Pészachi tárlat ősszel, avagy a tenger éneke a 2B Galériában

2020. Szeptember 21. / 16:27


Pészachi tárlat ősszel, avagy a tenger éneke a 2B Galériában

Immár öt éve minden Pészach alkalmával képzőművészeti tárlattal jelentkezik a budapesti Ráday utcai 2B Galéria. A vírusjárvány miatt a kiállítást nem lehetett tavasszal megrendezni, ezért a műveket mától tekinthetik meg egy hónapon át. Az alkotások központi kérdése az, hogy szabad-e örülni ellenségeink vesztének.


A 2B Galéria az idei pészachi tárlat témájául azt a részt választotta a Tórából, amikor a minden egyiptomi elsőszülöttet sújtó tizedik csapástól megrettenve Fáraó végül úgy dönt, hogy elengedi országából a zsidókat. A zsidók már messze járnak a pusztaságban, amikor Fáraó meggondolja magát és harci szekerei élén üldözőbe veszi őket. Az Úr azonban újra beavatkozik, megmenti a választott népet, Mózes pedig hálaéneket mond az Örökkévalónak – ezt hívja a hagyomány a tenger énekének.

„Erősségem és énekem Isten, ő lett nekem segedelmem. Ez az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” – énekelte Mózes, a nők pedig vele ünnepeltek dobokkal és körtánccal. 

A Tóra mellett a szóbeli tant rögzítő Talmud is foglalkozik az eseménnyel, itt azonban a Szanhedrin traktátus egy magasabb szférában történő jelenetbe enged bepillantást. „Ugyanabban az órában Isten szolgáló angyalai hálaéneket akartak mondani a Szent előtt, aki így szólt hozzájuk: teremtményeim a vízbe fulladnak és akkor ti hálaéneket mondtok itt, én előttem?!" – olvashatjuk a Talmudban. Vagyis míg mi lent a földön bátran utat engedhetünk érzelmeink folyásának és örvendezhetünk, fent az angyaloknak önuralmat illik tanúsítaniuk. Vajon az isteni magasságban megjelenő etikai kérdések vonatkozhatnak-e ránk, emberekre is: szabad-e örülni ellenségeink halálának, ha ők is Isten teremtményei, akárcsak mi?

A TENGER ÉNEKE / הים שירת 
Látogatható 2020. szeptember 21-től 2020. október 22-ig.
Kiállítók: Böröcz András, Győri Blanka, Hecker Péter, Kicsiny Balázs, Pálhegyi Flóra, Rácmolnár Sándor, Roskó Gábor, Szemző Zsófia, Uri Asaf, Wechter Ákos, Wechter Dénes. 

(Címlapkép: Mózes átvezeti Izrael népét a Vörös-tengeren. Illusztráció Herrad von Landsberg: Hortus Deliciarum című enciklopédiájából.)

Forrás: 2B Galéria

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Bát micva a Rumbi Tanházzal a Rumbach-zsinagógában
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózesről
2024. Március 17. / 08:26

Jonathan Sacks rabbi Mózesről