Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a házikészítésű flódni

2019. Február 13. / 17:14


Kácsor Zsolt: Doktor Moll és a házikészítésű flódni

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll az írása elején előrebocsátja, hogy a flódni nem tartozik a legkedvesebb süteményeit tömörítő halmazba, ugyanakkor a legkedvesebb süteményei közé tartozik minden, ami a házikészítésű produktumok halmazában található, és a halmazelmélet szerint innen már csak egyetlen lépés megállapítani, hogy abban a részhalmazban, amely a fönti két halmaz elemeit magában foglalja, benne van a házikészítésű flódni,


azaz mégiscsak ez az egyik legkedvesebb süteménye, pedig amúgy különösebben nem is rajong érte, mert túl tömény, túl édes, túl sok, ráadásul könnyű elrontani, például abban az esetben, ha egy cukrász, aki a hivatását nem veszi túl komolyan – s ezáltal akaratlanul is elárulja magáról, hogy voltaképpen az embertársait nem veszi komolyan, ez a kettő ugyanis szorosan összefügg, legalábbis Doktor Moll szerint, aki úgy gondolja, hogy hivatást folytatni csak saját magunkért és ezzel összefüggésben kizárólag másokért érdemes, tehát aki a hivatását nem kellő komolysággal űzi, az igazából a saját embertársait nézi le –, egyszóval ha egy szakember, aki 

(fogalmazzunk megbocsátóbban) 

magáról kissé megfeledkezve és az egyetemes emberiség iránt érzett felelősségtudatot a sutba dobva képes rossz minőségű, alacsony színvonalú szilvalekvárt tenni a flódniba, akkor az a flódni rossz lesz, alapvetően elhibázott termék, bármilyen kiváló is a tészta állaga, vagy a dió íze, annak a süteménynek vége van, s mint láttuk, pusztán azon egyszerű oknál van vége, hogy cukrászunk egy pillanatra elfeledkezett az eszményekről, amelyek az édességiparban is kellő fontossággal bírnak ahhoz, hogy ne feledkezhessünk el róluk, egyszóval most, hogy Doktor Moll előrebocsátotta a flódnival kapcsolatos elméleti alapvetéseket, itt az ideje elárulnia, hogy a héten 

egy szépséges és okos zsidó nővel

értekezett a házikészítésű flódni igézetéről, amely igézet természetesen az otthoni elkészítés sajátosságaiban rejlik, abban a gondosságban, amellyel az ember a saját családjának süt-főz, igyekezvén a lehető legjobb alapanyagokat beszerezni az ételekhez, s Doktor Moll ragyogó szemmel hallgatta ezt a bizonyos szépséges és okos zsidó nőt, aki a beszélgetés adott pontján közölte, hogy természetesen ő készíti a világ legjobb flódniját, ez nem lehet kérdés, 

szögezte le, 

és olyan arccal nézett Doktor Mollra, hogy ha Doktor Mollnak eszébe is jutott volna ellentmondani, akkor sem lett volna képes rá, úgyhogy miután elváltak egymástól, Doktor Moll  arra jutott, hogy itt az ideje kiegészítenie a flódnival kapcsolatos halmazelméleti megállapításait, s alighanem létre kell hoznia egy harmadik halmazt, amelyben kifejezetten csak ennek a szépséges és okos zsidó nőnek a házikészítésű flódnijai találhatók,  s ennek roppant megörült, mert úgy érezte, hogy a hamarosan reá köszöntő tavaszi évszakkal együtt reá köszönnek majd új ízek is, édes ízek, köztük a szilvalekváré, amely (és ebben bizonyos lehet) nem lesz rossz minőségű, pontosabban szólva nem lehetséges, hogy az legyen, különben megelőlegezett helye sem volna a közelgő tavasz új és édes halmazában.

(Címlapképünk forrása: rubineszter.com)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek