Szeged: Rabbi is segíti a Hegedűs a háztetőn próbafolyamatát, hogy minél hitelesebb legyen az előadás

2023. Január 19. / 17:33


Szeged: Rabbi is segíti a Hegedűs a háztetőn próbafolyamatát, hogy minél hitelesebb legyen az előadás

A világ egyik legnépszerűbb musicalje, a Hegedűs a háztetőn márciusi bemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház társulata. A darabot Barnák László rendező napok óta próbálja a stábbal a Pick Szabadidőközpontban. Csütörtökön a csapat vendége volt Kendrusz Attila rabbijelölt, a Szegedi Zsidó  Hitközség vallási vezetője, aki a zsidó szertartás részleteibe avatta be a szereplőket – olvasható a Szeged.hu internetes oldalon.

– Az egész darab zsidó hagyományokra épít. Így szükséges, hogy az alkotók, a résztvevők megismerjék, hogy ehhez a kultúrkörhöz milyen szokások, kellékek, öltözetek társulnak. Ezért hívtuk meg a próbára Kendrusz Attila rabbijelöltet, hogy avasson be bennünket ennek a kultúrkörnek a szokásaiba. Ma az esküvői képpel kezdünk, ahol nagyok sok jelentős különbség van a katolikus és a zsidó szertartás között. Hogy csak egyet említsek, nem a gyűrűs újra, hanem a mutató újra kerül majd fel az előadás során gyűrű. Ebben nem lehet hibázni a színpadon. Nem múzeumi, skanzenhangulatot próbálunk majd átadni az előadás során, mégis fontosnak tartjuk, hogy a tradíciók, a hagyományok autentikusan jelenjenek meg az előadásban – mondta a próba előtt Barnák László főigazgató, az előadás rendezője.

Kendrusz Attila, rabbijelöltKendrusz Attila, rabbijelölt

– Az előadás egy szombat fogadással kezdődik, ezért az esküvő mellett ennek a részleteibe is igyekszem majd beavatni a szereplőket. Egy zsidó esküvő teljesen más, mint egy katolikus. A Talmud szerint minden arról szól, hogy a férfi keresi a nőt, mert az Örökkévaló Ádám oldalbordájából teremtette a nőt, ezért a férfi olyan, mintha elvesztett volna valamit – mondta a próba előtt Kendrusz Attila.

A vallási vezető előadásában sok érdekesség mellett kitért arra is, ha valóban autentikus zsidó esküvőt szeretnének eljátszani a színpadon, akkor például elkerülhetetlen az, hogy a menyasszony hétszer körbe kerülje a vőlegényt, hogy az egész szertartás egy úgynevezett hüpe, azaz esküvői baldachin alatt történjen, ami az ifjú pár jövőben házát jelképezi.

Az esküvői helyszínre vonatkozóan azonban nincs megkötés, lehet zsinagógában vagy rendezvényteremben, de legtöbbször szabadtéren szokták a hüpét felállítani.

Miután a szertartás elején rabbi áldást mond a borra, a menyasszonyt megitatja a vőlegény, majd ő is iszik belőle. Ezt követi a gyűrű felhúzása. A zsidó esküvői hagyomány szerint csak a menyasszony ujjára kerül gyűrű, amely egy egyszerű, arany karikagyűrű, nem lehet rajta ékkő, mert nem sugallhatjuk vele azt, hogy az egyik menyasszony többet ér a másiknál.

A vőlegény a menyasszony jobb kezének mutatóujjára húzza a gyűrűt, miközben azt mondja: „Légy Te nekem e gyűrű által feleségemmé, Mózes és Izrael törvényei szerint.”

Azt is megtudhattuk, hogy a zsidó szertartás egyik legfontosabb eleme a ketuba, azaz házasságlevél, ami házassági szerződésként is felfogható. Ennek lényege, hogy benne a vőlegény felelősséget vállal a menyasszonyért, a férj többek között az élelem, a ruha és a házasélet biztosítására kötelezi magát.

A ketuba aláírásakor két „kóser” tanúnak is jelen kell lennie, akik héber névvel is rendelkező zsidó férfiak, és nem állhatnak semmiféle rokoni kapcsolatban a párral.

A ketuba felolvasása után hét áldást mondanak az ifjú párra, majd a férj rátapos a pohárra. A hagyomány szerint ahány darabra törik a pohár, annyi áldás és boldogság száll a családra.

Ezt követően kezdődhet a lakodalom, ahol a férfiak és nők külön táncolnak, majd a friss házasok félrevonulnak egy szobába, magukra zárják az ajtót, és megkezdődik a házas életük.

Fotók: Iványi Aurél

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek