Minden jegy elkelt és csütörötök este nagy sikerrel fel is lépett.
Dés László
teltházas tel avivi fellépése az Izraelben önkéntesek által működtetett nonprofit
szervezet, az Izraelinfo szervezesésében valósult meg. A szervezők köszönetet
mondanak Dés Lászlónak, hogy a helyi közösséget ilyen színvonalas, emlékezetes
élményben részesítette.
Dés László a Tel-avivi publikum előtt
Várjuk a koncertet és a koncert előtt arról beszélgetünk, hogy hogyan lett
énekes. Hogyan foglaljam össze Dés László zenész pályáját úgy, hogy azután belevághassunk
a beszélgetésbe? Soroljam fel a jazz-zenekarait, amelyekben szaxofonozott?
Emeljem ki a Dimenziót, vagy a Trio Stendhalt? Vagy a filmslágereit, soroljam a
Nagy utazást és a többit?
Említsem a popzenei kalandját a Jazz+Az zenekarral? Vegyem sorra a
musicaljeit? Valahol Európában, A dzsungel könyve, Pál utcai fiúk…
Nagy falat lenne egy életműinterjú, de most csak a dalokról beszélgetünk,
amelyeket Tel-Avivban énekel majd nekünk.
Silló Sándor interjúja Dés Lászlóval a Tel-avivi koncert előtt.
Silló Sándor: Még Dimenzió zenekarod idejében készült veled egy interjú.
Akkor azt mondtad, hogy te azért játszol instrumentális zenét, mert azzal
mindent ki tudsz fejezni. Ez nekem akkor nagyon megható volt. Hogyan lettél
ebből a kiindulásból színházi szerző, és hogyan jött az énekesi karrier?
Dés László : A jazz-zenélést én soha nem hagytam abba, nekem ez máig is szerelem. Most
is van jazz-együttesem. Free Sounds, szabad hangok a neve. Éppen most raktunk
össze egy koncertlemezt, amit az Opus Jazz Clubban vettünk fel. Két koncert
anyagából válogattuk. Ezt csak azért mondom, hogy a jazz nem múlt el.
Így alakult az életem, és ezt nem bánom.
Zeneiskolába jártam, a Kodály-módszernek egy nagyon erős, minta-iskolájába
Budapesten. 12 éves lehettem, mikor megérkeztek – rögtön a
megjelenésük után – az első Beatles, Rolling Stones lemezek.
Mindig volt az osztályban egy külügyes, külkeres vagy diplomata papa, aki
Nyugatról behozta ezeket. Addig csak népzenét meg klasszikus zenét tanultam, énekeltem és játszottam
zongorán, nagyon megdöbbentem, hogy ilyen is van! Hogy
a dal az nem csak Schubert és Mozart, hanem dal a Beatles
is, meg a Stones is, és a többiek.
Ez teljesen, teljesen lefegyverzett. Óriási hatással voltak rám.
És akkor így örökre a dal szerelmese lettem. Persze az igazi nagy
szenvedély az a jazz lett, de az csak később jött, 15 éves koromban. 1970-ben
még nem nagyon tudtuk, mi az. Alig szólt akkoriban jazz. A tévében egyáltalán
nem volt, a rádióban hetente egy óra. Későn talált meg a jazz, de a dal, mint
szerelem szintén örökre megmaradt.
Még a Dimenzió együttesem idején, 1981-ben érkezett az első filmes
munka. Ez a Nyom nélkül című krimi volt. Mint jazz-zenészt kértek fel rá, de
már ebbe az első filmzenémbe is írtam két dalt, mert igényelte a film. Aztán párhuzamosan a jazz-karrierem mellett
valahogy mindig visszavárt a film, a színház, újra és
újra megtaláltak a dalok.
