A világ legrangosabb komolyzenei szaklapja, a Gramophone londoni gáláján a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) vehette át az év zenekara elismerést. A BFZ-t az előző évi Brahms-felvétele alapján egy szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, amelyek közül a nemzetközi közönség szavazatai döntöttek a győztesről. Mi is gratulálunk a zenekarnak, annál is inkább, mert országszerte éppen a BFZ kezdeményezésére zajlanak koncertek különböző zsinagógákban.
A Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ) választották az év zenekarának, a hírt a Gramophone-díj gálarendezvényén jelentették be kedd este Londonban. A világ legrangosabb komolyzenei szaklapjának versenyében Fischer Iván együttese mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyzett az elismerésért, és a szavazatok több mint harmadát kapta meg – közölte a Fesztiválzenekar az MTI-vel.
A BFZ-t az előző évi Brahms-felvétele alapján szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, amelyből a nemzetközi közönség választhatta ki kedvencét. A díjat Erdődy Orsolya menedzser-igazgató és Simor András kuratóriumi elnök vette át a brit fővárosban tartott ceremónián.
Erdődy Orsolya menedzser-igazgató és Simor András kuratóriumi elnök (Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook)
A budapesti együttesre minden bizonnyal nemcsak a magyar közönség szavazott, hiszen lemezeik mellett állandó turnézásaiknak is köszönhető, hogy nagy rajongótáboruk van többek között Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is.
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója szerdán egy online sajtóbeszélgetésen azt mondta: „az év zenekara díjat a nemzetközi közönségtől kaptuk, és ennél nincs fontosabb”. Mint fogalmazott:
„mi a zene szépségét, örömét igyekszünk megosztani a hallgatókkal, és a díj most ezt jelzi vissza számunkra".
Elmondta, hogy a díj talán fokozni fogja az érdeklődést a Fesztiválzenekar iránt, és ösztönzi a koronavírus-járvány során óvatossá vált közönség visszaszivárgását a koncerttermekbe.
Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója Londonból arról beszélt, hogy a kedd esti gála a nemzetközi zenei szakma csúcseseménye volt, lemezkiadók, ügynökségek, zenészek részvételével. Elmondta:
„A magyar állammal és Budapest Főváros Önkormányzatával aláírt háromoldalú szerződés garantálja a Fesztiválzenekar működését, ugyanakkor a mostani nehéz helyzetben a hazai zenekarok a támogatások egyharmadát kapták meg. Nagyon optimisták vagyunk, hogy nem lesz baj, és mind a fővárostól, mind a magyar kormánytól év végéig meg fogjuk kapni a várt támogatást”.
Mint kifejtette, a klasszikus zene olyan exportcikke Magyarországnak, amelyet az egész világon ismernek. „Fontos a laikusok és a döntéshozók figyelmét is felhívni arra, hogy a kultúra olyan szegmenséről van szó, amelyet támogatni kell" – tette hozzá a menedzser-igazgató.
(MTI)
Címlapkép: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
