Kácsor Zsolt: Doktor Moll zsidó esküvőre megy

Doktor Moll esküvőre ment a Bét Sálom zsinagógába, és ennek tiszteletére a kedvenc, sőt, legszebb gyapjúpulóverét vette föl, azt gondolta, a maga részéről ezzel megadta a módját, elvégre háromezer évvel ezelőtt is gyapjúban járhattak a zsidók, meg persze lenvászonban, de ezeket nem keverték,

Doktor Moll legalábbis azt tanulta, hogy zsidó embernek nem szabad olyan olyan ruhába öltözni, amit gyapjúból és lenből szőttek egybe, persze, őt magát ez a veszély nem fenyegeti, mert vélhetően életében nem lesz annyi pénze, hogy olyan finom gyapjúöltönyt vásároljon magának, amelybe az erősebb tartás érdekében némi igazi lent is szőttek, 

vannak tehát előnyei a szegénységnek,

gondolta Doktor Moll, miközben a kedvenc, sőt, legszebb, sőt, új gyapjúpulóverében feszített a Bét Sálom zsinagógában, és a házasulandó párt nézte elfogódottan, a menyasszony fehérbe öltözött, a vőlegény pedig öltönyben volt, és amikor a hüpe alatt álltak, akkor nevettek, igazából, szívből, örömből és boldogul nevettek, és ezért Doktor Moll nagyon irigyelte őket, nahát, nahát, gondolta, de jó lehet ennyire igazából, szívből, örömből és boldogul nevetni és örülni egymásnak, ahogyan ez a mennyasszony és vőlegény, ilyen szép gondolatai voltak Doktor Mollnak, attól pedig teljesen meghatódott, hogy a rabbi nem patetikus beszédet mondott, hanem a helyzethez illőt, és a helyzethez egy 

Woody Allen-idézet

illett, persze, ilyet sem hallani sűrűn esküvőn, egészen pontosan azt mondta a rabbi, hogy ha meg akarod nevettetni Istent, akkor mesélj neki a terveidről, ezen mindenki nevetett a zsinagógában, Doktor Moll is jót nevetett, de amikor vége lett a szertartásnak, és a meghívottak sorban álltak sütiért, Doktor Moll a tervein kezdett tűnődni, és ezen egészen elkomorodott, ugyanis igyekezett komolyan venni a rabbi szavait, mármint Woody Allen szavait, ez pedig nem tűnt jó ötletnek, pedig nincs is túl sok terve Doktor Mollnak, s mégis, mégis, ahogy magában 

sorolni kezdte a terveit,

egyre bánatosabb lett az arca, elsötétült a szeme, egyedül a belső hallása élesedett, és miközben némán majszolta az igazából, szívből, örömből és boldogul mosolygó friss feleség által fölvágott sütit, Doktor Moll egyszerre csak Nevetést hallott valahonnét belülről, de mégis fölülről, nem, nem, voltaképpen nem is belülről és fölülről, hanem körben mindenhonnan, igen, egyszerre csak Doktor Moll azt érezte, hogy egy világnagy nevetés kellős közepén áll, egy roppant erő kacag rajta, pontosabban nem is rajta, hanem benne, fölötte, alatta, mellette, na jól van, bólintott magában Doktor Moll, úgy látszik, van ebben a teremben mégiscsak Valaki, aki öröktől fogva kézben tartja azokat a furcsa, ide-oda kanyargó, élettel teli szálakat, amelyekből egyesek ruhát szőnek, mások múltat, a legokosabbak pedig jelent és jövőt.