek lakásaiban nappal 2-3 fokra hűl le a levegő. 

Sokat elárul az ottani viszonyokról, hogy a Mazsihisz adományát a Beregszászi Zsidó Hitközség vezetőjénél gyertyafénynél adták át, mivel nem volt áram az utcában. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Veszprém: Emlékpark lesz a régi zsidó temető
Zsidó világ
Az etiópiai zsidók és szent irataik
2023. Március 09. / 16:16

Az etiópiai zsidók és szent irataik