Umcacca a Rumbach-ban: „Te jó ég, a gyerek keringőzni ment!"

A Bősze Ádám vezetésével megrendezett Umcacca című zenés-műsoros est előtt ezt ígértük: ennél „keringősebb keringős” program év végén nem lesz Pesten. És igazunk lett, a Rumbach-ban megkaptunk mindent, amit vártunk: azaz zenét, táncot, humort, s természetesen sok-sok meglepő információt a híres bécsi újévi koncertekről. Még azt is, hogy őfelsége, Strauss, a keringőkirály egy budai zsidó leszármazottja volt. Hát ki másé…

Mivel a bécsi újévi koncertből is hármat szoktak tartani, az Umcacca közönségsikere alapján úgy vélem: ez a műsor még további két telt házat megtöltött volna. Bősze Ádámot – pontosabban a hangját – eddig a Bartók Rádióból ismertem, és nem tudtam róla, hogy istenáldotta tehetségű showman, aki a közönség minden rezdülésére figyel és reagál. Igazi debattőr.

Bősze Ádám: Kiugrott szerzetes szürke zsakettben, kipával a fején egy pesti zsinagógában a bécsi újévi koncertekről mesél...

Amúgy Bősze Ádám szürke zsakettben jelent meg, úgyhogy rögtön kaptunk tőle egy divattörténeti útmutatót a zsakett „helyes” viselési módjáról – a szót amiatt tettem idézőjelbe, mert a zsakettviselés módja (akár minden más az emberi kultúrában) folyamatosan változik. De ez a humoros „zsakettezés” csak bevezető volt az igazi attrakióhoz, merthogy Bősze Ádám úgy volt képes megidézni a nevezetes bécsi újévi koncertek világát, hangulatát és miliőjét, hogy – tessenek megkapaszkodni – nem volt mögötte zenekar. Sem előtte. Sem mellette. 

Azaz Bősze Ádám mesélt, sztorizott, anekdotázott, a közönség pedig hol nevetett, hol hüledezett, hiszen egészen kivételes, szórakoztató és szellemes információdömpingben volt részünk. A műsorvezető még saját magán is ironizált, amikor megjegyezte: biztosan fura látvány egy kiugrott szerzetes kipával a fején és szürke zsakettben egy pesti zsinagógában, ahol a bécsi keringő a téma...

Márki Alexa és Márki Norbert profi táncosok produkciója

Megtudtuk tőle azt is, hogy a bécsi újévi koncertek kapcsán hiába emlegetjük nosztalgikusan elábrándozva a Monarchia boldog békeéveit – az első bécsi újévi koncertet 1941-ben adták. Megtudtuk továbbá, hogy a bécsi filharmonikusok – rendes, művelt, tájékozott sznobok módjára, mint amilyenek mi mindannyian vagyunk – meglehetősen fanyalogva vetemedtek rá, hogy Strauss keringőit, valcereit játsszák; ám a hallatlan közönségsiker, amely világszerte tízmilliókat szögezett a tévék elé és a rádiók mellé, az évtizedek alatt kialakította a maga kultuszát és legendáját. 

Bősze Ádám velünk együtt igyekezett megfejteni a „nagy titkot”: igazából miért is jók a bécsi újévi koncertek, ha egyszer a klasszikus zenészek körében oly lenézett műfajról, afféle „umcacca-umcacca” zenéről van szó? Miért ámulunk el évről évre az ezernyi san remói virággal borított hangversenyterem pompáján; miért szeretjük, amikor a karmester a közönség tapsát vezényli; miért tetszik nekünk ez az egész keringősdi, ha egyébként soha életünkben nem keringőztünk még?

Nem tudni. Erre jutottunk. 

Mindenesetre azt most már Bősze Ádám révén tudjuk, hogy a XIX-XX. század fordulóján a keringő nem számított oly arisztokratikusnak, amilyennek ma látjuk. Az akkori időkben élő és szorongó szülők ugyanolyan félve engedték el a gyermeküket keringőzni, mint mi, amikor a már nem is oly kicsi gyerek bejelenti, hogy egy amszterdami foglalt házba indul punk-koncertre. 

Több mint száz éve ugyanis voltak, akik az akkoriban szédítő sebességűnek számító keringőzésbe belehaltak; volt olyan nő, akinek tánc közben elfolyt a magzatvize és megszült; arról nem is beszélve, hogy a keringőző párok végül egy sötét, elhagyatott sarokban kötöttek ki, ahol végre azt tehették egymással, amiért igazából a táncterembe mentek…

Szóval az igaz, hogy az újévi koncertek nagy titka mögött ott van a profi marketing, a tudatos legendagyártás, a nagy eseményt övező mítoszok hangsebességgel való terjedése, de mindez nem volna elegendő, ha nem volna mögötte: a Strauss család és a „keringőkirály” fülbemászó zenéje maga.

S egy időben, amikor Európában túl sok volt a hatalomra jutott náci, természetesen segítette a bécsi újévi koncertek népszerűsítését a nagy német szellem felsőbbrendűségét hirdető német birodalmi propaganda. Amit még az sem zavart meg, hogy egyszercsak kiderült: baj van ezeknek a Strausséknak a pedigréjével… 

Hát nem kiderült róluk, hogy az ősük egy Strauss nevű úr, aki, igaz, Bécsben kötött ugyan házasságot, ám Budán (!) született, méghozzá zsidó családban… Puff neki, ezt a pechet… A nagy német szellem szimbolikus alakjáról kiderül, hogy zsidó… 

Mit csinál ilyenkor egy propagandista? Természetesen úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A kompromittáló iratokat eltűnteti, a legendát pedig: gyártja tovább. 

Viszlát legközelebb!

A fentieket mind-mind Bősze Ádám mesélte el, akinek előadását kétszer szakította meg egy-egy táncprodukció Márki Alexa és Márki Norbert előadásában, s amikor a műsorvezető elbúcsúzott, hitetlenkedve néztem az órára: máris vége? Hiszen csak most kezdődött! De az egy és negyedórás előadás alatt úgy repült az idő, ahogyan a nők szoknyája szárnyal a keringők alatt... 

Idén év végére ráadást követelünk! Méghozzá kettőt! Három a bécsi újévi koncert, hát mi sem érjük be Bősze Ádámmal csak egyetlen egyszer!

(Fotók: Cseke Csilla)