Az elveszett kenyér – magyarul is megjelenik Bruck Edith regénye

2022. Január 20. / 14:50


Az elveszett kenyér – magyarul is megjelenik Bruck Edith regénye

A tavalyi évben a tiszakarádi születésű Bruck Edith: „Az elveszett kenyér” című holokauszt-regényével elnyerte Olaszországban a Viareggio-Repaci irodalmi díjat, ugyanezen művével pedig korábban bekerült a Premio Strega öt döntős írója közé is.  A könyv január végén magyarul is megjelenik az Európa Könyvkiadó gondozásában.

bruck-edt-az-elveszett-kenyér.jpg

„Hogy semmit ne feledjen, és mások se feledjenek, Bruck Edith első könyvének megjelenése után hatvan évvel ismét felidézi gyerekkorát, majd pedig életének azt az időszakát, amikor télen-nyáron ugyanabban a facipőben taposta a földet Auschwitzban, aztán Németország különböző koncentrációs táboraiban. Csodával határos módon életben maradt. Megpróbált volna új életet kezdeni, de hol, hogyan, kivel? Háta mögött tragikus véget ért életek, többek között a szüleié, előtte valóságos és érzelmi romhalmazok. Egyedül érzi magát az idegen világban, ahol a befogadás és a meghallgatás szándéka nulla, úgy határoz tehát, hogy elszökik. Mesél a saját családja körében megtapasztalt elidegenedésről, aztán arról, hogyan próbált meg Izraelben gyökeret ereszteni, majd pedig arról, hogyan talált magának egy teljesen új életformát, amikor egy hozzá hasonló száműzöttekből álló tánccsoporttal bejárta fél Európát, és végül Olaszországban kötött ki. Ott egy szépségszalonban kezdett el dolgozni, amelyet főleg az ötvenes évek végi Róma nagyvilági életének szereplői látogattak. Akkor találkozott a költő és rendező Nelo Risivel, akivel egy életen át egymás társai lettek, művészi és érzelmi szövetségük több mint hatvan éven át tartott.” – áll a kötet fülszövegében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek