Az auschwitzi
haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló
The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer
rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program
versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap
által megkérdezett kritikusokat.
Az
amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású
nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is élre helyezték, a
török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai
Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.
Az Érdekvédelmi
terület című kétórás dráma - amelyet több külföldi kritika is Nemes Jeles
Lászlónak a 2015-ben forgatott, cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fia című
filmjével állít párhuzamba – a pénteken elhunyt Martin Amis brit író azonos
című, 2014-ben megjelent regénye alapján készült.
A film címe annak
a 40 négyzetkilométeres területnek a német megnevezése volt, amely az
auschwitzi komplexumot körülzáró kerítés és őrtornyok mellett húzódott. Ebben
az elzárt övezetben éltek a haláltábort irányító náci tisztek családjaikkal.
Míg a Saul fia
szubjektív szemszögből, a gázkamrákban dolgozó egyik sonderkommandós
szemszögéből láttatja a koncentrációs tábort, addig Jonathan Glazer a fal
túloldalán élő nácikat filmezi, mégpedig saját szavai szerint „nem
szörnyekként, hanem átlagos emberekként”.
A 2013-as A
felszín alatt című sci-fi 58 éves brit rendezőjének negyedik filmje egy
egyszerű történet a táborparancsnok, Rudolf Höss (Christian Friedel) és
felesége, a magát „Auschwitz királynőjének” is nevező Hedvig (Sandra Hüller),
valamint négy gyerekük boldog mindennapjaira koncentrálva egy uszodás, kertes
házban, amely közvetlenül a haláltábor szomszédságában található.
A család
természetközeli idilli életének távolságtartó bemutatását a fal másik oldaláról
folyamatosan átszűrődő zajok teszik hátborzongatóvá: a halálkonvojok érkezése,
a foglyok kiáltásai, a lövések zajai. A film semmit nem mutat a holokausztból,
kivéve a krematóriumok kéményeiből kiáramló füstöt, miközben a gyerekek a
megölt zsidók aranyfogaival játszanak, az alkalmazottak pedig az elvett
ruháikból válogathatnak maguknak.
„Minden nagyon
pontosan ki van számítva azért, hogy minden pillanatban érezzük a szörnyűséges
gépezetet” – mondta a rendező Cannes-ban, aki „az érthetetlen megértése”
céljából folytatott kétévi kutatómunkát követően arra a következtetésre jutott,
hogy a népirtás mögött álló emberek „nagyravágyó, provinciális kispolgári
figurák voltak”.
„Szép házra és
kertre, egészséges gyerekekre és friss levegőre vágytak. Az a borzalmas, hogy
ezek az emberek nem szörnyek, hanem átlagos emberek. Hogyan lehetséges, hogy
átlagos emberek ilyet tegyenek?” – mondta a filmje alapkérdésről a rendező.
A család, de
mindenekelőtt a házat és a kertet gondozó katonatiszt-feleség életében az igazi
drámát az okozza, hogy Rudolf Hösst 1943-ban áthelyezik. Miután utóda nem
bizonyul elég hatékonynak, 1944 májusában Hösst bízzák meg a több százezres
magyar zsidóság gyors és üzemszerű kiirtásának végrehajtásával, és így a család
megelégedésére az apa visszatérhet az auschwitzi táborparancsnoki pozícióba.
A gondosan
megtervezett kispolgári élet és a családi ház kertfala mögötti halálgyárban
folyó mészárlás közötti áthidalhatatlan szakadék megértetése a film lényege, ez
kelt folyamatosan borzongást a nézőben. Az emberség egyetlen jelét egy lengyel
ellenállónőnek a figurája adja, aki éjszakánként ételt dug el a kerítés mentén
a táborlakóknak.
Az eddig
bemutatott versenyfilmek közül az Érdekvédelmi terület mellett a Téli Álom című
filmjéért 2014-ben Arany Pálmát nyerő 64 éves török Nuri Bilge Ceylan
Anatóliában játszódó alkotását (Kuru Otlar Üstüne) és a Julianne Moore és
Natalie Portman főszereplésével készült May December című amerikai filmet
kedvelték leginkább a külföldi kritikusok. Ez utóbbi középpontjában egy ötvenes
éveiben járó nő, Gracie áll, aki 24 évvel korábban elcsábított egy 13 éves
fiút. A pár együtt maradt, családot alapított, de a nőt továbbra is sokan
szexuális bűnözőként kezelik. A család néhány napra vendégül lát egy színésznőt
(Natalie Portman), aki a pár egykori találkozásáról kíván játékfilmet forgatni,
amelyben Gracie-t alakítja, azzal a céllal, hogy a közönség jobban megértse a
szerelmes nő álláspontját. A pár közelébe kerülve azonban a színésznő arra jön
rá, hogy a családnak nem sikerült feldolgozni a problémás múltat.
A cannes-i
fesztivál május 27-ig tart, a díjakat a Ruben Östlund kétszeres Arany
Pálma-díjas svéd rendező által vezetett zsűri az aznap esti záróünnepségen adja
át. (MTI)