Ennek én mindig örültem, és nagyon élvezem máig is azt, hogy több műfajú
ember vagyok, hogy a zene sok területén dolgozhatok, mert ez nem csak
szórakoztató dolog, de soha nem hagy elfásulni. Soha nem hagyja, hogy
rutinmunka legyen az, amit csinálok. Mikor befejezek egy musicalt, utána jazzt
játszom, és akkor is, ha belefáradok a dalok komponálásába. Váltogatom a műfajokat, és ez valahogy nagyon egészségesen alakult az
életemben. Nagyon jól érzem magam ettől.
És az a váltás hogyan született, hogy jó, akkor most leülök a zongorához és
én magam énekelem el a dalaimat?
Ez tényleg nagyon rendhagyó dolog volt. 94-ben volt egy zenés tévésorozat
Koltai Robival. A főhős egy patikus volt, de volt egy zenekara, a zene volt az
igazi szenvedélye. Ebbe nagyon sok dalt kellett írnom. Az egyik dalt, a Vigyázz rám -ot nem akartam, hogy Robi énekelje a lemezen, mert
Somló Tamásnak szántam. Ő is szerepelt a filmben, de neki már enélkül is volt a
lemezen néhány dala. Akkor jött az ötlet, hogy inkább énekeljem én. Elszántam
magam, és felénekeltem a lemezre. Ez volt az első, hogy előadtam egy dalt, a
sajátomat természetesen.
Azután hosszú évekig megint nem történt semmi. Később, 2000 táján írtam
magamnak egy-két dalt, és a válogatáslemezekre bónuszként feltettem
azokat, a saját előadásomban. Szóval ez egy szép lassú folyamat volt.
2008-ban összeállítottam egy nagy színészcsapatot: Cserhalmi György, Udvaros
Dorottya, Kulka János, Básti Juli. Ennek a produkciónak az volt a címe,
hogy Férfi és Nő . A Bereményi Gézával
írtuk a dalokat. Voltak régi számok is, és voltak újak, amit kifejezetten
erre a koncertturnéra írtunk. A színészek voltak a főszereplők, de azért nekem
is jutott 4-5 dal ott a zongora mellett.
Így lettem énekes, vagy legalábbis előadó. És akkor
megéreztem, hogy a közönség ezt nagyon szereti.
Ez indított arra, hogy elkezdjek dalokat írni magamnak. Így jött
ez valahogy, organikusan, szépen lassan. Tulajdonképpen 64 éves koromban
csináltam meg az első saját dalos lemezemet. Ennyi idősen a szakmát már inkább befejezik, nem elkezdik. (Nevet)
Olyan ez, mint amikor egy író olvassa fel a saját írását. Úgy, ahogy
Esterházy olvasta, hitelesen. Hitelesebben, mintha egy színész adná elő. Vagy
ahogy egy költő elmondja a saját verseit, mint annak idején Pilinszky János,
vagy a Weöres Sándor. Ez is olyan, ahogy én a saját dalaimat
előadom. Én nem vagyok énekes, táncdalénekes, én egy előadó vagyok, és remélem,
hogy a saját dalaimat hitelesen adom elő.
2018-ban az Éjféli Járat című lemez már úgy született, hogy tudtad, ez az
album csak a magadnak írott dalokból áll majd?
Voltak benne dalok, amiket eredetileg másnak írtam. De többsége új volt, és
azokat magamnak írtam.
Nagyon izgalmas munka volt. Azt találtam ki, hogy minden dalnak más legyen
a szövegírója, olyanok is, akikkel még soha nem dolgoztam. A címadó dalt,
az Éjféli járatot például Müller Péter
Sziámival írtuk. Elmondtam, hogy mit érzek. Nem mindig van ez így, de néha,
amikor írom a zenét, megszólal a fejemben valami, hogy miről kéne, hogy
szóljon. És ő pont azt írta le nagyon szépen.
Csodálatos szöveget írt egy éjszaka alatt. El voltam
ájulva. Bródy Jánossal is írtunk egy dalt,
vele se dolgoztam még, és Grecsó Krisztiánnal se, aki a Szép mesék, rossz mesék szövegét írta.
A Túlélem című dal szövegírója
Geszti Péter volt. Parti Nagy Lajos pedig a Szentiment című dalé. Szóval nagyon színes, változatos lemez született. Tizenegy dal.
Ezek közül most 24-én Tel-Avivban sok dal elhangzik majd. Természetesen
azok, amik egy szál zongorával is jól megszólalnak. Azokat, amelyekben a
ritmusnak, a gitárnak, a kíséretnek nagyon nagy szerepe van, azokat nem játszom
egyedül.
A szentiment szó maradt meg bennem, mikor végighallgattam. Ilyen
hangulatban vagy most?
Nekem mindig is a líra volt az erősségem.
Ha a nagy slágereimet megnézzük, a Vigyázz rám című is, a Nagy utazás is líra. A Szerelem első vérig is az. Az Olyan szépek voltunk is. Sorolhatnám a
végtelenségig, mert elég sok lírai dalt írtam pár évtized alatt. A Jazz+Az dalok voltak kivételek, azok tempósak voltak, mert az
egy olyan jellegű zenekar volt. Habár a Csepp a tengerben szintén nagy sláger lett, és az is egy
ballada. Szóval attól is függ, hogy milyen műfajban dolgozom, de a líra
közelebb áll hozzám.
Hogyan lett a Grund című dalod az elmúlt hetek,
hónapok magyarországi diáktüntetéseinek himnusza? Volt erre ráhatásod? Vagy
csak később szereztél erről tudomást?
Ez egy fogadalmi dal, egy eskü a Pál utcai fiúk című musicalben.
Amikor a fiúk ott állnak a csata előtti délután a Grundon, akkor a Boka azt
mondja nekik: Srácok! Most még mindenki elmehet, aki nem szeretne részt venni a
csatában. És senki nem mozdul. Rendben van, de tegyünk egyenként fogadalmat, és
aki ezt megszegi, az áruló.
Ez a dal pillanata.
Mi vagyunk a Grund! Amikor ezt megírtuk Geszti Péterrel, már akkor éreztük,
hogy ez fog minket megmenteni.
Az nem lehet, hogy Nemecsek halála után a közönség
lehajtott fejjel, depressziósan megy el a színházból.
Hiszen ez egy kegyetlen drámai vég. Nem elég, hogy a kis hős, Nemecsek, a
közlegény, meghal a Grundért, magyarul a hazáért, de már az sincs, amiért
meghalt, mert a grundot elveszik tőlük és házat építenek rá. Ennél borzalmasabb
nincs! Na most ebből valahogy ki kellett jönni. Éreztük Péterrel, hogy ennek a
dalnak el kell hangozni a történet végén újra, ráadásul úgy, hogy együtt
éneklik a Pál utcai fiúk és a vörösingesek.
Ez egy nagyon erős drámai és zenei metafora, hogy így együtt vagyunk a
Grund. Legyen valaki bármilyen politikai színezetű, vagy gondolkodású ember,
függetlenül attól, hogy ki mit gondol, és ki hova áll, ebben a kis országban
együtt vagyunk. Nincs mese, itt vagyunk, itt élünk, ide vagyunk összezárva.
Valahogy együtt kéne kihúzni magunkat a bajból. Együtt
kell ebből az országból valamit csinálni. Kellene.
Erről szól a Mi vagyunk a Grund. Persze még sok minden másról is. És erre ráéreztek a fiatalok, a diákok, és elkezdték énekelni ezeken a
tüntetéseken, aminek én nagyon örülök és nagyon büszke vagyok rá.
De ez maguktól jutott eszükbe. Nyilván sokan látták az előadást, vagy
megvan nekik a lemez. A színházban minden este ünnep van, amikor az előadás
végén ez a dal elhangzik. Éppen tegnap voltam az unokámmal megnézni az új
szereposztásban. A közönség állva énekelt és tapsolt, sírtak és nevettek. Ezt
nem lehet megszokni. Ez egy fantasztikus dolog.
Hát így lett ez a dal a mi Grundunk himnusza, aztán pedig a tüntetőké és
minden változást akaró, gondolkodó emberé.
Elénekled majd itt, Tel-Avivban is?
Természetesen.
